2016 Kék-túra 09-4. - Balatonfelvidék

4. Aszfaltos utakon
 
Október 29. szombat
 
Jól alszom, a hálózsák cipzárját sem kell behúzni. Reggel 6.15-kor kelünk, némi összebújás után 30 perccel később el is hagyjuk az ágyat. Beszélünk pár szót a házigazdával, megköszönjük a kedves gesztust, majd 8 órakor nekivágunk az útnak. Pár 100 m-el lejjebb egy egykori vegyesbolt elhagyott, omladozó falán egy régi telefondobozban találjuk a bélyegzőt. Így bekerül az első pecsét. Utána folytatjuk az utat. Pár perccel később már el is hagyjuk a települést. A temető mellett, keskeny, fűvel és gazzal benőtt fokozatosan felfelé tartó mezőgazdasági úton, learatott szántó mellett haladva beérünk a gyönyörű őszi erdőbe. Élmény a sárguló lombok között a hasonlóan színes avarban sétálni. Sajnos hamar véget ér az erdei út, s elhagyva azt hétvégi házak, kisebb-nagyobb hobbikertek között megyünk tovább. Kicsit később keresztezzük a Keszthelyt Tapolcával összekötő műutat, s haladunk tovább a kertek között. Az út egyre meredekebben emelkedik. Nem sokkal később elérjük a Csalit-hegy 350 m magas tetejét, ami igen szép kilátást kínál a teljes Balaton-felvidék tanúhegyeire, melyek kéklő párába burkolóznak a távolban. A kilátóban a pad nemzetiszínűre festve, s lejjebb egy magyar zászló is lóg ernyedten a szélcsendben. Leülünk pár percre, azonban nem maradunk sokat, hanem megyünk tovább. Még egy kicsit feljebb elhaladunk a Kő-orra csúcsa alatt (most kimarad a csúcs, igazából nem is tudom miért, hiszen jelzett ösvény vezet fel), elindulunk tovább lefelé. Meredek csúszós erdei ösvényen, olykor kidőlt fák között haladunk. Nem sokkal később elérünk Lesenceistvándra, majd pár perccel később megérkezünk az ott lakó barátainkhoz. Ott megreggelizünk, némi beszélgetés után indulunk tovább. A faluban bekerül a következő pecsét is, utána megyünk tovább, sajnos ismét aszfalt úton. Érintjük Lesencetomaj szélét, majd átmegyünk a főúton. Rövid pihenő a buszmegállóban, mivel összefutunk egy túra társsal. Némi beszélgetés közben megtudjuk, hogy továbbra is aszfaltúton fogunk menni, egészen a Szent György-hegyig, sőt még azután is Szigliget felé. Ez azért elég lehangolóan hat ránk, de azért folytatjuk az utat a főúton, ami ráadásul meglehetősen forgalmas is. Később 13 óra előtt, mire beérünk Tapolcára, megérik az elhatározás, hogy elég volt az aszfalt útból, s egyelőre felfüggesztjük a túrát. Tapolca jól elérhető közlekedési csomópont, így innen tudjuk folytatni tavasszal. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Réka térde fájdogál a 4. napi folyamatos gyaloglástól, bár panaszkodni nem panaszkodik. Ezután veszünk némi élelmet, majd kisétálunk a vasútállomásra, megebédelünk a parkban kellemes őszi környezetben. Később veszünk vonatjegyet, s felszállunk a 13,50-kor induló vonatra. Hosszas döcögés után beérkezünk a Kelenföldi pályaudvarra. Metrózás át a Nyugatiba, majd felszállunk a Nógrádba tartó vonatra. 20.30-ra otthon vagyunk.