- MADEIRA - túranapló 08. rész

Február 12. péntek
 
Az éjszaka nyugodt, mély álommal telik. Van egy kis összezörrenés azon, ki hol pihenjen (van egy emeletes-ágy és egy külön ágy), így végül külön fekszenek le, de Zoli éjjel 3-kor felébred, bemászik Réka mellé az emeletes ágy aljába, s utána összebújva alszanak tovább. Reggel 6.30-kor kelnek, és ölelkeznek. Összepakolás után 8.40-kor leadják a kulcsot (18-as), majd tovább indulnak a városközpont felé. Ragyogóan süt a nap, 1-2 fotó útközben, majd a város szélén egy buszmegállóban nekiállnak 9.30-tól stoppolni. Egészen 10.40-ig nincs szerencséjük, alig jár arra valaki, szinte hiábavaló a stoppolás. Majd a szemben lévő házból kijövő lány megszánja őket, hogy több mint egy órája álldogálnak ott. Átszól, s kérdi, hová mennének, s a választ hallva elviszi őket Porto da Cruz-ba, ahová 11 óra után pár perccel meg is érkeznek.
Lesétálnak az óceánpartra, s megeszik az előző napi vacsora maradékát. Szerencsére újra nyárias az idő, így pihennek, napoznak és fotóznak a parton, Zoli pl. rákot, s nézegetik a Sas-sziklát meg az erődöt.
Később 12.10-kor felpakolnak, rövid séta a városban, a templomnál épp temetés van, majd megkeresik a „fekete homokos” (lávahomok) strandot. Itt csak két őrült próbál szörfözni, a víz kb. 15 fokos, de Zoli rábeszéli Rékát a fürdésre. Most vagy soha, 12.25, fürdőruha, és irány az óceán!
Nagyok a hullámok (persze az északi parthoz képest ezek a keletiek még mindig szelídecskék), először csak térdig merészkednek, de aztán az egyik hullám gyakorlatilag pofán csapja Rékát, szájába fröcskölve a sós vizet, úgyhogy innentől kezdve már minden mindegy. Réka így is csak derékig merészkedik be, annyira erős a sodrás, Zoli, aki igazából úszni sem tud, sokkal messzebbre bemegy, és tovább bírja a hullám-csapkodást.
12.50-ig élvezik a hullámok játékát, utána pont meg tudnak szárítkozni, visszaöltözés, majd hátizsákkal irány a város. A falu-központban 4 buszmegálló van 4 különböző irányba, szerencsére 13.15-kor megvan a szükséges állomás, egy kislány útba igazítja őket, és 13.20-ra jön is a busz. A jegy 1.95, és már kanyarognak is a hegyi szerpentinen tovább. A sofőr elég fura alak... Végül 14 órára érnek Machico-ba, felülről megváltva a két nagy foci-pályát.
Ez volt az első város a szigeten, itt szállt partra épp Réka születésnapján (na persze 1419-ben) Zarco, Madeira „felfedezője” és a gyarmatosítás elindítója. A információs központot keresve sétálnak a városközpontban, és közben elnyalnak egy-egy fagyit.
A múzeumon belüli turist-info-ban megtudják, hogy a legolcsóbb lehetőség 35 euró/éj. A Facho-ról (fáklya, ezzel adtak anno hírt a kalóztámadásokról) elnevezett hegy aljában, a Facho panzióban találnak szállást. Nem valami luxus-szállás, de nekik megteszi. Két éjszakára vesznek ki egy dupla-ágyas szobát, aminek az erkélyén megkajálnak. Apropó, az erkély a tengerpartra néz.
16.30-kor elindulnak az óceánpartra, végig sétálnak a két kilométer hosszú sétányon, és eljutnak a kikötőhöz. Ott egy régi erőd, a Forte de Sao Joao Baptista (sajnos zárva, lefalazták a bejáratot) és sok vitorlás vár rájuk. Zoli felcsalogatja Rékát a magas kőpartra, azon egyensúlyoznak végig. Aztán 17.30-tól irány a város: néhány kápolna (Csodák kápolnája, és egyebek), városháza és a nagytemplom. Beülnek, de a portugál kóruspróba nem túl sokáig köti le őket.
Ezután ismét a tengerparton kötnek ki, a naplemente után (felhők az óceán felett) még körbe-sétálják a tengerparti erdődöt. 19 órakor irány a szállás: naplóírás, zuhanyzás, fergeteges szeretkezés után kb. 21 órától alvás.