Skandináv - körút országjárás 2002. június 15 - július 7.
Írások:   2002. július 7. - NORVÉGIA - túranapló 2002.
2002. augusztus 10. Az Északi-fokon - avagy mégsem?
2003. január 18. Az Óriások otthona
2004. május 5. Barlang a Sarkkörön

 
Az Óriások otthona

(Körtúra a Jotumheimen Nemzeti Parkban)

Sötét felhőfoszlányok nyomulnak az égen, el-eltakarják a halványan derengő hegyormokat. A távolban villám cikáz, kísérteties félhomályba borítva a bérceket. Norvégiában a Jotunheim Nemzeti Parkban járunk, valamikor Június végén. Cél: a Galdhopiggen, a Skandináv-hegység legmagasabb pontja, lenne. Ám egyelőre akadályok halmaza tornyosul, időjárás, útdíj, „No camping” tábla és egy szigorú tekintetű őr a sorompó túloldalán. Hosszas tanácskozás, érvek-ellenérvek, győz az őr – veszít a turista. Nem baj – „Biztos rossz idő lesz!” – hangzik el a vigasztalás. Ám ez nem hat, de nincs mit tenni, irány a völgy és egy camping. Másnap reggel kupaktanács majd indulás az Északi-fok felé, közben fájó szívvel búcsúzunk Norvégia magashegyi parkjától.
 
„A Jotunheim az óriások otthona”. A parkot 1980-ban alapították, hogy megvédjék azt a vad és fenséges hegyvonulatot, amely elválasztja kelet és nyugat Norvégiát. Területe 1145km2. Legmagasabb csúcsa a Galdhopiggen (2468m) ami egyben az egész Skandináv félsziget legmagasabb pontja. A hegység kőzetének felszínén jórészt a kaledóniai hegységképződés idején felgyűrődött, tengeri üledékből keletkezett agyagpala áll. Sok helyen azonban előbukkan a központi övezet kikristályosodott magja, az európai kontinens, legősibb kőzete a gránit, szemes gneisz, valamint magmás és átalakult kőzetek is. Ez a hegyvidék alapvetően nem hasonlítható az Alpokhoz. Felszíne csiszolt, teteje majd minden esetben gömbölyített, itt-ott fensikszerűen lapos. Ennek oka a jégkorszak. Az említett kor európai jégtakarójának központi zónája a Skandináv-hegység volt. A több 1000m vastag, iszonyatos súlyú jégár keresztül csúszott a legmagasabb hegyláncokon is, legyalulva, legömbölyítve azt. Létrehozva az országra oly jellemző fjordokat, fjelleket, viddákat. A nemzeti park növénytakarója 800m magasságig húzódik fel. Alján fenyvesek, tetején Törpenyírek találhatóak. 800m felett már csak mohák, zuzmók tapadnak a talajhoz. E fölött azonban az örök hó és jégsapka szikrázik a napsütésben.
 
Két hét telt el, esik az eső, miközben sátrat állítunk Leira-folyó völgyében. Körülöttünk felhőrongyokban burkolt, sötétszürke hegygerincek. Itt-ott halványan átdereng egy-egy távoli hófolt. Másnap korán kelünk és az időtől függően alakítjuk aznapi programunkat. Bár az ország időjárása szeszélyes, még sincs sok bizodalmunk, – és valóban.
Reggel halk, diszkrét kopogásra ébredünk. Esik. Apró szemű szitáló, de kitartó. Szó nélkül csomagolunk és indulunk a park bejáratához. Kifizetjük a 20 NKR útdíjat, majd irány a felső fizetőkapu, amely már az erdőhatár felett zárja le az utat. Üdítő változás, marcona őr helyett, segítőkész hölgy. A korábbi 70 NKR helyett, pedig csak 50-et fizetünk. És már mehetünk is a menedékházhoz, ami a Galdhopiggenre induló túrák kiindulópontja. Csak az idő nem akar a kedvünkre tenni. Ugyan most nem esik, de sűrű ködben rójuk, a szerpentin kanyarjait.
10perc, 20perc, 1/2óra, széles morénával fedett fennsík tárul ki előttünk. Kétszintes félig kő, félig faház, a Juvasshytta trónol középen. Tőle jobbra, nagyrészt befagyott tó, felette a Veslejuv-gleccser, sípályának kialakítva. Távolban a Galdhopiggen tompa háromszög alakú obeliszkje csillog a napsütésben. Nocsak, hol a felhő? – alattunk. Az út vége ahonnan jövünk, belevész a szürkeségbe. A szokásos macera: reggeli (minél többet), pakolás (lehetőleg kevesebbet). Persze fordítva sül el. Közben négyfős csapatunk, angolul tudó tagjával elindulunk információt szerezni. Eredmény, vezető kíséretében mehetünk, (nekik is meg kell élni valamiből) nekünk azonban nem tetszik. Látjuk az induló csapatot, 40-50 ember pórázra kötve, libasorban. Újból próbálkozunk ekkor az Osztrák Alpin Club tagságival. Így már más, szabad az út. (Norvégiában turistaként mindenért fizetni kell és nem is keveset, az alaptarifa 50-70 NKR.) Elindultunk egyelőre széles moréna háton, amelyen alig 1/2órás gyaloglással túljutottunk. Előttünk, lapos finoman emelkedő firnnel fedett gleccser. Felvesszük a hágóvasakat, bekötözködünk, kézbe a csákány, majd haladunk tovább. Egyelőre nyoma sincs bárminek, ami veszélyes lehet. Nemsokára elérjük a hegylábat, meredek jégfelszökés, néhány hasadék és már a nyugati gerincen haladunk. Hatalmas kőtömbök, kisebb falak teszik változatossá az utat. Az kötél itt inkább hátrány, mint előny, hát bekerül a hátizsákba. Megyünk tovább, baloldalt spaltnikkal szabdalt meredek jéglejtő, jobbra itt még alig 50-60m-es az Északkeleti-fal, amelynek minden lépéssel nő a magassága. Néhol vaskos jégcsapokkal díszített hó párkány vett árnyékot az alatta lévő mélységre. Alig egy óra kapaszkodás és fent is vagyunk a Skandináv-hegység tetején, ahol nyüzsögnek az alkalmi „hegymászók”. Ez egy kicsit kedvét szegi az ember lányának és fiának, de a panoráma kárpótól. Az Északi-fal peremén, egy nagyobb kőtömbön helyet foglalva fogyasztjuk el a csúcsebédet (aszalt szilva – csoki – keksz), közben térkép segítségével sorra azonosítjuk be a norvég táj zord szépségeit; Glittertind, a második legmagasabb hegy, akár Skandinávia Matterhornja is lehetne. Előttünk a mély Bøverdalen-völgy, melynek túloldalán a hosszan elnyúló hegyláncok mögött, káprázatos jégvilág csillog a napfényben, a Jostedalsbreen kiterjedt platógleccsere. De amerre a szem ellát, mindenfelé hóborította hegyvonulatok és felhők. Képtelenség betelni a látvánnyal. Pedig ideje, mert délutánba hajlik az idő. Az ég is kezd felhősödni. Lefelé kettéválik kis csapatunk, hárman a felfelé már megismert normál úton haladnak. Csapatunk negyedik tagjára azonban, rájött a mehetnék, így fejébe vette, hogy végigjárja hegyhez csatlakozó Keleti láncot, amely két kisebb csúcs érintésével, valamint a Styggebreen nyelvének (Stygge-gleccser) keresztezésével 6-7km-es kört megtéve lehet visszajutni a Juvasshyttához. Alig indulunk el, havazni kezd. Lassú nagy pelyhekben hull, közben még, a felhőkön, halványan, de átragyog a nap. Egyszer már szerencsénk volt, miért ne lenne újra, címszóval folytatja mindenki a választott utat. Ám a hóesés sűrűsödik, nemsokára társaim is eltűnnek a szürke függöny mögött. Egyedül a Keleti gerincen, a homályban felsejlik az első csúcs szürke árnya. Elindulok, a hágóvas alatt ropog a friss hó. Pár perc, s lent vagyok a hágóban, majd emelkedni kezd a terep. Sziklafelszökés, balról kerülöm, most felesleges kockáztatni, és az idő is szorít. Alig 20 perc és elértem a csúcsot. Állványra teszem a gépet, készítek egy képet magamról, majd indulok tovább, le a nyeregbe, majd fel a következő magaslatra. Közben ritkul, majd eláll a hóesés. A felhő is felszáll, már látszik a Keithaus topp /2369m/, a következő csúcs. Lefelé két teltkarcsú norvég lány jön szembe. Mikor találkozunk, megkérem az egyiket, készítsen egy képet rólam, megteszi, közben a Galdhopiggen csúcsán lévő házról, távolságáról és meleg teáról érdeklődnek. Kiderül, hogy a 7. hónapban van, nagyon fáradt és szeretne pihenni. Látva a döbbenetemet, mosolyogva folytatták az utjukat. Elindulok Én is, magamban csodálom a lányokat, igaz a Galdhopiggen-kör valóban nem nehéz, de mégiscsak magashegyi vidék, szeszélyes időjárással, hóval és jéggel. Közben elérem a csúcsot, fotó, majd indulok tovább, meredek havas-sziklás, vegyes terepen. Az útról sikerül letérni, már csak az irány van meg, az is bizonytalan. Elérem a nyerget, s ott a növényvilág előretolt helyőrségét, egy pici sárga virág személyében. A szirmok között egy legyecske lakmározik. Megörökítem a pillanatot, majd leereszkedem a völgybe, ahol keresztül vágok a Stygge-gleccseren, ezután visszakapaszkodom a fennsíkra. Fentről már látszik az a fekete felhőtömeg, amely DK felől közeledik. Megkezdem az utolsó versenyfutásomat az idővel, ezúttal szó szerint. Persze, Ő győzött, s Én néhány jégverte folttal és újabb élménnyel valamint egy elhatározással lettem gazdagabb. Ha valaha is visszajutok e gyönyörű, de vad földre, újabb, több és hosszabb túrát, valamint időt töltök el itt.
Ezt tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a hegyeket.
 
(Eredetileg megjelent: Mount Everest 2003. február III. évf.17.)
 
Ui: Kidolgoztam egy több (5-6) napos trekking útvonalat a hegységben, melynek végigjárásához útitársakat keresek. Akit érdekel, keressen meg és egyeztetünk!

Szabó R. Zoltán
2003. január 18.