- MADEIRA - túranapló 01. rész

2016. február 5.-14.
 
Micsoda karácsonyi ajándék! Réka lapozza a Zolitól kapott fotókönyvet, s annak hátuljában egy repülőjegy lapul. Annyira megbújik, hogy Réka először észre se veszi, Zoli noszogatja, hogy ugyan nézze már meg még egyszer és alaposabban azt az albumot.
Réka elbőgi magát, Zoli nyakába ugrik... Aztán elolvassa, hogy hová mennek igazából, mert először csak azt látja, hogy repülni fog, életében legelőször. Zoli tudja, hogy sosem ült még repülőn, és hogy ez nagy vágya volt – hát most teljesíti.
Csak később jut el Réka tudatáig, hogy a repülés azt jelenti, hogy egy távoli szigeten fognak kettesben eltölteni tíz napot. Az úticél pedig: Madeira! Réka azt se tudja először, hol keresse a térképen. Zoli útikönyvet vesz és térképet. Majd a Budai Térképboltba is betérnek együtt, ahol kedves házaspár a tulaj. s újabb útikönyvet vesznek és újabb térképet.
Réka kapja a megbízatást, hogy az információk alapján összeállítson egy útitervet. A végén már zsong az agya a sok információtól, aztán a térkép alapján némileg sorrendbe rendezi a látnivalókat.
 
Február 4. csütörtök
Alvás Miklóson, a napi program: beváráslás és bepakolás. Irány a Spar, ott feltankolnak rengeteg rágcsálnivalóból... Aztán degeszre tömik a hátizsákokat. Sátor, hálózsák, polifoam, ruhák és ennivalók töltik ki őket – 1-1 nagy, és 1-1 kisebb zsák várakozik az előszobában. Este megérkezik Tündi és Sanyi, és velük beszélgetnek. Éjjel Réka kb. másfél órát szundít, Zoli semennyit...
 
Február 5. péntek
Miklósról hajnali 2.15-kor indulnak. Tündi és Sanyi van olyan kedves, hogy kiviszik őket a reptérre, ahová 25-30 perccel később meg is érkeznek. Hűs a reggel, de tudják, hogy délutánra a tavaszba fognak megérkezni. Gyors búcsú, majd belépnek a reptér épületébe. A szinte kihalt terminálon, Rékának különös, ismeretlen világ, nem rögtön, hanem némi csalinkázás után, de megtalálják a becsekkoló helyet. Itt-ott bőröndjeiken alvó utasokba botlanak... Gyors ellenőrzés, a csomag súlya a határ alatt van, Rékáé 10,8, Zolié 18,2 kg. Zoli lezárja a zsákokat, Réka tűkön ül, tiszta ideg, sürgeti... Majd becsekkolnak. Pár perccel később átmennek az ellenőrző kapun, Rékának minden tök új, izgatott, Zoli gond nélkül beviszi a zacskós kakaóját... Felsétálnak a beszálló-kapuhoz, ahol fáradt utasok kókadoznak. Némi várakozás után 3.25-kor lehetőség nyílik a beszállásra a gépre. Miután megtörtént, elhelyezkednek (Réka újoncként persze az ablaknál).
Réka nem fél, de baromira izgul. A felszállás előtt pár perccel örömében elsírja magát, bőg egy sort meghatottságában, és szorongatja Zoli kezét. Aztán 3.45-kor felbőgnek a motorok, s a gép kigördül a kifutópályára. Ekkor jön a legjobb rész, a levegőbe emelkedés. Ez tetszik a legjobban!
Felhő szerencsére nem sok van, így szép éjszakai városok felett repülnek át. Velencét, az olasz partvonalat be is azonosítják. A stewik (meglepően sok a férfi légiutas-kísérő!) felszolgálják a „light meal”-t, s ők megeszik a … minek is nevezzük, mondjuk a reggelit. Narancslé, szendvics, keksz, narancs, croissant... Minden nagyon finom.
Az túlzás, hogy jól lehet aludni a gépen, de a fáradtság nagy úr. Zoli baromi fáradt, hisz a hajnali indulás előtt gyakorlatilag nem aludt, így ő hamarabb elszundít. Rékát csak Spanyolország felett nyomja el az álom, előtte a fénylő városokat figyeli az ablakból, lelkesen, mint egy kisgyerek.
A leszállást jelző hangra ébrednek, becsatolják az öveket, és a sötétben lassan földet ér a gép. 7 óra előtt nem sokkal ki is szállnak, s megkezdik az 5 órás várakozást. Vidám találkozás és rövid beszélgetés egy szintén magyar házaspárral... A központi váróteremben először átveszik a programot, ami ekkora már nagyjából kikristályosodik, majd Réka átlapozza a szótárt és megtanul néhány fontos szót s kifejezést portugálul. Aztán a székeken eldőlve elalszik, közben Zoli megírja a naplóját.
Felébredve Réka nagyokat néz a váróban megforduló sokféle emberfajtán, közben jókat beszélgetnek. Végre 12 órakor beszállhatnak a gépbe. Meglepő módon 12.25-kor menetrendszerűen fel is szállnak. Pamacs-habok fölé kerülnek, fent ragyogó kék az ég, süt a nap, alattuk az óceán és a hómezőhöz hasonlító felhők. Szendvics és narancslé az uzsonna, Zoli pedig ráadásként kávét (!!!) iszik.
Hihetetlen érzés fentről megpillantani a szigeteket! Az út odáig kb. másfél óra. Külön izgalom a leszállás, ugyanis a madeira-i kifutópálya világ 5 legveszélyesebb reptere között nyilvántartott, a hegy és az óceán közé ékelődik. A landolás 13.55-kor kellőképpen izgalmas, a sikeres földet érést megtapsolják az utasok.
A reptéren Madeira szigetének makettje fogadja őket. Nem sokkal később felveszik a poggyászt, (Rékának a csomag-átvétel is érdekes); a hátizsákokat meglepetésre nem a szállítószalagon küldik, hanem külön kis kocsin. A fogadtatás egyből szívélyes, jelmezesek fánkkal kínálják őket.
Sajnos az idő borongós, de irány a buszjárat, s 5 euró/fő áron bemennek mintegy 20 perc alatt a fővárosba, Funchalba. Az első délutánon a fővárosban karneváli hangulat fogadja őket. Pedig Zoli direkt próbálta az évnek egy csendesebb szakát kiválasztani az utazáshoz, mégis sikerült pont a farsang végét eltalálnia. A gyerekek jelmezben mászkálnak az utcákon és minden téren meg sarkon zenészek, bűvészek, bohócok meg zsonglőrök csinálják a fesztivált.
Valahol az erdőnél szállnak le, és kóvályognak egy sort. Cuccokkal (2 hátizsák, 1 nagy, 1 kisebb) felpakolva, némi bolyongás után megtalálják a turista információs irodát, ahol a szükséges infókat is beszerezik (szállás, buszközlekedés). A nénike csak akkor mosolyodik el először, mikor fura kérésüket tolmácsolják felé: egy ollót kérnek tőle, hogy felbonthassák a hátizsákok zárjait.
Astoria? Ez tuti valami méregdrága ötcsillagos hotel! Némi kérdezősködés után (a közeli cipőboltban) aztán sikerül a szálláshelyet is megtalálni, pont a katedrális mögött, ami meglepetésükre csak 27 Eu 2 főnek reggelivel. Ez egy négyemeletes bérház tetejének két felső szintje, kék ajtókkal, régies bútorokkal berendezett szobákkal. Kiveszik 2 éjszakára a 9-es szobát, aminek ablaka ugyan egy világítóudvarra nyílik, de mégis kényelmesebb, mint egy sátor. Lepakolnak, s kis hátizsákkal irány a város.
Még aznap ízelítőt kapnak Funchal (és az egész sziget) jellegzetességeiből, a dús növényzetű botanikus kertekből (Jardim de Sao Francisco és Jardim de Santa Caterina). Banán, kakaó, datolya... Az otthoni télből a késő tavaszba-kora nyárba kerültek.
Az első kertben karneváli buli van, mindenki táncol, a színpadon lévők ugyanúgy, mint a nézőközönség. Magyar szót is hallanak: „Hé, ne állj fel a padra, b... meg!” – erre rávigyorgunk a hazánkifiaira.
A második kertben megeszik a maradék szendvicset, Réka átöleli Kolumbusz Kristófot (persze csak szoborként), és ámulnak, hogy a padok tele vannak csókolózó szerelmespárral. Majd irány a kikötő, némi szitáló esővel (nem zavaró), kissé szürreális fényekkel, és a Santa Maria hajóval (azaz annak másával).
Kis kitérővel (buszállomás) végül 18.20 körül Réka kérésére visszatérnek a szállásra. Eldőlnek az ágyon, mint két zsák, és abban a percben el is alszanak. 22 óra körül kómásak felébrednek, előkeresik a hálózsákokat, levetkőznek és folytatják az alvást.