2016 Kék-túra 09-2. - Balatonfelvidék

2. Várak és hegyek
 
Október 27. csütörtök
 
Átalusszuk az estét s az éjszakát is. Mindössze kétszer ébredek fel, 23,30-kor és hajnali 5-kor, ám hamar visszaalszom. Végül reggel 7-kor, mikor elkezd világosodni. Ekkor azonban fel is kelünk, összepakolunk, közben megiszom a szokásos reggeli kakaómat, majd viszonylag hamar, 7.50-kor útnak indulunk, mindjárt felfelé, a Tátika-hegyre, ami hirtelenjében nem esik túl jól. Ám meglepően kevés kapaszkodó után hamar vízszintesbe fordul az ösvény, s azon haladunk már jóval kényelmesebben tovább a csendes hajnali erőben. Később még némi felfelé haladással, s sok kanyargós ösvény megtétele után 8.30-kor elérjük a Tátika-várához vezető kék L jelzés elágazását. Itt egy bokor tövébe némi avarral és ágakkal letakarva elrejtjük a hátizsákokat, s ezek nélkül könnyedén sétálunk fel a várhoz a gyönyörű, bár felhős, ködös, de színes és hangulatos őszi erdőben. Meredeken emelkedő, „U”-alakú ösvényen alig 15 perc alatt 8,45-re fent is vagyunk a meglepetésünkre igencsak impozáns romoknál. Körbesétáljuk a várat, majd az udvaron található hegycsúcsnál készül néhány kép, de mivel felhős, borult, s enyhén szeles az idő, így viszonylag hűvös is, hamar elindulunk lefelé. Visszaérve az elágazáshoz, amíg Réka megreggelizik a padokon, én addig elmegyek megkeresni a tábla által jelzett, elvileg 7 percre lévő Remete-barlangot. Ám 30 perces keresgélés után sem találok semmit. Viszont visszafelé megtalálom a nem jelzett szentkeresztet, ami a Tátika egyik elő-csúcsa, jókora kereszttel a tetején. Gyors fotózás után irány a pihenő, ahol, mire visszaérek, Réka szegény már alaposan átfagyott. Ezért késedelem nélkül folytatjuk az utat. Ám alig 2 perccel később ismét a tábla által jelzett a Fekete-oszlopos barlangot próbálom megtalálni, szintén sikertelenül. Réka közben halad tovább, így nem időzöm, hanem sietek utána. Hamar beérem, s együtt folytatjuk az utat. Nem sokkal később enyhe szűrt napfényben érjük el a sajnos kiszáradt Hideg-kút szépen foglalt forrását. Sajnálom, hogy nincs víz a forrásban, mert fogytán az ivóvíz, jó lett volna egy kis utánpótlás, de végül is nem akkora probléma. Így haladunk tovább, ismét enyhén felfelé egy mező szélén, majd átvágva azon, utána sárguló erdőben, enyhe kanyarokkal megtűzdelt úton. Elmegyünk az (egykori) Kőfejtő, majd a kissé mocsaras Kovács-kút mellett, utána ismét az erdőben széles makadámúton felfelé, a térkép által is jelzett sztúpa irányába. A buddhista szentélyt késő délelőtt 11,25-re érjük el, s körbesétáljuk, felmegyünk a tetejére is, s ott is körséta a különböző szinteken. Utána visszatérve a lepakolt hátizsákjainkhoz bekapunk pár falatot, s megisszuk az utolsó csepp vizeket is. Utána felvesszük a cuccainkat, és kényelmes sétával lemegyünk Zalaszántóra. A levezető út érdekes, mert egy szakaszon hirtelen egy hatalmas, frissen feltúrt földkupac állja az utunkat. Átmászva rajta szabályos bányaudvaron találjuk magunkat. Jobb híján folytatjuk az utat, s hamar kiderül, hogy valamiért útátépítés folyik, méghozzá elég nagy volumenű. Vajon autópályát csinálnak? A kérdés megválaszolatlan marad, mert nem sokkal később elérjük a falu egyik normális utcáját, így azon haladva majd átkelünk a Kovács-patakon (az ott jelzett Kotsy-vízimalom ebben az időszakban zárva!). Kicsivel lejjebb a Tátika–presszóban nem sokkal dél után bekerül a következő pecsét, s közben bevásárolunk a helyi kisboltban, majd indulunk is tovább. Lejjebb megnézzük a XIII. századi templomot, aminek nyitva a harangtoronyba vezető feljárata. Nekem se kell több, gyorsan felmászok, s megtekintem e ritkán látható területet. Utána elhagyjuk a települést, és rögtön el is eltévedünk. Az utat ezen a szakaszon áthelyezték, s az új szakasz még nincs kijárva, így a település szélén a mezőn letérő keskeny csapást már nem vesszük észre. Szerencsére hamar rájövök a tévedésre, bár visszamenni nincs kedvünk, így megérzés után egy vadászatra kialakított dzsumbujos mezőbe vágott csapásokon átvágva próbálom meglelni az elveszett ösvényt. Később jókora kerülő után sikerül megtalálni az utat, ami pár 100 méterrel arrébb nekimegy a megáradt Nagy-Séd pataknak. Az átkelés izgalmas, ugyanis széles, és viszonylag mély a víz, így összetorlódott, nem túl stabilan álló faágakon evickélünk át. Utána gyönyörű, őszi, aranysárgában fürdő erdőben kaptatunk felfelé, egyre meredekebben. Az emelkedő ezúttal jóval hosszabban tart, közel 270-300 métert. Felérve az elágazásban a korábban említett módszerrel ismét eldugjuk a hátizsákot, majd cucc nélkül sétálunk fel a Rezi-várhoz, amit 15.30 után érünk el. Maga a vár némi csalódást kelt, különösen a bejáratában elhelyezett fa–fém burkolat oda nem illő megoldása kelt nem kevés visszatetszést bennünk. Azonban az enyhe napsütésben pazar a kilátás, bár kissé párás a levegő, mégis élvezhető. A kellemes környezetben eltöltünk némi időt nézelődve, egymás társaságában. Utána a fotózás után visszafelé rövid kitérőt teszek a Meleg-hegyre (425 m), ami nem kevés bozótharccal jár. Felérés után próbálok valami csúcsfotó-féleséget összehozni, de sem a terep, sem a térség nem igazán alkalmas erre, így hamar visszavergődöm a bozóton át, majd lefelé. A kereszteződésből hátizsákkal ismét felpakolva folytatjuk az utat. Rövid erdős meredekebb szakasz után, szántók mellett haladva jórészt vízszintesen illetve a végén enyhe lejtővel érjük el Rezi települést, ahol hamar bekerül a következő pecsét is. Nem időzünk, hanem 17 órakor folytatjuk az utat. A szőlődombon áthaladva egy elhagyott almafa alól 3 almát vételezünk, s a kellemesen zamatos gyümölcsöt rágcsálva erdőben, keskeny ösvényen meredeken lefelé haladva folytatjuk az utat. Közben a lemenő nap vörös korongja elő-, elővillan a színes lombok között igazán meghitt pillanatokat idézve elő. Lent a hegylábnál elérjük a Gyöngyösi csárdát a kora esti szürkületre, 17,40-re. Mivel igen jólesne már egy kis meleg étel, így betérünk. A csárdában dolgozók a kérésünkre engedélyezik az esti sátrazást az intézmény parkolója melletti réten, így megvacsorázunk (Réka rántott sajtot, én cigánypecsenyét), miközben cigányok húzzák a zenét. Utána kimegyünk, és sátrat verünk a parkoló mellett egy fa alatt, annak színes lombszőnyegén. Az est hátralévő idejét én naplóírással múlatom, Réka olvasgatja a nála lévő Nők-lapját. Végül később 21,40-kor aludni térünk. Napi táv 21 km.