Erdély barlangtúra 1999. augusztus 15-21.
Írások:   2002. október 6. Utazás a folyón!
2003. január 20. Barlangi jégen

 
Barlangi jégen

- játékos túra a Porcika-zsombolyba -
 
Elindultunk. Végre, hosszas felkészülő munka után úton voltunk Pádisra. Ez a csodálatos karsztfennsík Erdélyben, a Bihar hegységben található. Híres a szépségéről, barlangjairól és mély szurdokairól. Valamennyi érdekessége közül a barlangok világa a legérdekesebb a számomra. Tágas és szűk, sötét üregek, nyirkos hideg falak, feneketlen szakadékok, melyekben dübörögve zúdul le az alig pár ˚C-os víz, vagy a sötét mozdulatlan néma víztükrök, melyek elnyelik a karbidlámpák imbolygó fényét. Távolba vesző bevilágíthatatlan termek, csodás cseppkőalakzatok, mindig is misztikus hangulatot kölcsönöztek ennek a titokzatos, földalatti világnak; és most úton vagyunk e titokzatos szépségeket és halálos veszélyt rejtő ismeretlen világ felé.
Egy augusztusi péntek délután indultunk esélyt sem adva a késők által produkált időcsúszásnak. Némi huzavona után sűrű fejcsóválások közepette a Román határőrség is továbbengedett. Másnap kora délután már a Gavoj-réten állítottuk fel a sátrainkat. Kevés élelmiszer elfogyasztása után felderítő útra indultunk. Elsőként a Csodavár / Cetătile Ponorului / két 100-120m mélységű szakadékdolináját csodáltuk meg, amelyek talán az egész fennsík leglátványosabb karsztobjektumai. Továbbhaladva megtekintettük a Porcika zsomboly tágas 45m mély szakadékát, a másnapi úti-célunkat.
Reggel gyors reggeli után sebesen pakoltuk össze a szükséges felszerelést, ami 100m kötélből ill. beszerelő karabinerekből, hevedergyűrűkből és nittelő készletből állt. Hatan sebes léptekkel hagytuk el a tábort. Alig egy óra alatt már az ismeretlen zsomboly bejáratában álltunk. Beletelt egy kis időbe, mire megtaláltuk a beszálláshoz alkalmas helyet. Ezen a helyen az akna fala egy „kicsit” aláhajlott, ami megkönnyíti a biztonságos beszerelést. Közeli fához kötöttem a hevedergyűrűt, az erre kapcsolt kötélen, bő bevezetőszárat hagyva megkezdtem az ereszkedést, közben a kőzetet vizsgáltam, lehetséges rögzítési pontot keresve. Megvan. Két rozsdás nitt, az egyik félig kilóg. A másikba némi rábeszélés és egy kis erőszak után tűrhetően áll a nitt-fül. Óvatosan rákapcsolom magam, majd a kötelet is kicsit feszesebbre hagyva, hogy esetleges kiszakadáskor kisebb legyen az esési tényező. Éles pijjogással jeleztem, hogy szabad a kötél, miközben lejjebb siklottam az alattam lévő 20-25cm-es párkányig. Itt azonban nem találtam semmit, holott a sziklafal megkívánta volna. Már azon voltam, hogy befúrok egy nittet, mikor észrevettem tőlem jobbra 2m-re. Ugyanolyan rozsdás, mint a korábbi, de használható. Gyorsan bele egy egyenes nitt-fület, karabiner, kiskantár, Én, kötél, Én a kötélre, kiskantár ki és irány lefelé. Innen már szabadon távol a barlang falától suhantam lefelé mintegy 30m-t. Elérve az akna alját, amelyen több méter vastag jég halmozódott fel, leszereltem a kötélről és elindultam megkeresni a továbbvezető utat. Megtaláltam, egy széles lapos nyílás, a talpponton vastag jégtakaróval. A következő kötélrögzítő pont egy rozsdás sziklaszeg, ami minimum „600” éves és alig tart. Nosza elő a nitt-fúró készletet. 10-15 perces sűrű kopácsolás után, sajgó csuklóval teszem a helyére a nitt-fület, rá a kötelet. Időközben már ketten is megérkeztek. Így a továbbvezető 55-60˚-os domború félköríves jéglejtőt látva, fogadást ajánlottam. Aki elesés nélkül állva le tud „sétálni” a jégfalon, kap egy krémtúrót. Ez tetszett mindenkinek, így elindultam a domb legmagasabb pontján. 10-15m után a jég kicsit alábukott. Itt már 20˚ körüli meredekségűvé vált. Ekkor csúsztam meg egy gödröcskén és az eredmény katasztrofális. Egy kisebb pördüléssel dobtam egy oldalast, majd sebesen megindultam a jobb oldali fal felé. Előbb a mennyezeten, majd a talajon próbáltam megkapaszkodni. Mindkettő eredménye, hogy más testhelyzetben, de tovább folytattam jégsikló utamat. „Végre” elértem a falat, ami elég fájdalmas találkozás volt, de legalább az értelmetlen szánkózásom véget ért. Itt megpróbáltam talpra állni, de a gumicsizmát nem a jégen való közlekedésre találták ki, így két próbálkozás után feladtam, annál is inkább, mert jó pár újabb színes folttal lettem gazdagabb, bár ez csak este derült ki. Így aztán kényelmesen oldalt fekve tettem meg a hátralévő métereket. Végül is ez a legkényelmesebb testhelyzet, igaz nem a jégen, de apróságokra nem adunk. Miután leértem, leszereltem a kötélről, fel tunningoltam a lámpát, hogy jól lássak, jeleztem, majd egy kőtömbön kényelmesen elhelyezkedve, páholyból néztem végig a többiek eredménytelen, de lelkes próbálkozását. Volt, aki még szaltót is produkált. Mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Miután mindenki leért, rövid kutatás után kiderült, nincs tovább lefelé. Találtunk egy 25-30˚-os jéglejtőt, meg egy kürtőt. Az utóbbi kimászása után már tudtuk, hogy zsákutca. Így új játék után néztünk. Kellett ehhez egy jéglejtő, ami adva volt, két üres beg, ami szintén megvolt. Így párosával a beg-re csücsülve rendeztünk jégszán versenyt. Eredmény és győztes nincs, de mind a közönség, mind a zsűri és a résztvevők is jól szórakoztak. A végponti csoki elfogyasztása után elindultunk kifelé. Újabb vidám esések, majd a bejárati akna leküzdése után, a felszínen tett egyórás sétát követve, már kora délután a táborban voltunk.
Összefoglalva, könnyű kellemes vidám bemelegítő túra volt.
 
(Eredetileg megjelent: Mount Everest 2003. február III. évf.17.)

Szabó R. Zoltán
2003. január 20.