2013. Kék-túra 05-2.
2013. Bakony kék-túra
2013. október 22-27.
Október 25. – Péntek:
Nyugtalanul alszom, sokszor felébredek. Éjszaka közben teljesen kitisztul az ég a feltámadó enyhe szélben. Később fel is ébredek és hajnal 3-tól 5-ig alig alszom. Utána viszont igen és csak 6:45-kor ébredek fel. Felkelek, összepakolok, közben felöltözöm, majd irány a kilátó teteje, napfelkeltét fotózni.
Szép, látványos a kilátás. A párás,
halvány bíborral színezett hegyek és völgyek
szép témát kínálnak,
így elégedetten konstatálom, hogy megérte itt tölteni az éjszakát. Később, 7:40-kor útnak indulok lefelé.
A surlófényben fürdő, néma mozdulatlan erdőben igazán felemelő haladni. Olykor meg-megállok, egy-egy fotót elkattintani, ugyanis a hegyoldalból létható párás völgy-alja látványosan, szinte már giccsesen szép.
Gond nélkül érek le a hegyről, lent Kisszépalmáspusztánál
azonban elvétem az utat és rossz irányba indulok (műúton). Szerencsére lejjebb a sárgán vissza tudok kanyarodni jókora kerülővel a kékre, amelyet a néhány lakosú Sváb településre emlékeztető Szépalmásnál érek el újra. Kihagyom az arborétumot, s haladok tovább, méghozzá ismét műúton. Szerencsére nem sok gyaloglással érem el Bodzavárat 9:50-re.
Végig sétálok a főúton, pecsételő hely a Posta melletti vegyes bolt (Aro) bal oldalán a kerítésen. Behelyezem a lenyomatot és folytatom az utat, ám a település határán egy pad reggelire hívogat. Nem tiltakozom így 10:05-től 10:30-ig reggeli, majd irány tovább a Bakony fővárosa, Zirc felé. A település után nem sokkal elhagyom a műutat, cserjés bokros szakaszon, majd kicsit később ismét erdőben haladok és közben a térképet nézegetve hirtelen ötlettől vezérelve kitérek jobbra és felsétálok a Bocskor-hegy (485 méter) tetejére,
utána átlósan toronyiránt átvágva, keresztezve a kék utat, begyűjtöm a jóval közelebbi Pintér-hegyet is.
Közben egy meglehetősen félénk ideges lovon közlekedő kislánnyal
váltok pár szót. A hegycsúcs után fokozatosan lefelé haladva szép őszi erdőben, vastag avarrétegben kényelmes erdei úton érem el Zirc határát.
11:30-kor átsétálok a településen, útközben veszek és iszom egy kakaót, majd megnézem az éppen nyitva lévő (ez egy kis csoda) Ciszterci apátság kéttornyú templomát
sőt, egy éppen a helyszínen tartózkodó látogató csapat jóvoltából belülről is
megszemlélhetem az impozáns épületet. Néhány fotó és megyek is tovább a vasútállomásra. Váltok néhány szót az ott tartózkodó és némileg tanácstalannak kinéző bringás csajokkal, utána behelyezem a pecsét lenyomatokat és pontban-délben folytatom tovább az utat.
A következő település Nagyesztergár, odáig sajnos ismét aszfalt úton vezet a jelzés. Szerencsére nincs negyedóra sem az út. A településen egyik éppen kint tartózkodó helyi lakostól kérek vizet, majd azzal a felpakolva haladok tovább az utamon. Kisebb erdőfoltos, csalitos, szántók határolta patakparton halad a jelzés. Unalmas, jellegtelen útszakasz, aminek a vége ismét aszfaltút. Ezen érek be Bakonynánára,
13:30 után nem sokkal. Rövid kitérő a presszóhoz, bélyegzés, valamint egy jó hideg narancslé (jól esett), elfogyasztása után vissza a kék jelzéshez és folytatom az utam tovább a Gaja-szurdokban.
Bő 30 perces séta következik a patak felett a völgy oldalban,
s csak olykor látom a vizem. Az útszakasz végén elérem a Római-fürdő kicsiny, de szép vízesését.
Lemászom a sziklákon, készítek néhány fotót,
majd kicsit később visszakapaszkodok, s utána feloldalazok a nehezen elérhető, kitett ösvény végén található Savanyú Jóska barlanghoz.
Lepakolom a hátizsákot, előveszem a lámpát, s bejárom,
lefotózom, az üregrendszert.
Visszaoldalazni nincs kedvem, így egy, egyszerűbb, de nehezebb utat választva a barlang előtt lévő párkányról, egy viszonylag szűk kéményen mászom le a patak partjára. Leérve folytatom az utat Jásd felé. Sajnos nem sokkal később elvétem az ösvényt, így némi kerülővel ám a Gaja-patakon átgázolva nem találtam gázlót, vagy bármi mást, ahol száraz lábbal átkelhettem volna így némileg beázva, de ismét a jelzett ösvényen
érem el a Szent-kutat. Fotózás az erdei (szabadtéri) vallási helyszínen,
majd haladok tovább, s nem sokkal később besétálok a településre. Pecsételés az egyik kocsmában, pár perces pihenő után 15:45-kor indulok tovább Tés felé.
Hosszú, néhol meredek kaptatón haladok egyre feljebb, közben igencsak megfájdul a bal lábam a térdhajlatban, így fokozatosan lassuló tempóban, 16:15-re érem el a települést. Pecsét az Erdei büfében, egy narancslé, majd pihenés nélkül ismét aszfalt úton átsétálok Csőszpusztára. Ott is elhelyezem a bélyegző lenyomatot, utána indulok tovább, kissé sántikálva. Széles, meglehetősen sáros erdészeti úton haladok fokozatosan egyre lejjebb. Útközben szép, bíbor színű felhők
jelzik a naplementét (18:00), amit jó néhány variációban meg is örökítek.
Nem sokkal később elérem a tervezett éjszakai szállás helyszínét, az elhagyatott Hamuházat. Az épület előtti padon leülve jól esik levenni a bakancsot, és miután átmasszíroztam a lábam, megvacsorázok. Az eredetileg tervezett szabadtűzön sütött szalonna, hagyma, kenyér menüt ezúttal is nyersen fogyasztom el, utána a maradék sós mogyoró és cukor, végül alma teszi teljessé a vacsorát. Még egy kis pihenés után megágyazok a „teraszon”
majd kora este 7:15-től próbálok aludni. Persze az elején nem sok sikerrel, ám később megjön az álommanó is.
Október 26. – Szombat:
Mélyen és nyugodtan alszom éjjel 2-ig, amikor is felébredek, igazából nem is tudom, hogy mire. Onnantól viszont alig alszom valamit, csak hajnalban 5 óra után. Nem sokkal később reggel 7 óra után pár perccel ébredek és kelek. Összepakolok, készítek egy búcsúfotót
és 7:30-kor már el is indulok. Csendes az út, semmi mozgás. A tegnapi lábfájást alig érzem, így viszonylag kényelmesen és jól haladok. Reggel 8:40-re már a Kisgyóni menedékházaknál vagyok. Pecsét helyett ezúttal matrica kerül az igazoló füzetbe, majd 10 perccel később folytatom az utat. Viszonylag sebesen haladva kapaszkodom fel a Dóra-hegyre (315 méter),
majd onnan át a Köves-dombra (370 méter).
A folytatás füves, ligetes, lassan lejtő hegyhát, szép és ízletes, finom galagonya bokrokkal, amiből marokszámra eszegetek, amúgy reggeli gyanánt.
Később az Eszényi-rét után 10-10:20-ig egy farakás tetején reggeli szünet, naplóírás a következő program. Miután jóllaktam és a naplóm hiányzó része is pótlásra került, folytatom a gyaloglást. Szántó következik,
majd erdőszél, végül a Burok-völgy bal partján
sűrű fenyvesben vezet a csapás. Ez utóbbi szép, csak kár, hogy magába a völgybe alig-alig lehet lelátni! Miután elhagyom, az impozáns völgyet, csúnya szántón keresztül érem el Bakonykút
házait dél előtt pár perccel. Bélyegzés a buszfordulóban, a településen se bolt, se kocsma. Pihenek egy picit a padon, beszélgetve egy helyi lakossal, aki a buszra vár, majd 12:30-kor indulok tovább. A település szélén megtöltöm a vizes flakont, majd elhagyom a falut.
Rétes legelő, kicsiny dolomitbánya mellett baktatok tovább, végül cserjés-bokros (galagonya-falatozás) füves oldalon (itt kb. 30 perces pihenő a szép napfényben)
vezet fel az út a Bogrács-hegy tetejére (327 méter).
A lapos dolomittömb két ikercsúcsból áll és csak a másodikra vezet fel turistajelzés, így az elsőre tennem kellett némi kitérőt. A csúcskövet 14:15-kor érem el, ami alig látható a fűben. Csúcsfotó és indulok vissza az ösvényre, majd tovább. A másik oromra 15 perccel később lépek fel, tetején oszlop, rajta a kék jelzés.
Csúcsfotó,
utána folytatom az utat lefelé.
Miután keresztezem a Fehérvári műutat, ismét felfelé vezet a turistajelzés. Kicsit később a térképet böngészve felfedezek két begyűjtésre váró hegyet, így ismét elhagyom a jelzést toronyiránt. Felkapaszkodom a Vontató-hegy (272 méter) tetejére (15:16),
majd keresztezve azt, a nyergen keresztül át a szomszédos Vaskapu-hegy (250 méter) tetejére.
Utána szintén keresztezve a hegyet, dzsungel kommandót játszva úttalan úton térek vissza a turistaútra. Innen már csak pár perc, hogy elérjem a Fehérvárcsurgói víztározót.
Pihenés és fotózás a tóparton,
a kellemes idő és a víz fürdésre csábít, ám ennek ellenállok, inkább irány a bélyegzőhely, amit kora délután 16:20-ra érek el. A folytatás tovább és körbe vissza a gáton. Útközben eltaposott vízisíklóról
készítek egy szomorkás képet, majd haladok tovább. Egy alkalmas helyen 16:30-17-ig vacsoraszünet jobb híján hidegen eszem meg az utolsó chilis bab konzervemet, ám így is jólesik csakúgy, mint a pihenés. Közben érdekes jelenetet figyelhetek meg, amint két horgász, egyik a parton a másik bent a tavon, a parttól kb. 60-70 méterre, veszekszik a horgászhelyért. A parton álló üvöltve követeli a csónakostól, hogy menjen arrébb, mert ő oda akarja dobálni a horgát. Hmmmmm….. érdekes vicces, de egyben lehangoló helyzet, el is megy a kedvem a további maradástól, inkább folytatom az utat körbe a tó mentén. 17:45-kor belépek a Gaja-szurdokba és a bejárati kapunál, mert már az is van, látom, a táblát, mi szerint fokozottan védett és őrzött terület, ahol 21 óra után tilos bent tartózkodni. Némileg elbizonytalanodom, mi is legyen, ugyanis már szürkül, s nem is akarok átrohanni a völgyön, s itt szándékoztam tölteni az éjszakát. A tónál lévő büfében az ott tartózkodó parkőrtől kérek engedélyt a bent alvásra. Felírja az adataimat és rábólint, azzal a feltétellel, hogy reggel várjam meg a kollégát, aki majd ellenőrzi, nem tettem- e valami kárt. A kérdésre, hogy milyen kárt tehetnék, elképesztő válasz érkezik, mégpedig, hogy pl. kitéphetek egy-két fát. Nos, erre igazán nem tudok mit mondani…. Nem is szaporítom tovább a szót, hanem a kicsiny tó túlpartján egy esőbeálló padját szemelem ki éjszakai szállásul. Megírom a naplót,
elfogyasztok közben egy tábla csokoládét, majd megágyazok a padon és nem sokkal később (lábmasszázs, miegymás) 19:00-kor nyugovóra térek. Nem sokkal később álomba merülök.
Szabó R. Zoltán
2013. október 26.