2012. Kék-túra 06.

Pilis – Budai hegység -Pilis
 
2013. december 28-30.
 
Kaptam egy meghívást egy Alpok hegymászó túrára, az Ankogel csoport egyik csúcsának esetleges téli megmászására, s egy pillanatig sem gondolkoztam rajta, hanem igent mondtam. Az időpont a két ünnep közé esett, december 27-30-ig, 4 napig tartana. Lassan jön el a várva várt időpont. Itthon a tél, a karácsony hozza az utóbbi évben megszokott formáját, hó mutatóban is alig, kizárólag néhány magasabb helyen pár cm. Nem úgy kint sógoroknál, mert ugye oda a Hochalspitzére (3360m) készülnék. Sajnos csak készülnék, mert az a meleg front, amit itthon 6-10 C°-ot eredményez, ott kint 50-100 cm-es friss havat, és ezzel együtt 4-es fokozatú lavinaveszélyt. A túra így természetesen egyelőre tolódik valamikorra (januárra), mindez az előző napon, 26-án este, 19 óra magasságában derül ki. Nos, új lehetőség után nézek, de majd csak holnap.
Másnap aztán telcsin egyeztetek egy régi jó barátommal, Sz. Erikával, aki az országos Kék túra Pilisi – Budai – hegységi szakaszát tervezte be az említett napokra… így csatlakozom hozzá.
 
December 28. – szombat
Az év utolsó napjai gyorsan suhannak tova. Én mennék is meg nem is, hiszen otthon is van mit csinálni. Era előző napon este sms-ben átküldte a mai útvonalnak nagyjábóli állomásait, mely szerint 8-9 körül Pilisszentkereszt, 11-12 körül Csobánka D-i területének környékén, majd délután 13-14 óra körül a Rozália téglagyárnál lesz, bárhol becsatlakozhatok. Nekem a Csobánka szimpatikus, így azt lövöm be. A busz menetrend természetesen nem a legjobb, így felírok minden verziót, s kiderül, melyikkel tudok menni.
Reggel 4-kor ébredek (bár nem sokkal előtte, 2:20-kor feküdtem le). Holt kómásan borotválkozom meg, közben járnak a gondolataim. A végére túlzásnak érzem az ennyire korai kelést, így visszafekszem.
Természetesen elalszom, így jóval később, 7:50-kor ébredek, (többször megfogadtam, hogy nem fekszem vissza), s kipillantva az ablakon, matt köd van. Hmm, érdekes lesz, gondolattal ugrom ki és le az ágyból. Befejezem a borotválkozást, összepakolok, elmosogatom az előző napi edényeket, közben megiszom a némileg már megsavanyodott tejből készült kakaómat, majd 8:35-kor elhagyom a lakást. Nem sokkal később a pontosan érkező 8:38-as Hévvel bemegyek Pestre, 2-es villamos Boráros tér, majd 4-6-os villamos Margit-híd budai hídfő, utána a szentendrei hévvel folytatom az utat Pomázig. A 10:35-ös Csobánkai buszt hagyom elmenni (be kellett mennem a közeli élelmiszerboltba némi kiegészítést beszerezni), így a későbbi 10:55-ös dobogókői busszal megyek a Csobánkai elágazásig. Miután 10 perccel később leszállok, hívom Erát, aki már Szentkútnál jár. Csobánka D-i területét már nem érném el, ezért megbeszéljük a Kevély-nyeregben való találkozást dél körül. Így lendületesen nekivágok az Oszoly oldalában vezető piros túraútvonalnak. Persze nem bírok magammal, ha már itt vagyok, az Oszoly (328m) legmagasabb ormát is szeretném begyűjteni, végül is egybeesik az egyik kitűzött célommal, mi szerint a Pilis és a Visegrádi-hegység összes jelzett hegycsúcsán szeretnék fent állni. A piros jelzésről nem sokkal később a piros háromszög ágazik le, balra és vissza. Az említett okok miatt ezen folytatom a haladást tovább. Régi térkép van nálam, így az nem jelzi az említett utat, ezért a jelzésre és a megérzésemre bízom magam. Alig 100 méterrel később újabb elágazást találok. Ez kell nekem, hisz biztos rövidebb és gyorsabb, ám meredekebb út a „csúcsra” – gondolom, s habozás nélkül nagy sebesen nekivágok.
A sietségnek ára van, ugyanis a meredek, ködtől és párától nyirkos, csúszós, némileg sáros hegyoldalon kicsúszik a bal lábam, és a térdem fájdalmasan találkozik egy szikladarabbal. Elnyomom a káromkodást, feltápászkodom, és immár óvatosabban folytatom az utat. Az ösvény nem sokkal később teljesen elveszik, így kisebb – nagyobb sziklafal szakaszok között haladok felfelé fokozott óvatossággal. Nem sokkal feljebb a kilátónál elérem a fennsíkon vezető, korábban elhagyott piros háromszögjelzést.
Egy fotó a sűrű ködben úszó kilátóról illetve magamról, majd irány tovább a tanösvénnyel együtt futó turistaúton. Kicsivel odébb megtalálom a csúcsra vezető, ezúttal sárga háromszögjelzést (de hol a piros?) és azon, felsétálok a hatalmas kettős kereszttel jelzett csúcsra. Csak 5 percet időzöm egy csúcsfotó erejéig, majd folytatom az utat vissza lefelé, és tovább immár a sárga jelzésen a Csúcs-hegy (352m) irányába. Először lefelé egy meredek lejtőn, majd az Oszoly-nyergen átvágva egyre meredekebb erdőben folyamatosan sűrű ködbe ismét felfelé haladok. Mikor elérem a bányákat, jobbra letérek egy jelzetlen ösvényen, és nem sokkal később megérkezem (az órám szerint) a csúcsra. Alapkövet nem találok… de a sűrű ködben nem is keresem. A korábban elért Oszoly csúcson beállítottam az órám, így 1-2 méter pontossággal biztos vagyok benne, hogy a csúcson állok. Elkészül a kötelező csúcsfotó, utána továbbra is tejfölködben folytatom az utam lefelé. A Majdán-nyeregben megtalálom a piros jelzést és egy kiránduló családot elhagyva, fokozatosan felfelé, egyre nagyobb sárban megyek tovább. Favágók az erdőben igazán tetszik, hogy lóval vontatják a kivágott fákat és nem kocsival! Remélem ez a jövő tendenciája, így talán kevesebb pusztítást okoznak az erdőkben a favágók! Kicsit később átvágva pár méteres szakaszt a pirosról átvágok a párhuzamosan futó kék jelzésre, s azon felérek a Kevély-nyeregbe, ahol Era már vár. Alaposan leizzadva, vagy elázva, igazából nem is tudom eldönteni, bekapok pár falatot reggeli gyanánt, kifújom magam és behelyezem az első pecsétet. Végül készül egy közös fotó és 20 perccel később immár együtt folytatjuk a túrát. Kicsivel lejjebb rövid megálló a Szódás-barlangnál, vagy ahogy újabban hívják, a Nagykevélyi-kőfülkénél. Felkapaszkodunk és megtekintjük a barlangot, fotózás és irány tovább. Beszélgetve, lendületesen haladunk, így nem csoda, hogy a hegy lábánál az erdőhatáron lendületesen el is tévesztjük az utat. Lejjebb Pilisborosjenő határánál rájövünk a tévedésre, de visszamenni nincs kedvünk, pedig ez által kimarad a Teve-szikla, és a Vendel-hegy is. Az utcákon felfelé DNy-i irányba tekeregve kevéssel később a település felső szélén ismét ráakadunk a jelzésre és azon haladva megyünk fel az igen szép, fennsíkszerű Köves-bércre (274 m). Fotó útközben és a szép mohás, sajnos bányászat szaggatta csúcson is, (még mindig tiszta köd minden), majd tovább felfelé a külső bécsi útra. Átkelünk a forgalmas 10-es úton, utána kicsit beljebb, az Aranyhegyi-patak mentén sáros szántó szélén haladunk párhuzamosan a vízfolyással. Közben jobboldalon, a fák kopár ágai között elő-elő tűnik a nap, ám a felhőkkel s a köddel nem bír! Készül néhány fotó, közben haladunk tovább, s végül aszfalt úton megyünk jobbra a Rozália téglagyár bejáratához. Pecsét a füzetbe és közben rá kell jönni, hogy meglehetősen késő van (du. 15 óra). Talán ennek hatására, talán az elfogyasztott csokoládé eredményeképpen Era irgalmatlan tempót diktál, ráadásul felfelé, a Csúcs-hegy oldalában. Megkönnyebbülés ismét lélegzethez jutni a hegy oldalában harántoló közel vízszintes ösvényen, amelyen a Virágos-nyeregig „sétálunk” fel. Újabb bélyegzés a büfé mögötti oszlopnál, bekapok egy almát, iszunk pár kortyot, és haladunk tovább felfelé a meredek, meglehetősen szuszogós Vihar-hegyre. Itt már az „Era-turbó” is visszakapcsol, talán elfogyott a csoki, vagy csak egyszerűen megszánt, nem tudom, mindenesetre mire megérkezünk, a 453 m magas csúcsra már szürkül bár rólam így is szakad a víz. Gyors csúcsfotó, majd irány le a nyeregbe, és utána ismét felfelé a Hármashatár-hegyre. A meredek szakasznak hamar a végére jutunk, utána hosszasan harántolunk a hegy oldalában, s olykor mintha vékonyodna a köd-felhőtakaró, aminek következtében futurisztikus rózsaszínes sejtelmes naplementére emlékeztető színvilágban megyünk egyre feljebb. Végül szürke, párás félhomályban érjük el a hegycsúcsot 16:35-kor. A kihagyhatatlan csúcsfotó után kicsit arrébb az egyik adótorony tövében a villanyoszlopon megtaláljuk a bélyegzőt, behelyezzük a mai nap utolsó pecsétjét és immár fejlámpával felszerelve folytatjuk az utat lefelé. Sűrű ködben és még sűrűbb sötétségben kanyargunk az ösvényen alaposan figyelve, nehogy elvétsük azt. Valahol aztán mégiscsak sikerül, ám nem sokkal később újra meglett. A sűrű köd miatt nem sokat látunk, csak itt-ott az alattunk lévő város fényeiből, pedig biztosan emlékezetes maradna sokáig. A Homok-hegy alatt aztán elválunk. Era lemegy az előre lefoglalt szállásra én pedig fel a hegyre és egy nagyjából alkalmas helyen sátrat verek nem sokkal a csúcs alatt, sűrű bokor tövében. A vacsorát kihagyom, elintézek két fontos telefont, és szinte bezuhanok a hálózsákomba anélkül, hogy tudnám mennyi is az idő. Hamar elalszom, bár a száradási célból magamon hagyott vizes ruhák miatt ez cseppet sem kellemes. Éjfélkor azonban felébredek, ki kell mennem, pisilni. Közben szerencsére megszáradtak a ruhák, levetkőzöm és megírom a naplót, majd éjjel 2 órától alszom tovább. Legalábbis próbálok, mert 3 órakor még fent vagyok, ám utána filmszakadás.
 
December 29. – vasárnap
Még sötét van amikor ébredek, az órám szerint 6 óra. Most viszont nem esik jól felkelni, így maradok még 30 percet. Utána kelés. Sajnos a sátor kívül és belül is csupa víz. Próbálok fotózni, lámpával megvilágítva, majd anélkül, végül lebontom a sátrat, össze- és elpakolom. Ezután felsétálok a Homok-hegyre (340m), ahol igazán elképesztő panorámában van részem. Mindezt még emeli a kelő nap bíbor fénypalástja. Alattam a vitorlázó reptér rózsaszínben úszik, távol a völgyekben megülnek a felhők, az egésznek halványrózsaszín fényhatása van, s ami a legkülönösebb, hogy az éjszaka kitisztult égbolt sem tiszta kék, hanem rózsaszínes árnyalatot kap. Gyönyörködöm a csodálatos látványban, s óhatatlanul is az eszembe jut, hogy mindezt egy vásznon bizony giccsesnek tartanám. De így itt a természetben ez eszembe sem jutna. Közben elkészülnek a csúcsfotók, utána megkeresem a hegytető alatt lévő barlangot. Mint később kiderül, nem is szerepel a Barlangtani Intézet nyilvántartásában. Bejárom, lefotózom, vissza a csúcsra, újabb fotó, ezúttal az erdőben található csúcs-oszlopnál (?) és indulok tovább lefelé. Megnézem az út mentén a térkép által is jelzett katonasírt és folytatom az utamat 7:40-kor. Gyorsan haladok, előbb felfelé, majd a horizonton előbukkanó napkorong halovány fényében vízszintesen. A nappal együtt fokozatosan melegszik az idő is, így nemsokára vetkőznöm kell! Rövid kitérőt teszek egy jelzetlen ösvényen a szomszédos Vadaskerti-hegy (371m) csúcsára. A fotózást követően, lefelé keresztezem a hegyet, mégpedig vizes dzsumbujon keresztül lényegében a jelzett úttal párhuzamosan. Áthaladok a hegy másik oldalán lévő sárgával jelzett úton, s ismét sebes léptekkel haladok tovább egyenesen felfelé a szomszédos hegy tetejének irányába. Nem sokkal később a csúcs előtt törmelékes, meredek, mohás szakasz, amely megnehezíti a haladásom. Ennek ellenére pontban 8 órakor elérem a 334 m magas Nyéki-hegy, legmagasabb homokkőtömbökkel borított csúcsát. Elkészítem a csúcsfotókat és lényegében időzés nélkül folytatom az utat lefelé egy másik, nem kevésbé nehéz törmelékes útvonalon. Leérve a turistaútra pár perccel később elhagyom a hegyeket, s egy kis hídon belépek a civilizációba. Kicsit később a Hűvös-völgyi gyermekvasút pénztárjában elhelyezem a nap első pecsétjét, pontban 8:30-kor. Era még nem jött meg, így a közeli padon megírom a naplóm reggeli fejezetét. Kicsit később (10 perc) megérkezik Era is, kölcsönösen örülünk egymásnak, s pár szóval ecseteljük kivel mi történ az éjszaka során. Eszünk pár falatot, majd 9-kor immár közösen folytatjuk az utat. Kicsit később újabb kitérő a közeli Fazekas-hegyre (281m), tetején bunker és szép kilátás a tiszta, napsütésben fürdő városrészre. Ezután viszonylag hosszú és unalmas szakasz jön Máriaremetén át, majd a Remete szurdok szép völgyében kanyarog tovább az út. Era megnézi a Remete-barlangot, én addig vetkőzök, s miután mindketten ismét útra készen állunk folytatjuk az utat, ami meredeken felvezet a Remete tetőre, majd elhagyva azt, fokozatosan lejtő erdőben haladunk a Zsíros-hegy felé. Nagykovácsi határában a muflonitató mellett pecsételő hely (pontban-délben érünk oda) és az onnan néhány 100 méterre lévő 424m magas Zsíros-hegy tetején, az emlékmű mellett megebédelünk 12:15-től 12:40-ig. Közben készül egy-két csúcsfotó is! Ez idő alatt alaposan áthűlünk, így szinte jól esik az út folytatása közben termelt hő. Néhány perces fotószünet egy látványos kilátónál és irány tovább. Folyamatos enyhe emelkedővel érjük el a felső Felső-Zsíros-hegyet (425m). Sajnos elbeszélgetjük az időt, így csúcsfotó nélkül sétálunk túl rajta és mire feleszmélünk már nem volt értelme visszamenni. Így jobb híján folytatjuk az utat tovább. Egy éles kanyarban megtaláljuk a térkép által jelzett turisták emlékfalát, ami talán nem más mit az egykori turistaház megmaradt falszakasza. A következő útszakaszon rövid, de viszonylag meredek emelkedővel felmászunk a Nagy szénás 550 m magas dombszerű tetejére. Látványos a körpanoráma, ám a kötelező fotózás után nem időzünk túl sokat a metszően erős és hideg szél miatt. A turistaút enyhén balra, a hegyen keresztül folytatódik, mi viszont jobbra a gerincen lefelé egy jelzetlen ösvényen indulunk, mivel egy barlangot is jelöl ott a térkép. Az objektumot sajnos nem sikerül megtalálni, így a piroson majd a kék kereszten folytatjuk az utat. Nemsokára elérjük a kék jelzést, haladunk rajta tovább. Útközben áthaladunk néhány kanyaron, ami sehogy sem stimmel a térkép szerinti útszakasszal, hangot is adok a nemtetszésemnek, ám a jelzés egyértelműen mutatja az utat, így nincs mit tenni, haladunk tovább. Kicsit később elérünk egy kopár dombot, amikor véletlenül rápillantok az órámra, ami 520 métert mutat. Valami nagyon sem stimmel, nem szabadna ilyen magasan lennünk, ráadásul az út még tovább felfelé vezet. Most már nincs más irány felfelé, lássuk hol is vagyunk. Fölkapaszkodunk és leesik az állunk. Megtörtént, ami elképzelhetetlen, ugyanis visszatértünk a Nagy szénásra. Az órám is pontosan 550m-t mutat. Egyikünk sem érti hogyan lehetséges… nem is töltünk időt, hiszen már jócskán délután van, hanem irány vissza az érkezési úton. Útközben próbáljuk kiokoskodni mi történhetett és végül arra jutunk, hogy ott ahol a kék kereszt becsatlakozik, ott néztük el az irányt. Visszafelé nem akarjuk látni azt a helyet, így előtte, ahol éles kanyart tesz az út, (itt tűnt fel először, hogy valami nem stimmel), lekanyarodunk balra és jelzetlen erdészeti úton, párhuzamosan a jelzett úttal, de fent a hegygerincen folytatjuk az utunkat fokozódó szürkületben. Ha már így hozta a sors, itt a gerincen haladva begyűjtjük az ott sorakozó két hegycsúcsot is. Az elsőt, a Nádor-hegyet (422m) 16:15-kor érjük el. Csúcsfotó, majd keresztezve azt, folytatjuk az utat. Picivel később (10 perc múlva) elérjük a másodikat, a Sós-hegyet (415m) is. Itt már szinte csak vaku segítségével készül el a csúcsfotó, annyira besötétedik időközben. Kényelmesen elpakolva a fotógépet, folytatjuk tovább lefelé az utat. Nem sokkal távolabb akadályba, egy kerítésbe ütközünk. Elő a fejlámpát és a kerítés mentén elindulunk jobbra lefelé a jelzett ösvény irányába. A kezdetben meredeken lejtő hegyoldal gyorsan lankásabbá válik, szerencsére az erdő sem túl sűrű, így viszonylag könnyedé haladunk csak a hirtelen és semmiből feltűnő gallyakra kell fokozatosan ügyelni, ugyanis ki tudja miért, de mindig a szembe próbálnak becsapódni. Hamar letudjuk az alig 80 méteres szintveszteséget és utána, immár teljes sötétségben elérjük a völgyben futó turista utat és azon folytatjuk a gyaloglást balra Piliscsaba irányába. Alig 25 perccel később megtaláljuk az aszfalt utat és azon jobbra kanyarodva (a település balra van) majd a kék háromszögjelzést megkeresve azon felkapaszkodunk a gomba sziklához, ahol az éjszakát szándékozunk tölteni. Kora este, 17:35-kor letesszük a hátizsákot a kilátónál (ami inkább rálátó, ugyanis az említett szikla jóval lejjebb, alattunk helyezkedik el) és fáradtan huppanunk le. Néhány falat vacsora gyanánt (a citromos nápolyi most igazán jól esik), majd sátorhely keresés. Era a kilátóban, én az út mellett verem fel a sátrat. Utána megvacsorázunk egy kicsit rendesebben is, de mindketten hideget, (pedig útközben álmodoztunk tábortűzről és szült szalonnáról), közben és utána beszélgetünk még egy kicsit, majd 19 óra körül mindketten visszahúzódunk a sátorba és a hálózsákba. A terv, hogy naplót írok, csak terv marad, ugyanis gyorsan elnyom az álom. Éjjel 1-kor ébredek, nekiállok a naplómnak, ám nem sokat haladok, és inkább elteszem. Kb. 3 óra után ismét elalszom.
 
December 30. – hétfő:
Nyugtalanul, sokat forgolódva alszom, pedig a sátor belső részét nem húztam el, hogy jobban szellőzzön. Reggel 7-kor ébredek. Gyorsan felkelek, összepakolok, felöltözöm, a sátorbontással várunk még, hogy jobban világosodjon és lehetséges legyen egy épkézláb fotót készíteni a természeti képződményről. Közben elkészül a táborfotó, majd bontás, pakolás, utána fotózás a gombánál, végül 8:20-kor indulunk tovább. Hamar áthaladunk a kálvárián, majd le a településre, Piliscsabára. A falun áthaladva útközben töltünk vizet és a pékségben friss péksüteményt és kiflit veszek, majd folytatjuk az utunkat. A vasútállomáson bekerül a következő bélyegző (egész pontosan 9:15-kor), bő 10 perccel később átsétálunk a felújítás alatt lévő vasútsíneken, majd elhagyjuk a házakat is. Monoton, homokos, fokozatosan lejtő alföldi jellegű szekérúton haladunk szinte egyenesen, mindenféle érdekesség nélkül, nagyjából még egyenesen is. Külön öröm, amikor bő egy óra múltával 10:30-kor elérjük a következő települést, Piliscsévét. Átmegyünk a falun közben fotószünet a templomnál, illetve az orosz katonai temetőnél. A falu végén szép rálátás a Pilis hegy impozáns tömbjére, majd az utolsó házat is elhagyva kaszáló jellegű, bokros, dzsindzsás szakaszon amolyan árokféleségben folytatódik az utunk ezúttal viszont folyamatosan felfelé haladva. Elmegyünk egy magasles mellett (Era fel is mászik), sárgálló rét utána erdőszéle végül egy dombháton keresztül az útszakasz vége már erdő, melyen átvágva elérjük Klastrompusztát. Itt a pálos kolostor romjai mellett egy padon 11:45-től ebédidőt tartunk. Közben megérkezik egy család, anya és két tizenéves lánya és velük bonyolódunk élénk eszmecserébe. A traccsparti eltart 12:30-ig, mikor tovább indulnak. Mi még szedelőzködünk, bélyegzés, majd 10 perccel később folytatjuk az utat a nem messze lévő vendéglőig, ahol ismét bélyegzés következik. (Eredetileg elég az egyik pecsét, de ha már megvan a lehetőség betesszük mindkettőt!) Ezután irány tovább. Az út, jókora szakaszon, aszfalton halad, majd később jobbra, az erdőben (végre) folytatódik, méghozzá fokozatosan, egyre feljebb tartva. Az sajnos azonban nem megy fel a tetőre, ehelyett a hegyláb oldalán kanyarodik, majd lassan harántolva elindul lefelé, végig az erdőben. Ezután ez az erdei útszakasz nem tart túl sokáig, nemsokára elhagyjuk a fás részt és sárga tavalyi fűben kanyarog az ösvény. Nem nehéz szakasz, kényelmesen lehet nézelődni, és érdemes is, hiszen semmi nem takarja a kilátást. Nem sokkal később utolérjük alkalmi ismerőseinket, akik a fűben ücsörögve gyönyörködnek a kilátásban. Váltunk néhány szót, majd együtt folytatjuk az utat. Beszélgetve, gyorsan haladunk a végig hegy oldalában tovább. Nem sokkal később elkanyarodik az ösvény balra, majd elérjük és áthaladunk Kesztölc nyugati szélén. Keresztezzük a viszonylag nemrégen felújított 117-es aszfalt utat, utána homokos, fokozatosan lejtő akáccal és bodza bokrokkal tarkított, Nyársasnak nevezett, néhol nem olyan régen felperzselt erdőn keresztül, érjük el a célállomást, Dorogot. Eredetileg szerettem a volna a település határában lévő Sátor-kő (167m) tetejére felkapaszkodni, de innen a beépítések miatt nem igazán tűnt kivitelezhetőnek, így nem sok időt fordítottam rá. Ehelyett haladunk tovább a vasútállomás felé. Du 15:30-ra elérjük a vasútállomást, és a forgalmi irodában megejtjük az aktuális utolsó bélyegzést, majd elköszönünk az alkalmi ismerőseinktől és kisétálunk a buszállomásra. Nem egészen 10 perccel később ott is vagyunk. A busz 16:05-kor jön, és 17:10-re az Árpád-hídhoz érünk. Együtt megyünk a Nyugatiig, ahol érzékeny búcsút veszünk egymástól. Era vonattal megy haza, én a 2-es villamossal folytatom az utat. Útközben megírom a napló elmaradt részeit. Később a 18:05-os Hév-vel haza, amivel kora 19 órára itthon vagyok.