2013. Kék-túra 05-1.

2013. október 22-27.
 
Nemrég értem haza egy sikeres bringa túráról, melynek során teljesítettem az „Alföldi-kék” túra kb. 1/3-át, méghozzá bringával, aminek leírása megtekinthető itt a honlapomon: (http://szaboz.pizolit.hu/album.php?album=714) link alatt. Azonban a túrából sosem elég, így rögtön új terveket forgatok a fejemben. Az idén még nem voltam az országos kék egyik szakaszán sem. Nos, ezt szeretném orvosolni, méghozzá egy remélhetőleg gyönyörű szép őszi Bakonyi 115 km-es programmal. A gondolatot hamar tett követi és már pakolok is.
Az előzményekhez még az is hozzátartozik, hogy egy kedves ismerősömmel megbeszéltem egy találkozót, igaz ezt valójában a túra végére, október 27-28-ra terveztük, ám az „ember tervez, Isten végez” mondás ezúttal is igazzá vált, ugyanis az egyik közösségi portálon az illető közelgő születésnapjára annak leánya megszervezett egy találkozót, amiben még a túra előtt meglepetés találkozóra került sor. Én semmi jónak nem vagyok elrontója, így partner vagyok a kalandban. Ennyi előzmény után nézzük a túra történetét.
 
Október 22. – Kedd:
A pihenésre nem sok időt áldozok, így másnap körülbelül délre tűzöm ki az indulás időpontját. Természetesen ezzel elcsúszom, így egy kicsit később a 13:18-as Hév-vel megyek be Pestre, ahol próbálok egy banki ügyletet lebonyolítani, sajnos sikertelenül. Otthagyva a sehova sem haladó sort, lóhalálában átvágtatok a Délibe és épphogy elérem a 15:00-kor induló fehérvári vonatot. A pontosan induló járaton naplóírással és olvasással múlatom az időt. A tervezett menetidőhöz képest 10 perces késéssel ér be a vonat Fehérvárra és a pályaudvaron már vár Laura, majd együtt sétálunk ki a nem túl távoli Borszéki utcába a szüleihez. A meglepetés sikerül, utána a nap hátralévő ideje kedélyes traccspartival telik. Alvás jóval 1 óra után.
 
Október 23. – Szerda:
Reggel 6 óra után ébredek, majd beszélgetünk tovább. Azonban minden jónak vége szakad egyszer, s következik a másik kaland! Így jóval később, 9 után kelünk, majd némi pakolás után 10:25-kor indulok útnak és nem sokkal később, 10:50-kor a buszpályaudvaron vagyok. Utána nézek, honnan megy a busz, veszek 3 fürt szőlőt és 3 db körtét, eszem egy keveset, majd felszállok a buszra, ami időközben beáll és nem sokkal később a kiírt időpontban útnak is indul. Várpalotán, Veszprémen keresztül, végül Nagyvázsonyba érünk, ahol 12:40-kor leszállok a buszról. Rövid tájékozódási program a térkép segítségével, majd elindulok az elvileg „piros rom” jelzésen, ami a Vázsonyi várhoz vezet. Jelzés ugyan nincs egy darab sem, ám a keresett objektumot így is kényelmesen megtalálom. Bekerül az első pecsét a kék-túra igazolófüzetbe, amit a várnál a pénztárban szerezhetünk meg. Kedvem volna megnézni a várat is, de most ezzel nem akarom húzni az időt, hiszen ma még hosszú út áll előttem. Majd amikor a következő túra szakaszt megteszem (Balaton felvidék), akkor itt Nagyvázsonyban végzek, s megnézem a várat.
 
Így nem időzök tovább, hanem nekivágok a túrának. A várat elhagyva lefelé folytatódik az út, kertek alatt haladok, keresztezem a patakot, majd enyhe kanyarral érek ki a főútra. Azon megteszek néhány száz métert, utána jobbra, a Kab-hegy felé folytatódik az jelzés. Menet közben megdézsmálom az útközben található kökénytermést, majd később a jóval finomabb galagonya bokrok pirosan izzó termését is. Az úton egyedül vagyok, csak a lehullott avar zörgése hallatszik s olykor néhány madár csicsergése. Keresztezek egy napfényben fürdő mezőt, majd bejutok az erdőbe. Nyílegyenes nyiladékokon, olykor kerítéseken keresztül, haladok tovább. Az útvonal sokáig enyhe emelkedéssel halad, végül meredek kaptatón folytatódik, s jócskán leizzadva délután 14:15-kor érem el a Kab-hegy 599 méter magas csúcsát. Néhány fotó a kilátóból, bekapok egy péksüteményt a közeli padon, népes kiránduló-haddal körbevéve, iszok, majd 15 perccel később, 14:30-kor már folytatom az utat lefelé a hegyről, kényelmetlen és unalmas aszfaltúton. Lefelé haladás közben elkalandoznak a gondolataim, szinte automatikusan haladok, épp csak a jelzésekre figyelve. Konstatálom az erdészházat, s haladok tovább lefelé. Aszfalt, erdő, aszfalt, végül ismét erdőben érem el Úrkút házait. Besétálok a településre, majd a „Kék-túra” presszóban behelyezem a következő pecsétet. Itt ér a felismerés, hogy az erdészházat kihagytam… bosszant a dolog, s töprengek, mi legyen, ha visszamegyek az jó néhány óra plusz oda-vissza, s borul a teljes nap hátralévő programja a korábban már megbeszélt találkozóval együtt. Úgy döntök, majd valahogy megoldom másként. Ezután még megnézem az őskarsztot, majd 17:42-kor induló busszal bemegyek Ajkára, ahol egy kedves ismerősömmel találkozom. A találkozót az újonnan épült kórház főbejáratánál beszéljük meg. Kényelmesen átsétálok az említett intézmény elé, s leülök a padra, megírom a túranaplóm aktuális fejezetét. Közben 18:30-ra gyakorlatilag besötétedik, Jó tudni, hogy a következő túranapokat e szerint érdemes tervezni. Nem sokkal később megjön az ismerős, beszélgetünk néhány percet, majd felhív magához vacsorára (lencsefőzelék kolbásszal). Kevéssel később kap egy telefonhívást, ami szerint el kell ugrania a nagy fiáért, aki az aktuális bulin kissé többet ivott, mint kellene, így nem tud hazajönni. Elkísérem és elhozom a srác bringáját. Miután visszaérünk, a srácot biztonságban tudjuk, tusolás, majd beszélgetés 23:30-ig. Utána alvás.
 
Október 24. – Csütörtök:
Korán ébredek, 6 órakor kisétálunk a buszállomásra és felszállok a 6:20-as buszra. Alig 15 perccel később Úrkúton vagyok és folytatom a túrát. Frissen, kipihenve sebesen vágok neki a mai útszakasznak. Elmegyek az őskarszt mellett, majd a reggeli csendben haladok tovább jórészt erdőben. Bő óra múlva elérem a Kislődi vasútállomást, ám ott nincs senki és a bélyegzőt sem látom. Jobb híján átmegyek a másik állomásra, Városlődre, de az is zárva s egy haragos kutyától eltekintve semmi nem mozdul. Így a helyi ABC-ben (Coop) kérem meg az eladót, hogy pecsételjen be a füzetbe. Ezt szívesen meg is teszi, közben váltunk néhány szót, s veszek egy zacskó kakaót, amit ott helyben el is fogyasztok, utána folytatom az utat. Miután elhagyom a települést, átsétálok az országút alatt, (8-as főútvonal), s enyhe emelkedővel sajnos aszfalt úton haladok tovább. A vasút keresztezése (hídon) után a jelzés elhagyja az aszfalt utat, s letér balra. Itt azonban egy rövidke kitérő erejéig jobbra folytatom az utamat a Hölgykő-várához. A hátizsákot elrejtem a bozótosban s így látogatom meg először a Csiga-hegyi sziklaüreget, majd utána Hölgykő-orom (350 méter), csúcsát. Nem időzök sokat, hanem indulok vissza, majd folytatom tovább az utat immár a kék jelzésen. Erdőben, majd villanypásztorral lekerített legelőn haladok tovább. Váltok néhány szót az ottani szalmát szétteregető emberekkel (azt hitték én vagyok az új tehénpásztor), majd továbbhaladva nem sokkal később elhagyom a legelőt. Gyönyörű őszi erdőben, vastag avarszőnyegen haladok fokozatosan egyre lejjebb. Nemsokára keresztezem a völgy alján csordogáló Torna-patakot, utána a vízfolyás mentén szép völgy alján vezet az út. Átkelek a Vámosi-patak keskeny medrén, majd sétálok tovább az egykori vasúttöltésen. Egy kidőlt fatuskónál megeszem a Judit által készített és odaadott szendvicset (11:10 – 11:45-ig), utána ismét folytatom az utat. A kunyhó nevű elágazásnál ismét teszek egy rövid kitérőt a közeli Bodzatetőre (413 méter), majd irány tovább Németbányára. A települést kora délután 13:00-ra érem el, megteszem a szükséges kitérőt, szerencsére a faluba nem kell bemenni, ugyanis egy oszlopon mindjárt megtalálom a bélyegzőt. Behelyezem a pecsétet, utána visszatérek a kékre, s folytatom az utam.
 
Nem egészen 20 perccel később újabb kitérő következik a kicsit távolabb található Szállás-tető (449 méter) csúcsára. Csúcsfotó után irány vissza, és ismét folytatom az utat a szép, színes őszi erdőben. Kicsivel később ismét egykori vasút töltésén vezet az út, majd a végén sajnos aszfaltút következik. Hiába a szép erdő, egyre jobban zavar betonozott útszakasz. Úgy érzem nem való az erdőbe, szörnyen illúzióromboló, és akkor még nem beszélek semmit a talpamban egyre növekvő sajgásról. Szerencsére nem sokkal később elérem Bakonybélt, ismét pecsételés, majd ebéd és pihenés a falu egyik padján 15-15:35-ig. Feltöltöm a vízkészletet a közkúton, és folytatom az utat a Kőris-hegy irányába. Az út eleje ismét aszfalt, majd utána meredek kaptató egy szűk, keskeny csapáson. Balról meredek és meglehetősen csúszósnak tűnő vízmosás, így azon most nem mászom át és ez által kimarad a Kopasz-hegy. Később már szép szálerdőben folytatódik az ösvény enyhe, de folyamatos emelkedővel. Az út kellemes, folyamatos erőfeszítést kíván, ami érdekes, hogy így a nap vége felé is jólesik, pedig dől rólam a víz. Egyetlen kellemetlenség a kullancs legyek állandó, szüntelen jelenléte és zaklatása. Semmilyen állatot, rovart nem szeretek bántani, de itt már elszakad a cérna. Ennek ellenére pihenés nélkül, fokozatosan is viszonylag lassan kényelmesen haladok felfelé. Később tartok egy 10 perces szünetet. (16:55 – 17:05), majd a térképet alaposan átnézve a megfelelő helyen letérek balra a Parajos-tető (623 méter) irányába. Bő 20 perccel később elérem a csúcsot, amin egy zárt, körbekerített, biztonsági őrrel védett objektum (torony) található. Fotózni nem szabad, ennek ellenére természetesen csinálok néhány képet, amit a kutyaugatásra előkerülő biztonsági őrök erősen helytelenítenek. A kérdésemre, hogy mit védenek, mi olyan titkos itt, és főleg miért nem lehet fotózni, a tornyot volt a válasz. A belém bújt kisördög hatására hangosan elröhögöm magam. „Komolyan gondoljátok, hogy a XXI. században az internet korában ennek a helynek a titkosságát meg lehet őrizni?” – kérdem. Erre ők is elnevették magukat, s odajöttek a kerítéshez. Elmeséltem, hogy kék-túrázom, s közben begyűjtöm az útba eső hegycsúcsokat, ezért vagyok itt. Így, hogy barátságos lett a légkör a biztonsági őrt kérem meg, hogy készítsen rólam egy olyan csúcsfotót, amin semmi tiltott dolog nem szerepel. Miután ez megvan, megköszönöm, további jó őrködést kívánok nekik, s indulok tovább a Kőris-hegy irányába. Közben lassan lemegy a nap, bíbor felhők teszik látványossá és színessé az időnként a fák között előbukkanó horizontot. Este szürkületben (18:00 óra) érem el a Bakony legmagasabb csúcsát és teszem be a bélyegzőt a füzetembe. Készítek néhány képet a kilátóból elvileg az itt lévő torony az előzőnél is védettebb és titkosabb, majd a kilátó első teraszán leterítem a polifoamot, hálózsákot. Lámpafénynél, 19 órától 19:45-ig megírom a naplót, majd elpakolom a cuccaimat és 20 órától alvás. Meglehetősen felhős az ég, remélem nem fog esni.