2012. Kék-túra 07.

Pilis – Visegrádi-hegység
 
2014. január 11-12.
 
A tavalyi év záróprogramja a Pilis – Budai hegység – Pilisi Kék-túra volt, amiből elmaradt a Kevély Nyereg – Visegrád közötti szakasz, így ennek pótlására stílszerűen ezzel indítom az újévet. Ezúttal viszont nem egyedül, hanem az exemmel járjuk végig e tájszakaszt. Előtte néhány nappal két bemelegítés túra – egy a Mátrába és egy másik rövidebb túra a Budai-hegységbe…
 
Január 11. szombat:
Reggel 6:45-kor ébredek és keltem Tündit is. Gyorsan összepakoljuk a reggelre hagyott dolgokat, majd 8:05-kor elhagyjuk a lakást. A HÉV 8:18-kor jön, Pest, majd a 9:35-os busszal megyünk Pilisborosjenőre. Bőséges és alapos zötykölődés után 10:30-kor a végállomáson leszállunk a buszról és nekivágunk a túrának. Pár perccel később elérjük a Kék jelzést és lassan megkezdjük a kapaszkodót felfelé, jó sáros úton. Szerencsére ez a szakasz nem tart sokáig, így kicsit később már száraz köves, marharépával bőségesen teleszórt, (gondolom a vadásztársaság szórta ki a vadaknak élelem gyanánt), úton a hegyoldalban harántolunk felfelé. A Nagy-kevélyi kőfülke után rövid fotószünet, majd folytatjuk az utat. Nem sokkal később kényelmesen, bár némileg leizzadva 11:15-kor fent vagyunk a Kevély-nyeregben. Elhelyezzük a nap első pecsétjét, begyűjtjük az éppen ott tartózkodó, jórészt nyugdíjas turisták „Ez igen!”, „Gratulálunk!”, és hasonló megjegyzéseit, majd folytatjuk az utat tovább lefelé, ezúttal a Kis-kevély oldalában. Nem sokkal később ismét sártengerben haladunk ezúttal lefelé. Elhagyjuk a Mackó-barlanghoz vezető sárga turistaút kereszteződését, majd folytatódik a sárban tapicskolás. A Kis-kevélyi kőbánya után végre jobbra fordulva kényelmes és széles, sármentes úton csodálhatjuk az igazán szép kilátást Csobánkára és a mögötte húzódó Oszoly – Csúcs-hegy vonulatra. Nem sokkal dél után 12:30 körül elérjük a Csobánka – Pilisvörösvári műutat, ahol útbaigazítok két eltévedt kiránduló leányzót (azt gondolták, hogy Pilisszentkereszt körül járnak – „nem is értem hogyan, hiszen elmondásuk szerint Pomázon szálltak le a buszról s eddig végig látható volt a település…”), majd folytatjuk az utat. Kényelmes erdei úton, sár nélkül, jórészt vízszintesen haladunk tovább. Szent-kútnál 12:45-től 13:15-ig ebéd és fotószünet, a forrásban semmi víz nincs, majd alaposan áthűlve folytatjuk az utunkat. A Hosszú-hegy oldalában, szép erdőben eseménytelenül haladunk tovább. A meglehetősen szép Szent-kereszti szurdok alsó szakaszán szintén nincs víz, feljebb is éppen csak csordogál. Kora délután 15:20-kor bekerül a következő pecsét Pilisszentkereszten a pilisszántói elágazásban lévő, meglehetősen lepukkant cigarettaszagú vendéglőben. Töltünk vizet és szinte pihenés nélkül folytatjuk az utat tovább felfelé. Miután keresztezzük a Dobogókőre vezető műutat, csak úgy állva bekapunk pár falatot és már megyünk is tovább. Hiába, a téli túra átka – a meglehetősen rövid nappalok – már érezteti is a hatását, így nincs túl sok idő a pihengetésre.
Fokozatosan csökkenő fényviszonyok között érjük és hagyjuk el (16:15-kor) a Zsivány-sziklákat. Jó lett volna fotózni egy kicsit, de meg kellett elégednem egyetlen képpel, annak készítésekor is le kellett támasztanom a gépet egy fatörzshöz, hogy ne mozduljon be. Az említett térségben szakaszonként igen csúszós, ám nem túl nagy sárban haladunk tovább, viszont egyre kényelmesebb úton. Útközben elhaladunk egy igen szép gerendaház mellett, s nekem megdobban a szívem, mikor régi vágyamat látom élőben, az erdőben. Sötétben, 16:45-kor érjük el a dobogókői turistaházat, ahol bekerül a nap utolsó pecsétje. Jól esett volna egy forró csokoládé, ám az már elfogyott, így folytatjuk az utat először ki a csúcsra (699m), ahol elkészül a nap első és utolsó csúcsfotója, méghozzá vakuval. Utána, immár fejlámpával haladunk tovább. Nem sokkal később a „Fazsindelyes” nevű vendéglőben megkapjuk a vágyott forró csokit (Tündi teát), igaz elég borsos áron, de jól esik a meleg ital, s melegszünk is egy kicsit. Majd nekiindulunk a mai túra utolsó, ám meglehetősen rövid szakaszának, méghozzá, hogy elhagyjuk a térség házait, s alkalmas táborhelyet találjunk. Egy róka, (?) izzó tekintetétől kísérve érjük el az Öreg-vágás-hegy tetejét, ahol a csúcs előtt egy jókora fa tövében alkalmas helyet találunk és letáborozunk. Felállítom a sátrat, addig Tündi tüzelőt gyűjt, majd nekiáll berendezni a sátrat. Közben próbálok életet lehelni a tűzbe. Ez a feladat nem is tűnik olyan egyszerűnek, ám a végére mégiscsak fellobban a láng, s kellemes villódzó fénnyel tölti meg az erdő sötét fái közötti teret. Tündi is végez a sátor berendezésével, majd kiszól, hogy egy kicsit ledől, aminek a vége, hogy szép lassan elalszik, Én közben előkészítem a nyársakat, a hagymát, szalonnát, kolbászt. A tűz azonban valamiért mégsem akar égni, hiába csinálok vele akármit. Valószínűleg közre játszik, hogy időnként pár perces záporok söpörnek végig a térségen meg- megélénkítve a széljárást is. A végén némi parázs mégis összegyűlik, így fölé készítem a sütnivalót mindkét nyárson, (Tündi békésen szuszog a sátorban) majd közben nekiállok a túranaplónak.
Az idő lassan telik, szorgalmasan forgatom a nyársakat, közben szaporodnak a sorok a naplómban. Este 21 órára sült szalonna helyett átpirult és felfüstölt, ám így is ízletes szalonnát fogyasztok el jó étvággyal. Közben felrakom a következő adagot (a maradékot) is, ám ezúttal sem sok sikerre számítok. A pár perces záporok újra és újra frissítik az egyébként is csípős levegőt. Egy eső front közbe le-letekint a hold, ezüstös fénnyel vonva be a kopár fákat. Időközben ismét sikerül felfüstölni a szalonnát, végül megunom a meddőnek tűnő harcot, és leszedem a nyársról. Eloltom a parazsat, majd 23:00-kor magam is bebújok a sátorba. Bent a motozásra Tündi is felébred, s jó étvággyal fogyaszt el néhány falatot az ízletes vacsorából. Utána mindketten bebújunk a hálózsákba és aludni térünk.
 
Január 12. vasárnap:
Kellemesen, nyugodtan alszom és reggel 7:00-kor kelek, próbálom kelteni Tündit is. Nem igazán akar felkelni, bár jól aludt és jól is van. Végül 7:40-kor felkel, így én is kimegyek a sátorból, kipakolok, majd nekiállok lebontani. Tiszta, napfényes idő van, bár fúj a szél, elég csípős hideg van. Tündi közben összepakol, így lebonthatom a sátrat, majd elpakolok a hátizsák mélyére én is. Kevéssel később 8:45-kor kisétálunk a közeli csúcshoz, majd elkészül az első csúcsfotó. Utána felkapjuk a hátizsákokat és indulás tovább. Egyenletesen lefelé halad az ösvény, néhol szélesebb út, olykor sáros, néhol kevésbé sáros szakaszokon váltakozva. A nap süt, de inkább fényt, mint meleget ad, s a viszonylag erős szél miatt csak lassan válik komfortossá a közérzetünk. Ennek ellenére vetkőzés nélkül haladunk tovább. Keresztezzük a Sikárosi-rétet, majd erdőszélen végül erdőben érjük el a Szilágyi Bernát forrást ahol az egyik padon megreggelizünk. A hideg csontig hatol, így hamar folytatjuk az utat, s pár perces sétával érjük el a következő bélyegzőhelyet, a Sikárosi erdészházat. Bekerül a lenyomat az igazoló füzetbe, és már haladunk is tovább az úton. Rövid megálló a Lenkó emlékműnél, majd ismét tovább egy hangulatos völgyben a félig kiszáradt Bükkös-patak mentén. A patakmederben itt-ott víz csillan, ám vízfolyás nemigen látható. Kicsit feljebb elhagyjuk e völgyet és elkanyarodunk északnak Pilisszentlászló irányába. Egy ideig szintén völgyben, majd annak jobb partján egyre magasabban folytatódik az út. Kevéssel később, 11:30-ra elérjük Pilisszentlászlót. A település központjától nem messze a Gesztenyés söröző mellett a padon megvárjuk a delet, ám az előzetes információ ellenére nem nyitott ki délben, így felkerekedünk. A közeli utcában, egy másik kocsmában végül sikerül céges bélyegzőt szerezni, melynek lenyomata szintén belekerül az igazolófüzetbe. Rövid pihenés után folytatjuk az utat. A települést elhagyva a Rózsa-hegy oldalában haladunk tovább, folyamatosan, egyre feljebb kapaszkodva. A Szt. László-hegy és a Szekrény-kő nyergében érjük el a legmagasabb pontot, (sajnos a csúcsot elkerüli az út) majd egy széles szekérúton nagyjából egyenesen haladva ereszkedünk lefelé a következő bélyegzőhelyre a Pap-réti erdészházhoz. A bélyegzőt egy nagy fa tövénél egy Erdészház kerítésének oszlopán találjuk. Behelyezzük a lenyomatot, majd bekapunk pár falatot, végül 12,30-kor felvesszük a hátizsákjainkat és folytatjuk tovább az utat. A mai táv leghosszabb, egybefüggő szakasza vár ránk, így – hogy gyorsabban teljen az idő – Tündi egy játékot javasol. Földrajzi neveket mondva és annak utolsó betűjével kezdve kell a másiknak folytatni. Belemelegszünk a játékba és észre sem vesszük a kellemesen múló az időt. Időközben elhaladunk egy kisebb orom mellett, ahova nekem muszáj felkapaszkodnom, odafent csúcsfotó, majd irány tovább az Urak Asztalának nevezett hegy oldalában, s kicsit később kiérünk a Vízverés-nyergében lévő rétre, majd a túloldalon pihenés nélkül haladunk tovább. Átmászunk egy vadkerítésen, utána a szemközti oldalon a másik kerítésen keresztül ki, és meredek keskeny ösvényen leereszkedünk egy sáros erdészeti útra, ami nagy ívben balra kanyarodik majd szép fokozatosan egyre emelkedve felvezet a Bölényes-tetőre. Itt egy rövid kitérőt teszek a mellékcsúcsra, Tündi közben lassan halad tovább az úton. Miután begyűjtöm a hegyet, sietek a túratársam után. Nem sokkal később keresztezzük az 526 m magas főcsúcsot, utána elhaladunk Moli-pihenője mellett és pár 100 méterrel lejjebb, a Barát-halom csúcsnál rövid fotószünet, utána irány tovább. A következő kitérő a kék háromszöggel jelzett, kőtömbbe vésett Vass Albert idézettel ékesített kilátó. Azonban a metsző hideg szél innen is gyorsan továbbhajt, pedig a látvány miatt érdemes volna időzni. Visszatérünk az ösvényre, és gyorsan leereszkedünk a hegyről, majd folytatjuk az utat át a Visegrádi kapun, szép surlófényes erdőben. Erdei úton haladunk tovább, nemsokára elhagyjuk a rétszerűen kialakított pihenőkkel ellátott népszerű turista központot, majd leereszkedünk a parkolóba. Közben szép, színes naplementét kapunk a természettől. Pár perces fotószünetet követően felsétálunk a Nagyvillám vendéglőhöz, ahol a bélyegzőt is találjuk. Bekerül a pecsét a megfelelő helyre, majd Tündi itt marad, és én közben felsietek a Nagy Villámra, (377m) ám a kilátó torony zárva. Elkészül a csúcsfotó, utána visszatérek, majd bekapok én is pár falatot. Időközben teljesen besötétedik, így fejlámpával indulunk tovább. Előbb át a sötétségbe borult Visegrádi várhoz, (azt hittem éjszakára kivilágítják, de úgy látszik tévedtem), majd onnan le a meredek köves ösvényen a településre. Sötétben, 17:35-re érünk le és még éppen elérjük a kompkikötőben a túra utolsó bélyegzőhelyét, behelyezzük a pecsétet, majd átsétálunk a buszmegállóba, ahonnan a 18,25-kor induló busszal megyünk Újpest Városközpontig, majd onnan tovább haza.