| Bakony - felvezetés trekking | 2013. október 22-24. |
2013. október 22-27.
vezet. Jelzés ugyan nincs egy darab sem, ám a keresett objektumot így is kényelmesen megtalálom. Bekerül az első pecsét a kék-túra igazolófüzetbe, amit a várnál a pénztárban szerezhetünk meg. Kedvem volna megnézni a várat is,
de most ezzel nem akarom húzni az időt, hiszen ma még hosszú út áll előttem. Majd amikor a következő túra szakaszt megteszem (Balaton felvidék), akkor itt Nagyvázsonyban végzek, s megnézem a várat.
Azon megteszek néhány száz métert, utána jobbra, a Kab-hegy felé folytatódik az jelzés. Menet közben megdézsmálom az útközben található kökénytermést, majd később a jóval finomabb galagonya bokrok pirosan izzó termését is. Az úton egyedül vagyok, csak a lehullott avar zörgése hallatszik s olykor néhány madár csicsergése. Keresztezek egy napfényben fürdő mezőt,
majd bejutok az erdőbe. Nyílegyenes nyiladékokon, olykor kerítéseken keresztül, haladok tovább. Az útvonal sokáig enyhe emelkedéssel halad, végül meredek kaptatón folytatódik,
s jócskán leizzadva délután 14:15-kor érem el a Kab-hegy 599 méter magas csúcsát.
Néhány fotó a kilátóból,
bekapok egy péksüteményt a közeli padon, népes kiránduló-haddal körbevéve,
iszok, majd 15 perccel később, 14:30-kor már folytatom az utat lefelé a hegyről, kényelmetlen és unalmas aszfaltúton. Lefelé haladás közben elkalandoznak a gondolataim, szinte automatikusan haladok, épp csak a jelzésekre figyelve. Konstatálom az erdészházat, s haladok tovább lefelé. Aszfalt, erdő, aszfalt, végül ismét erdőben érem el Úrkút házait. Besétálok a településre, majd a „Kék-túra” presszóban behelyezem a következő pecsétet. Itt ér a felismerés, hogy az erdészházat kihagytam… bosszant a dolog, s töprengek, mi legyen, ha visszamegyek az jó néhány óra plusz oda-vissza, s borul a teljes nap hátralévő programja a korábban már megbeszélt találkozóval együtt. Úgy döntök, majd valahogy megoldom másként. Ezután még megnézem az őskarsztot,
majd 17:42-kor induló busszal bemegyek Ajkára, ahol egy kedves ismerősömmel találkozom. A találkozót az újonnan épült kórház főbejáratánál beszéljük meg. Kényelmesen átsétálok az említett intézmény elé, s leülök a padra, megírom a túranaplóm aktuális fejezetét. Közben 18:30-ra gyakorlatilag besötétedik, Jó tudni, hogy a következő túranapokat e szerint érdemes tervezni. Nem sokkal később megjön az ismerős, beszélgetünk néhány percet, majd felhív magához vacsorára (lencsefőzelék kolbásszal). Kevéssel később kap egy telefonhívást, ami szerint el kell ugrania a nagy fiáért, aki az aktuális bulin kissé többet ivott, mint kellene, így nem tud hazajönni. Elkísérem és elhozom a srác bringáját. Miután visszaérünk, a srácot biztonságban tudjuk, tusolás, majd beszélgetés 23:30-ig. Utána alvás.
(8-as főútvonal), s enyhe emelkedővel sajnos aszfalt úton haladok tovább. A vasút keresztezése (hídon) után a jelzés elhagyja az aszfalt utat, s letér balra. Itt azonban egy rövidke kitérő erejéig jobbra folytatom az utamat a Hölgykő-várához. A hátizsákot elrejtem a bozótosban s így látogatom meg először a Csiga-hegyi sziklaüreget,
majd utána Hölgykő-orom (350 méter), csúcsát.
Nem időzök sokat, hanem indulok vissza, majd folytatom tovább az utat immár a kék jelzésen. Erdőben, majd villanypásztorral lekerített legelőn haladok tovább. Váltok néhány szót az ottani szalmát szétteregető emberekkel (azt hitték én vagyok az új tehénpásztor), majd továbbhaladva nem sokkal később elhagyom a legelőt. Gyönyörű őszi erdőben, vastag avarszőnyegen haladok fokozatosan egyre lejjebb.
Nemsokára keresztezem a völgy alján csordogáló Torna-patakot, utána a vízfolyás mentén szép völgy alján vezet az út. Átkelek a Vámosi-patak keskeny medrén,
majd sétálok tovább az egykori vasúttöltésen.
Egy kidőlt fatuskónál megeszem a Judit által készített és odaadott szendvicset (11:10 – 11:45-ig),
utána ismét folytatom az utat. A kunyhó nevű elágazásnál
ismét teszek egy rövid kitérőt a közeli Bodzatetőre (413 méter), majd irány tovább Németbányára. A települést kora délután 13:00-ra érem el, megteszem a szükséges kitérőt, szerencsére a faluba nem kell bemenni, ugyanis egy oszlopon mindjárt megtalálom a bélyegzőt. Behelyezem a pecsétet, utána visszatérek a kékre, s folytatom az utam.
irány vissza, és ismét folytatom az utat a szép, színes őszi erdőben. Kicsivel később ismét egykori vasút töltésén vezet az út, majd a végén sajnos aszfaltút következik. Hiába a szép erdő, egyre jobban zavar betonozott útszakasz. Úgy érzem nem való az erdőbe, szörnyen illúzióromboló, és akkor még nem beszélek semmit a talpamban egyre növekvő sajgásról. Szerencsére nem sokkal később elérem Bakonybélt, ismét pecsételés, majd ebéd és pihenés a falu egyik padján 15-15:35-ig. Feltöltöm a vízkészletet a közkúton, és folytatom az utat a Kőris-hegy irányába. Az út eleje ismét aszfalt, majd utána meredek kaptató egy szűk, keskeny csapáson. Balról meredek és meglehetősen csúszósnak tűnő vízmosás, így azon most nem mászom át és ez által kimarad a Kopasz-hegy. Később már szép szálerdőben folytatódik az ösvény enyhe, de folyamatos emelkedővel. Az út kellemes, folyamatos erőfeszítést kíván, ami érdekes, hogy így a nap vége felé is jólesik, pedig dől rólam a víz. Egyetlen kellemetlenség a kullancs legyek
állandó, szüntelen jelenléte és zaklatása. Semmilyen állatot, rovart nem szeretek bántani, de itt már elszakad a cérna. Ennek ellenére pihenés nélkül, fokozatosan is viszonylag lassan kényelmesen haladok felfelé. Később tartok egy 10 perces szünetet.
(16:55 – 17:05), majd a térképet alaposan átnézve a megfelelő helyen letérek balra a Parajos-tető (623 méter) irányába. Bő 20 perccel később elérem a csúcsot, amin egy zárt, körbekerített, biztonsági őrrel védett objektum (torony) található. Fotózni nem szabad, ennek ellenére természetesen csinálok néhány képet,
amit a kutyaugatásra előkerülő biztonsági őrök erősen helytelenítenek. A kérdésemre, hogy mit védenek, mi olyan titkos itt, és főleg miért nem lehet fotózni, a tornyot volt a válasz. A belém bújt kisördög hatására hangosan elröhögöm magam. „Komolyan gondoljátok, hogy a XXI. században az internet korában ennek a helynek a titkosságát meg lehet őrizni?” – kérdem. Erre ők is elnevették magukat, s odajöttek a kerítéshez. Elmeséltem, hogy kék-túrázom, s közben begyűjtöm az útba eső hegycsúcsokat, ezért vagyok itt. Így, hogy barátságos lett a légkör a biztonsági őrt kérem meg, hogy készítsen rólam egy olyan csúcsfotót, amin semmi tiltott dolog nem szerepel.
Miután ez megvan, megköszönöm, további jó őrködést kívánok nekik, s indulok tovább a Kőris-hegy irányába. Közben lassan lemegy a nap, bíbor felhők teszik látványossá és színessé az időnként a fák között előbukkanó horizontot.
Este szürkületben (18:00 óra) érem el a Bakony legmagasabb csúcsát és teszem be a bélyegzőt a füzetembe. Készítek néhány képet a kilátóból
elvileg az itt lévő torony
az előzőnél is védettebb és titkosabb, majd a kilátó első teraszán leterítem a polifoamot, hálózsákot.
Lámpafénynél, 19 órától 19:45-ig megírom a naplót, majd elpakolom a cuccaimat és 20 órától alvás. Meglehetősen felhős az ég, remélem nem fog esni.