Régóta álmodoztam a Skandináv-félsziget körbejárásáról, elsősorban Norvégiáról, de sokáig csak álom maradt. Ám végül találtam két lelkes ifjú párt a fiatal, házas Anna és Viktor párost, akiknek tetszett az ötlet, és tudtak rá időt szakítani, igaz az általam tervezett 4 hét helyett csupán 3 hetet tudtak rá szánni, hogy meg is valósítsuk azt! Így aztán a hosszas megbeszéléseket, egyeztetéseket hamarosan tett követte… Kitűztük az indulás idejét, bevásároltunk, majd nekivágtunk a nagy útnak!
 
Június 15. szombat
Reggel 6:30-kor volt a találkozó, nálunk, Szigetszentmiklóson. Nem sokkal később 7 órára sikerült összepakolni, ezen, mi is elcsodálkoztunk, de aztán irány a helyi érdekeltségű Gere-pékség, majd az M0-ás, utána az M1-es. A megengedett sebesség határon vagy egy kicsit afelett száguldottunk megállás nélkül, egészen az osztrák határig. Átlépés előtt 8:45-kor tankoltunk. Rövidke pihenő után átlépés, probléma nélkül, viszonylag hamar, majd tovább az A/4-en Bécs, utána az A/1, végül az A/8 Passau. Ausztriát kora délután, tikkasztó hőségben hagytuk el. Németországban tovább folytattuk a „sebesség-mániát” előbb a 3-as, majd a 7-es autópályán. Útközben két „stau”, egy baleset és egy pályáról való letérés bonyolította utunkat. Ennek ellenére este 10:15 körül alkalmas szálláshelyet találtunk egy szúnyogokkal teli erdőben. Éjjel 23 órakor már aludtunk.
 
Június 16. vasárnap
Ébredés, hajnalban 5-kor, esik az eső, de itt eshet! További 2 óra szundikálás az autóban, majd 7-kor reggeli, és 8-kor indulás tovább. Délelőtt 11-kor már a dán határon keresztül, alig lassítva robogtunk tova. Az országot É-D-i irányba átszelő E-45-ös autópálya egyenesen a célállomásig repített minket. Délután 15 órakor értünk Frederikshavn kikötőjébe, s alig 15 perces felderítés után tudtuk hova és mikor kell mennünk. Így a hátralévő közel fél napban a félsziget csücskét derítettük fel. Először is kimentünk Skagen falucskába, ám mivel az nem sok látnivalót kínált, így továbbhaladtunk, immáron gyalog a Grenen-re, ahol egy keskeny földnyelv végén két tenger, a Skagerak és a Kaltegat folyik össze. Itt a parton közel 2 órát bóklásztunk, sétáltunk és fotóztunk. Nem sokkal később, kora este 19 órakor megtaláltuk az éjszakai táborhelyünket. Elraktároztuk a memóriánkba, majd vacsora, utána 21:30-kor elindultunk a közeli Bunken Klitpange nevű természetvédelmi területre, egy hangulatos, parkosított erdő, (nekem túl szabályozott, de a többieknek tetszett, tényleg volt egy kellemes hangulata), ahol éjjel 22:30-ig sétáltunk. 11-kor alvás, világosban és szúnyogokkal közösben.
 
Június 17. hétfő
Reggel 7-kor ébresztő, majd gyors tempóban készülődés, végül indulás 7:45-kor. Kevéssel később, 8:30-kor a Stena Line kompkikötőjében vártunk a beszállásra, ami 9:45-kor megvalósult. Kompunk pontban 10-kor indult, kevés hullámzást követően déli 12-re Göteborgba ért. A kiszállással együtt kora délután, 13 órakor elhagytuk Göteborg városát, s nem sokkal később 14:30-ra már átmentünk a norvég határon. Itt közel 30 percet töltöttünk el a különböző prospektusok beszerzésével, majd irány tovább a főváros irányába. Délután 16 órakor már Osló utcáin próbáltunk kiigazodni. Persze nem ment. Autóval csak kavargás volt a városban, így inkább gyalog próbálkoztunk, ami már jóval könnyebb. Térképek begyűjtése, majd egy Opel márkaszerviz felhajtása volt a következő feladat. Viktor fejébe vette, hogy valami gond van az autó kuplungjával, amit én egy kicsit csodálkoztam, hiszen majdnem új járműről van szó, de hát én nem értek a kocsikhoz, így nem is szóltam bele. Ő tudja, s ha ez megnyugtatja, nézessük meg. Végül is az a biztos! Este 20 órára találtuk egyet, persze zárva volt. Így a térképen kinéztünk egy kis tavat a város szélén, s a valóságban is sikerült megtalálni, és csodálatos módon lehetett sátrazni is. Előtte rövid séta a tó körül, majd kényelmes vacsora, s utána 23 órától alvás.
 
Június 18. kedd
Másnap reggel 7-kor kelés, majd kevéssel később, 8-kor indulás a márkaszervizbe. Rövid várakozás után kiderült, kuplungcsere nem lehetséges, de nincs is szükség rá (szerviz szerint). Így kb. 10-kor indulás tovább, s 11-re Lillehammerbe értünk. 13:30-ig városnézés (a prospektusban látott sziklarajzok nem is léteznek), aztán indulás tovább, útközben rövid ebéd közbeiktatása után délután 16 órakor elértük a Rondane Nemzeti Park fennsíkját. Fizető útján (20 NKR) bementünk a park legtávolabbi házához, ameddig az út vitt. Sajnos térképet nem sikerült találni, így csak az orrunk után, megérzés alapján iktattunk be egy rövid, 3,5 órás túrát a szomszédos 1403m magas Solsid csúcsra. Ezt az útvonalat a kihelyezett igen nagyléptékű térkép alapján néztük ki. A túraútvonal még szemerkélő esőben, olykor igen sűrűn gomolygó felhők között, a parkra jellemző, kopár füvel borított vidéken vezetett a csúcsig, ahonnan természetesen, semmit sem láttunk. A túráról késő este 21:10-re értünk vissza, utána rövidnek tervezett, de hosszúra nyúlt vacsora, majd 23 órától alvás a parkoló mellett lévő kicsiny „táj-jellegű” faházikó oldalában, saját sátorban.
 
Június 19. szerda
Másnap 7-kor kelés, néhány falat reggeli után 8:25-kor indulás Brákololsbelgen csúcsra. Szintén a korábban említett térképvázlatról kinézve az útvonalat és a célt. Két óra gyalogút a hegyig, útközben csodálatos táj, vízesések, érdekes növényzet, tőzeglápok, s erózió és jég formálta hegyvidék. A hegylábtól, felállított sziklatömbökkel jelölt ösvény vezet az alig másfél órányira lévő az 1760m magas előcsúcsig, mindez erős és metszően hideg szélben. A lányoknak elég is volt, így tovább nem is tartottak velünk, így innen már csak mi, fiúk mentünk tovább az 1915m magas főcsúcsra, ahonnan káprázatos panoráma és szédítő mélység tárul a kíváncsi látogató szeme elé. Az alattunk lévő szabályos, klasszikus gleccser csiszolta völgy, akár iskolapéldája is lehetne típusának. A felette lévő hegyeken látszott, ahogy a jégár elmetszette úja során. Gyönyörű és ugyanakkor félelmetes látvány. Nehéz volt szabadulni a táj varázsa alól. Azonban menni kellett, hiszen lejjebb a lányok bizonyára már átfagytak. Alig indultunk lefelé rövid, de meglehetősen heves jégeső söpört végig a hegyeken és rajtunk. Összeszedtük a lányokat (jól megoldották, s nem voltak átfagyva) majd visszafelé ugyanazon az útvonalon mentünk, mint idefelé. Az eredetileg betervezett 15:30-as időn túl, 15:40-re értünk vissza. Rövid pakolás, és némi öltözködést követően, 17 órakor indultunk ki a parkból, majd át a következő helyszínre, a Jotunheim Nemzeti Parkba. Megérkezéskor viharos szél, szakadó eső, +2,5 fok, és csillagos égig szökött árak fogadtak. (Útdíj 20+70NKR – 20NKR/fő+40NKR sátor). Rövid tanácskozás, s a kihagyás mellett döntöttünk, nem tudni miben reménykedtünk, valószínűleg ha később térünk vissza sem lesz olcsóbb! Talán örökre kimarad…? Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, miközben elhagytuk a térséget. Jobb híján indulás vissza, és tovább. Az 55-ös út látványos hegyi panorámájából sokat elvett az esős, borús, ködös időjárás, de még így is gyönyörű volt. Ahogy haladtunk egyre feljebb, úgy csökkent a hőmérséklet s nőtt az utat szegélyező hófal vastagsága. Este 23 órára találtunk egy alkalmas kempinget (Fortun camping, ahol 105NKR-ért + 10NKR/5 perc a fürdés) kaptunk sátorhelyet. Nagy főzőcskézés (lecsó), trécseléssel összekötött vacsora, majd éjjel 1-kor világosban alvás.
 

Június 20. csütörtök
Másnap, mint a kempingekben mindig, most is későn, 10-kor keltünk, utána reggeli főzőcskézés (rántotta) után 12-kor sikerült elindulni. Némi infó-vadászat után bementünk a Jostedal Nemzeti Parkba egy kis gleccser-túrára. A gleccsernyelv vége előtt egy tó, melyen csónakokkal lehet átkelni, persze borsos áron. A túloldalt indulnak a tárák a jégen. Mi azonban a fizetős utakat kihagyva, magán úton próbálkoztunk. A hajó megspórolása után (20NKR/fő) gyalog az innenső oldalról közelítettük meg a gleccsert, ám alaposan pofára estünk. A jég alól kifolyó vizekkel elválasztva kb. 20m távolságról, nézhettük a tompa fényben is gyönyörű, kékesen csillogó jeget. Itt azonban nem volt mit tenni egy idő után gleccser-túra nélkül indultunk vissza, pedig alaposan körbejártuk a terepet, hátha mégis találunk valami lehetőséget a jégre való feljutáshoz. Nem volt semmi! Sebaj, majd túrázunk máshol, mondattal vigasztaltuk magunkat, ám amolyan „savanyú a szőlő” gondolatnak tűnt, még a mi szemünkben is! Délután egy fizetős úton (150 NKR) mivel az útba esett, megközelítettünk egy másik „Bya” elnevezésű gleccsert. Persze, ez nem volt alkalmas a túrázásra, mivel, 8-12m magas hasadozott végfallal kezdődött. Úgy döntöttünk, hogy itt alszunk, így nekiálltunk berendezkedni éjszakára. Annál is inkább, mert meglehetősen későre járt. Közben időről időre megálltunk csodálni a bizarr formákkal tarkított jégformációt. Különösen egy magas karcsú jégoszlop tetszett, melyre Anna mindenáron fel akart mászni, legalább az aljára. Sokára sikerült lebeszélnem a tervéről, mondván, szerintem bármikor ledőlhet. A leányzó ezt nem igen hitte el, de végül elállt a tervétől. Rövid vacsora, majd egy bogártámadás után éjjel 23 órakor alvás.
 
Június 21. péntek
Éjjel hatalmas robajra riadtam (nem csak én) ám mivel kinézve sem láttam semmit és nem is volt folytatása így aludtunk tovább. Reggel 7-kor kelés, s a sátorbontás közepette megtaláltuk az éjjeli zaj forrását. Az előző napon csodált jégoszlop dőlt le. Ránevettem a lánykára, mire Ő, a rá jellemző széles vigyorral válaszolt. Összepakolás és némi reggeli után 8-kor indulás a következő úti cél, a Nord-fjord irányába. Útközben megtekintettünk egy 190 (?) méter magas vízesést, aminek akkor és ott nem írtam fel a nevét, s később már nem találtam meg. A folytatás a Troll-hegység – (Trollstigen), ahol szerettünk volna egy túrát tenni, ám a szakadó eső ezt meghiúsította. Ennek ellenére felsétáltunk a legközelebbi sziklákig, de ez idő alatt is bőrig áztunk. Bepillantottunk a hágóban lévő kicsiny üzletbe, de térképet nem találtunk, így indulás tovább. Leszerpentineztünk a látványos „Sasok-útján”, aljában lefotóztuk a „troll-veszély” táblát, s indultunk tovább. Útközben elhaladtunk néhány fjord, vízesés, és megszámlálhatatlan hegy mellett. Késő este (?) nehéz behatárolni, mivel folyamatosan világos volt, megálltunk Trondheim előtt 30 km-rel, s egy hangulatos parkosított pihenőpaddal ellátott erdőben megvacsoráztunk, csípős és harcias muslincákkal közösen, (mi ettük, amit hoztunk valamint őket, ők viszont csak minket) ezután felállítottuk a sátrakat a bokrok tövében, majd szó szerint bemenekültünk az egyre harciasabb rovarok elől, s ha már bent vagyunk, akkor jöhet az alvás.
 
Június 22. szombat
Másnap szép tiszta időben ébredés 7:30-kor, rövid pakolás után indulás 8-kor. Reggeli egy pihenőben Trondheim előtt, néhány 100 méterrel. Ezt követően irány a város, s délelőtt 10 órától kora délután 14 óráig városnézés, vásárlás (kenyér). A városnézés során megtekintettünk egy Velencéhez hasonló cölöpökre épült városrészt, egy katedrálist, s néhány hangulatos jellegzetesen északi házakat tartalmazó utcát. Érdekes volt, elég is lett belőle. Némi információszerzés után indulás tovább. Nem sokkal később megálltunk, és megnéztünk egy 6000 éves sziklarajzokat tartalmazó parkot, aminek a nevét nem sikerült kideríteni. Mindenesetre érdekes és elgondolkoztató volt. Később 17 órakor mentünk tovább Mo i Rana felé. Este 20 órakor rövid vacsora egy pihenőben, majd rövid séta tőzegmocsaras, ingoványos talajon át a környező csúcsra. Visszatérést követően tovább indultunk É-i irányba. Mo i Rana település után, megkerestük a Gronligrottá-t valamint a Svartisen gleccserhez vezető utat, ugyanis másnap mindkét helyszínt szerettük volna végigjárni. Alvás éjjel 0:30-kor a gleccser felé vezető út előtt, egy eldugott, kicsiny és kőtörmelékes területen.
 
Június 23. vasárnap
Reggel 8:30-kor kelés, s rövid reggeli és pakolás után, 9:30-kor indulás a Svartisen gleccserhez. Ezúttal nem követtük el a korábbi hibát, s kifizettük a 10-kor induló hajó (80NKR/fő) díját. Nem sokkal később alig 20 perc múlva már gyalogoltunk a gleccser irányába. Útközben látható volt, hogy jól döntöttünk, ugyanis a gleccserfolyó túloldalán nem járható az út. Jól kitalálták a helyiek, hogy tervezzék meg az útvonalat. Az alig 1 órás úton, gyönyörű, kisebb-nagyobb tavakkal borított, jég csiszolta sziklafennsíkon jutottunk el a Svartisen-gleccser kékesen csillogó jégnyúlványához. Fotózás, s bemerészkedés egy rövidebb szakaszon a jégnyelv alá, s bár tovább is járható lett volna, de a lányok élénk tiltakozására viszonylag hamar visszafordultunk. Úgy látszik élénken élt az emlékezetükben, a néhány nappal korábban hallott jégomlás zajának emléke. Még némi nézelődés után sprint vissza, hogy elérjük a 12:30-as hajót. Visszafelé figyeltünk fel, az évszámmal ellátott sárga vonalakra, melyek a barnás sziklára voltak felfestve. Az 5 évenként elhelyezett jel, a gleccser akkori végét mutatta meg. Döbbenetes volt látni a jég visszahúzódásának sebességét. Visszatérést követően átmentünk a barlanghoz, ahova 14 órakor indult a túra. Próbáltuk lealkudni az árat, ami nagy nehezen sikerült, de csak 10NKR-val, így lett 70NKR. A hivatalos túra előtt rövid magán látogatást is tettünk a barlangba, majd mire a túra indult, visszamentünk a pénztárhoz. Maga a barlang márvány és pala határán kialakult, szép, érdekes, labirintusos jellegű, vadvizes, eróziós, ma is aktív. A túravezető kedves, engedékeny fiatal lányka, megengedte, hogy bóklásszunk különböző mellékjáratokban. (Részletes leírást lásd: „Barlang a Sarkkörön” című írásban) Az egy órás túra után, 15 órakor már robogtunk tovább Narvik irányába. Nem sokkal később elértük a sarkkört, rövid fotószünet majd folytattuk az utunkat. Kora este 18 órakor megálltunk vacsorázni, majd 19 órakor már mentünk tovább, Este 20:45-re értünk el a komphoz, mellyel át kellett kelni a Tys-fjordon, szerencsére alig 30 perc múlva 21:15-kor indult és 21:35-re ért át. Lendületesen haladtunk tovább, s 23 órára Narvikba értünk, 23:30-tól táborozás, a városka szélén, majd éjfélkor alvás.
 
Június 24. hétfő
Másnap reggel 8:30-kor kelés, reggeli, végül 9:30-kor, indulás Narvikba. Bank, pénzváltás, információgyűjtés, majd tovább Svédországba, az Abisko Nemzeti Parkba. Nem sokkal dél előtt, 11:30-ra értünk oda. Megnéztük a helyi „Grand-kanyont”, ami bár össze sem hasonlítható a névadó óriással, mégis látványos lenyűgöző természeti látványosság. Miután oda-vissza, mindkét oldalát végigjártuk, utána természetjáróhoz nem méltó módon, (induláskor ezt gondoltam), felvonóval felmentünk a Njulla-hegyre, ami 95 SKR/főbe került. A hegy a térség egyik legmagasabb pontja, különleges vegetációval, s lappföldre jellemző formakinccsel. Odafent aztán egy rövid, de heves zivatar gyorsan bekényszerített a felvonó fogadó épületébe. Bő 35 perc múlva az eső elállt, ám maradt a sötét félhomály. Ekkor már nem sajnáltam, hogy a felvonót használtunk anélkül biztos útközben kap el a zuhi, aminek visszafordulás a vége. Miután visszatértünk a kiindulási állomásra rövid keresgélés után, sikerült képeslapot venni, s feladni (van, akinek ez fontos). Így délután elhagytuk az Abisko Nemzeti Parkot, (magamban fogadkoztam, hogy egyszer még, ha lehetőségem lesz rá, visszajövök, s nagyobb túrát teszek a térségben), majd 15:30-kor indultunk vissza Norvégiába, s utána fel tovább É-ra. Útközben jócskán elcsúszott ebéd, majd 21:30-kor a térképről kinézett kempingben 125 NKR-ért szállást találtunk. A fürdés ingyenes, ki is használtuk alaposan, s hosszasan a ritka lehetőséget. Ezután hosszas vacsora, majd beszélgetés 0:30-ig, s alvás éjjel 1:30-tól napsütésben.
 
Június 25. kedd
Reggel 8:30-kor ragyogó napsütésre ébredtünk, majd indulás viszonylag későn, 10:30 után, Alta irányába. Útközben megálltunk és távolról, a fjord túlpartjáról megszemléltük Norvégia egyetlen gleccserét, amely kapcsolatban van a tengerrel (Oksfjordjokulen-beer). E rövid kitérő után folytattuk az utat, s kora délután 14:25-kor megérkeztünk Alta-ba. Információ kerítés, és némi kulturális érdeklődés keretében megnéztük az Alta- múzeumot, majd a település határában lévő Hjemmelfeld-et, amely 6000 éves sziklarajzokat takar a szabadban, természetes környezetben kiállítva. Délután 17:30-kor indulás a közeli közértbe kenyeret venni, posta (sosem elég a képeslapból) stb. Kora este 18:15-kor indultunk tovább, s 21 órakor elértük, és átmentünk a Nordkappi alagúton (a bejáratnál nincsen kitáblázva semmi, s mikor átér az ember, akkor derül ki az ár, 267 NKR/fő, ami jó sok, ráadásul ez csak oda). Este 22 órakor Nordkapp-nál voltunk, melynek a belépője +184 NKR/fő, de ezt már nem fizettük ki. Inkább ne az É-i fokról nézzük a Napot, ráadásul az idő felhős, lóg az eső lába is. Vacsora Nordkapp előtt egy padnál, majd éjjel 1:00-kor lefekvés. Az éjféli Nap nem látszik, így gyorsan megszületett a döntés, hogy maradunk még egy napot és éjszakát. Meglátjuk, mit hoz a holnap, biztosan fogunk tudni túrázni valamerre, s hátha a következő este több szerencsénk lesz!
 
Június 26. szerda
Nem aludtunk túl sokat, ugyanis éjjel 2:20-kor felkeltünk, fogtuk magunkat és kimentünk az északi fokra, ugyanis mint ahogy sejtettük az éjféli nap tényleg csak éjfélre vonatkozik. Ilyenkor 2 óra után már senki sincs ott, így kedvünkre nézelődhettünk. Egyébként nem olyan nagy szám, ugyanis egy kb. 2-300 méter magas sziklafal, korláttal körbekerítve, egy épület souvenirrel, valamint hatalmas bronz földgömb. Itt tényleg a Nap a lényeg. Miután kielégítettük a kíváncsiságunkat, (nem volt túl hosszú idő), éjjel 3:20-ra értünk vissza. Hosszadalmas alvás, (már egészen jól megszoktuk az állandó világosságot). Másnap délelőtt 11-kor keltünk, változatosságként szakadó esőben, ami szerencsére hamar elállt. Ebédkor a padnál lévő tábláról tudtuk megy, hogy a kontinens valódi legészakibb pontja, nem Nordkapp, hanem Knivsjelodden 71 fok 11’ 08’’ N. Megvan a mai túracél, ráadásul az idő is fokozatosan tisztul. Ebéd után 13:30-kor indulás az É-i fokra, Knivsjelodden-re (71 fok 11’ 08’’ N. míg Nordkapp 71 fok 10’ 21’’ N.). Nem sok az eltérés, de azért van! A túra egy keskeny csapáson indul, mely hamar elveszik a közeli tőzeglápon. Így mi is inkább kiharántoltunk a közeli domboldalra, s onnan egyenesen céloztuk meg azt a tengeröblöt, melynek bal oldala rejtette, az egyelőre még láthatatlan túracélt. Nem telt bele sok idő s elértük az É-i pontot, melyet látva, nem csodáltam, hogy a norvégok a másik mellett döntöttek. Ez ugyanis egy keskeny sziklanyelv, ami lassan beleveszik a tengerbe. Rövid nézelődés, majd irány vissza, hárman lent az öböl partján, én magam fent a gerincen. Útközben szakadék, s sikertelen szakadék átmászás után, inkább kerülök. (Lásd: „Az Északi-fokon – avagy mégsem?” című írást) Kora este 20:30-ra valamennyien visszaértünk, s átmentünk a szomszédos öbölben lévő kicsiny halászfaluba, s ott 21-22 óráig vacsora. Este 22 órakor „városnéző” út, melyről 23:30-ra értünk vissza. Egy közeli szirtről megnéztük az éjféli napot, 1:30-tól alvás.
 
Június 27. csütörtök
Másnap 9 órakor kelés, 10-kor indulás visszafelé. Nem sokkal később 11-kor a többség óhajára, megálltunk egy alkalmas pihenőnél ebédelni, ami eltartott 12 óráig, majd folytattuk az utat, tovább, Finnország felé. Cél az Inari-tó, illetve a Lemmenjoki Nemzeti Park. Délután 16 óra után értünk az Inari-tóhoz. Információt nem sokat találtunk, s valahogy nem tetszett a terület sem, bár azt egyikünk sem tudta volna megmondani, hogy miért, (talán túl sík volt?) így hamar továbbálltunk. Nem tartott sokáig, hogy átérjünk a Lemmenjoki Nemzeti Parkhoz. Itt is információgyűjtés, az első program minek az eredménye, hogy szabad a sátorozás, s van kenubérlési és gyalogtúrázási lehetőség. A sátrazáson egy kicsit elcsodálkoztunk, mert ugye nemzeti parkokban nem szokás az ilyesmit megengedni, de ha lehet, hát lehet. Bementünk az erdő szélre s sátor fel, majd nagy vacsora, sütés-főzés. Aztán jött valaki, (természetesen más, mint aki az engedélyt adta) s közli, hogy 7 Euro a sátorhely… Nosza, sátor le, és költözés. Néhány 100 méterrel arrébb az erdőben, alkalmasnak ítélt helyen (ugyan egy kicsit dombosnak tűnik a félhomályban) újra felállítjuk a sátrat majd bebújva alvás… a hangyabolyban, éjjel 23 órakor.
 

Június 28. péntek
Másnap reggel ébresztő… ha egyáltalán volt alvás. Hangyák, bogarak és mindenféle futkosó és mászkáló lény a sátor körül, s jó néhány belül is. Mindez nem elég, egész éjjel a szemembe süt a nap, meleg van, és állandó hernyózás dombra fel… mozgalmas éjszaka volt annyi biztos, így megváltásnak tűnik a 8 órás kelés, amit hosszú, kb. 9:30-ig tartó reggeli követ. Egy órával később ismét a park fogadó épületénél vagyunk, s 10:30-kor a kibérelt kenuval (17 Euro) megkezdjük a túrát a Lemenyoki folyón. A hajót 8 órára béreltük ki, így 4-4 óra jut mind a két párosnak, vagyis 14:30-ig csalinkázhatunk a folyón. Alaposan ki is használjuk a lehetőséget, bemegyünk minden mellékágba, öbölbe, s megnézünk minden szigetet. Szép élvezetes 4 óra lett belőle, sőt még egy kicsit több is, mert 30 perces késéssel 15 órára értünk vissza. Ezután csere, s jöhet a gyalogtúra, ami nem más, mint egy 4 km-es tanösvény a folyómentén. Délután 18:30-ra vissza a parkolóba. Természetesen Viktor és Anna már ott voltak, s a hajót is leadták. Úgy látszik nekik nem jött be annyira a hajókázás. Bőséges vacsora, majd indulás tovább, este 20 óra körül. Még 21:30-ig haladtunk lefelé az országban, majd egy alkalmas helyen, egy ritkás fenyőerdőben félreálltunk, sátorverés, majd 22 órakor lefekvés, és alvás. Ezúttal semmi nem zavarta az álmunkat!
 
Június 29. szombat
Ébresztő reggel 8:45-kor, szakadó esőben. Így gyors lett az összepakolás, majd indulás tovább 9:15-kor. Az úton végig szakadó esőben haladtunk, s fedett pihenő nincs, így a reggeli az autóban 10:30 és 11 óra között. Utána utazás tovább, le délre. Kora délután 13:30-kor újra elértük a sarkkört s ennek örömére az eső is elállt. Így megálltunk megnézni a mikulás városát, ami nem más, mint egy turistaközpont, különböző méretű mikulás bábukkal. Valahol nevetséges volt, ugyanakkor mégis volt egy különleges, szinte ünnepi hangulata. El tudtam képzelni mennyire más lehet, mondjuk télen fél, vagy méteres hóban. Azonban nem időztünk túl sokat, ugyanis kitaláltuk menetközben, hogy még egyszer próbálkozunk a Jotumheimen Nemzeti Parkkal, s az, bizony még odébb van. Így hát indultunk tovább, már csak azért is, mert újra elkezdett esni. Délután 15 óra körül szakadó esőben átléptük a finn-svéd határt. Kora este, még mindig szakadó esőben, 18:45-kor vacsora, majd folytattuk az utat tovább, szakadó esőben. Este 22:30-kor sátorverés egy pihenőben, persze esőben, illetve alig fél órával később esőben, 23 órakor alvás. De ezt most kivételesen nem zavart, ugyanis szeretek esőben, sátorban aludni, mert jól elringat.
 
Június 30. vasárnap
Reggel 8:30-kor kelés, majd 8:50-kor esőben indultunk tovább. 20 perc múlva reggeli egy pihenőben, melynek volt egy kicsi teteje. Reggeli után, folytattuk tovább az autózást Svédországban. Útközben egy kisebb városban, 12:45-től 13:15-ig rövid bevásárlás, majd indulás tovább. Egyszer csak elállt az eső, és harminchat órája először kisüt a nap is.  Persze ez itt nem sokáig. Délután 17 órakor végre újra átlépjük a norvég határt, s nem sokkal később egy újabb pihenőben 17:30-kor vacsora és közben kupaktanács. Most, hogy már belátható távok vannak, könnyebb számolni is. Miután elmélyedtünk a térképben már tudjuk, mettől meddig kell eljutni, hogy sikeresen megvalósíthassuk a célunkat, így nincs is sok időnk, 18:30-kor indulás teljes gázzal tovább. Estig el kell érni Lomig, az még 300 km. Késő estére, 22 órára a célnál voltunk, sátorállítás Leira-folyó völgyében, majd alvás 22:30-kor természetesen esőben.
 
Július 1. hétfő
Ébresztő 7-kor, s gyenge kopogás a sátorponyván. Felhős az idő, és természetesen esik, így újra alvás, majd kelés még mindig esőben 8-kor. Próba szerencse alapon indulás a Galhopigerre (2469m). Lent a völgyben felhős, szemerkélő esős idő, ennek ellenére indultunk felfelé, s csodák csodája, most olcsóbb volt a feljutás is. Útközben sűrű köd, de fent napos idő szélcsenddel. Délelőtt 9:30-ra értünk fel a menedékházhoz ahonnan a túrák indulnak. Újra információ, többek között egy térkép begyűjtése, s persze akadály, a Galhopigerre csak vezetővel lehet menni. Azonban hiába nézem a térképet, semmi olyat nem látok, ami indokolná a szigorú szabályt. (Hacsak a bevétel nem.) Végre az osztrák alpin tagsági meggyőzi a szigorú bürokratát, s mehetünk. A 10 óra után, 10:30-kor mi is elindultunk fel a hegyre. Az útvonal eleje könnyű, enyhén emelkedő, sima gleccser, majd a hegyváll emelkedésével fokozatosan egyre meredekebbé váló oldalon kora délután 13:30-ra, mind a négyen fent álltunk a csúcson és gyönyörködtünk az elénk táruló csodálatos panorámában. Csúcs és egyéb fotók, szendvics stb… közben élveztük a napfényt, a kilátást, s a hegyek látványa nyújtotta esztétikát. A csúcson azonban belém bújt a kisördög, s lefelé más úton szeretnék menni, amit a társaim nem annyira szeretnének, így kettéváltunk. Előtte a csúcson egy hegyi vezető lányt kérdeztünk, (elsőre, az 1:100 000-es térkép egy kicsit idegen, valahogy nem éreztem rajta a távokat) aki szerint az általam mutatott útvonal 5-6 órás út. Egy kicsit elbizonytalanodtam, de azért nekivágtam. A társaim biztattak, menjek, addig ők esznek valamit a parkolóban. Én délután 14:30-kor indultam neki, kezdődő hóesésben, keresztezve a hegyeket, végigmászva a mellette lévő kisebb csúcsokat. (Keilhaus topp 2369). Sikerült a teljes távot három óra alatt végigjárni. (Részletesen lásd: „Az Óriások otthona” című írást) Eközben a többiek 15 órakor indultak le a normál úton s 17 órára értek a házhoz. Én nem sokkal később, 17:30-ra értem le, éppen egy jégeső kezdetében, természetesen összeverve. Gyorsan összepakoltunk és elhúztuk a csíkot. Délután 18:45-re, már Lom városkája után, egy kempingben töltöttük az időt sátorveréssel és fürdéssel. Hatalmas vacsora, majd 22:30-kor irány a hálózsákok, s és nem sokkal később 23 órakor alvás.
 
Július 2. kedd
Reggel 8-kor ébresztő, ruha és sátorszárítás, közben reggeli, majd 9:45-kor indulás tovább. Az 51-es panoráma úton sok a látnivaló, de mi nem láttunk semmit a folyamatosan szakadó esőtől. Délidőben, 12 órakor megálltunk Leirában kenyeret venni, majd irány tovább. Torpóban egy kisebb árbóctemplom megtekintése, (nem szeretem a vallási építményeket, bár némelyike lenyűgöző alkotás, azonban a norvég fatemplomokat nem tudom a „templom” kategóriába sorolni.) Egytől egyig csodálatos építmények! Geilo-ban információgyűjtés, többek között szerettük volna megvenni hazafelé a kompjegyet, az eredmény: nem kompolunk, marad a kerülőút, ami + 1 nap, így programváltoztatás, s áttervezni mindent. Továbbhaladtunk, közben böngésztük a térképet. Útközben látnivalók sorban egymás után, Voringfoss és Latefoss + fjordok, hegyek, és persze rengeteg eső. Este 19:30-kor vacsora, majd indulás tovább, s este 22 órakor elértünk egy közúti kompot, (Nesvik – Hjelmeland között), s elmúlt 23 óra, mire átjutottunk. Utána nem sokáig mentünk, (szerencsére közel a másnapi cél), 23:30-kor verünk sátrat valahol útközben, majd alvás.
 
Július 3. szerda
Lassan már a megszokott 8 órás ébresztőt követően, 8:45-kor indulás tovább. Majd egy órával később, 9:30-kor már a drága parkolóban (50 NKR) reggeliztünk. Még később 10:15-kor indulás fel a Prédikálószékre (Preikestolen). Jó kijárt ösvényen, majd nemsokára tőzeglápon átívelő pallóhidakon vezet a meglehetősen keskeny, de annál zsúfoltabb út. Igazán kitehetnék a táblát: „Hajóvonták találkozása tilos”, ehelyett sűrűn kerülgetik egymást a különböző nációjú bámészkodók. A mocsaras terület sziklás szakaszba torkollik, amely egyre meredekebben emelkedik felfelé. Nemsokára fokozatosan keskenyedő sziklapárkányon lépdelünk felfelé, s érdekes módon a szemből érkezők a belső oldalra húzódnak! Nem csoda, az ösvény külső peremén egyre mélyül a mélység, ráadásul a néha szemerkélő eső is csúszóssá teszi az amúgy is lekerekített sziklákat. Nem sokkal dél előtt, 11:45-re értünk fel. Megérte, ugyanis időközben az idő is kitisztult, így teljes pompájában gyönyörködtünk az impozáns sziklakockában, amely 604 méterrel magasodik a Lyse-fjord fölé. Bő órás nézelődés, fotózás után 13 órakor indultunk vissza, és 14:30-ra értünk le, majd rögtön indulás tovább, s 15 órakor kompra szálltunk Danes-ban, majd 15:15-kor kiszálltunk Lanvikban. Innen tovább a 45-ös úton folytattuk az utat, immár visszafelé. Útközben megnéztük, sajnos már csak este 18 óra után, az Eidsborgi árboctemplomot. Szép, impozáns épületet láttunk, csak esti fényekben. Rövid séta után este 19-20 óráig vacsora. Ezt követően 20:30-kor a közeli Heddali árboctemplom a nap utolsó programja. Még némi utazás, majd késő este 23 órakor megálltunk sátrat verni egy alkalmas helyen, s nem sokkal később, 23:30-kor alvás.
 
Július 4. csütörtök
Másnap ismét 8-kor ébresztő, ezúttal szakadó esőben (egész éjjel esett). Ennek ellenére 8:45-kor összepakolva indulás a Verdens Ende irányába. Nem sokkal később 9:45-re oda is értünk. Borongós, komor felhőkkel tarkított égbolt alatt csak rövid sétát tettünk, közben fotó, majd reggeli. Később szemerkélő esőben, 11:30-kor indulás Oslo irányába. Némi híd és útkeresgélés után sikeresen átkeltünk az Oslo-fjordon és 14:30-kor az alagúton is, 55 NKR-ért. 15 órakor már az E6-os úton haladtunk Svédország felé. Egy fizetős kapu (15NKR) után, délután 16:30-kor átléptük a Svéd határt, majd hosszas és unalmas utazás után, 22 órakor a svéd-dán földet összekötő 13 km-es hosszú, újonnan épült hídon haladtunk 275 SKR-ért. Éjfél előtt 5 perccel értük el a másik tengeri hidat, ahol az átkelés újabb 315 SKR-ba került. De még így is olcsóbb, (?) mint a komp, de lényegesen gyorsabb, viszont fárasztóbb. A híd után rendületlenül haladtunk tovább ismét szakadó esőben. Javában benne jártunk az éjszakában, mikor 1 órakor nem sokkal Kolding előtt (kb. 30 km-rel), egy csendes, elhagyatott pihenőben megálltunk aludni 1:30-kor.
 
Július 5. péntek
Reggel, viszonylag későn, 8:30-kor keltünk, végre tiszta időben. A lehetőség szerint gyors pakolás, közben sátorszárítás, majd reggeli után 9:45-kor nekivágtunk a hazaútnak. Délelőtt 10:45-kor átléptük a dán-német határt. Rövid megállásokkal tarkított hosszú és unalmas úton este 22 óra előtt 5 perccel elértük, és átléptük az osztrák határt is. Ezúttal szinte kiürült autópályán akadály nélkül haladhatunk tova, s éltünk is ezzel a lehetőséggel, így nem sokkal éjfél után 0:30-kor sikeresen beléptünk Magyarország területére. Folyamatosan haladást követően, hajnali 2 után pár perccel itthon voltunk…