Vigyázó-kör

Négy napos gerinctúra a Bihar-hegységben)
2013-10-05…08
 
Résztvevők:
Szabó R. Zoltán ( Roki) és Varga Gábor (Vargabetű)
 
Első nap, utazás, Biharfüred – Oncsásza-leágazás.
 
Az időjárás választotta a hegységet, a tervezés stádiumában még a Retyezát, Páreng, Hochschwab is esélyes volt.
 
Biharfüred, Csoda-forrásnál parkoltunk, 1153 m magasan, megszámlálhatatlanul sok jelzés találkozásánál. Egy kiránduló család, aki elismeréssel nézte a nagy hátizsákjainkat térkép nélkül készült túrázni. Hátat fordítva a civilizációnak, dél felé dózer úton, majd meredek ösvényen többek közt a P+ jelzést követve kapaszkodtunk, hogy elérjük a Pap-feredője és a Mező-havas közötti gerincet. Közben a gombákat és a talaj felszínén lévő jég tűkristályokat fotóztunk. Középiskolás csoport tagjai jöttek szembe, milyen vagány, hogy ide osztály kirándulnak! Görgeteges, kellemetlen kaptatón közeledtünk a Mező-havas névadó mezejéhez, ami egyfüves rét a csúcstól nyugatra. Kitérő az 1627 m-es csúcsra, megelégedetten szemléljük a kristály tiszta időt, felhőtlen eget, a körkilátást. Térkép-szerűen előttünk látszik a következő szakasz, amerre menni fogunk. A csúcs Erdély és Partium, azaz Bihar és Kolozs megye határa. A látványt a Bocsásza 1792 és 1782 méteres kettős csúcsa uralja. Távolabb a Nagy-Bihar havas tömbje, februári túránk helyszíne. Belemegyünk egy rövidítésbe, az alig 500 m-re lévő, a csúcs alatt oldalazó útig, ami bozótharccá, hópacákkal fedett csúszós fenyőgallyakon való csetlés-botlássá fajult. Szerencsére nem találkoztunk Janibácsival. ( A medve vicces neve a csángóknál).
Következő csúcs az Istenek-havasa 1654 m, amely innen csak egy rövid kaptató, de a Boga-katlanba több 1000 m-es sziklás oldallal szakad le. Közben találkozunk a Csabai Bihargók népes csoportjával. Lefényképeztek minket, és „Kellemes éhenfagyást!” (jó)kívánsággal kedveskedtek, úgy éreztem: finoman hülyének vagyunk nézve, hogy a teljes kört meg kívánjuk tenni, nagyzsákkal, hegyen-alvással. Az egyik túravezető emlékezett rám, még a 2011-es közös hótalpas túráról. Roki is találkozott ismerőssel. Kb 80-an túráznak ma. Kíváncsiak vagyunk, ha a Bihargók elmennek, ki marad utánuk – rajtunk kívül? Találkozunk-e másokkal? A csúcsra fölérve fotózás, megtaláltam a sok évvel ezelőtti, még a Parittya-korszakból származó „Istenek havasa” fába rótt faragásomat.
 
Kései ebéd törpefenyők között, pazar kilátás mellett, a Boga-katlan és a Belényesi- medence felé. Hosszú, gyengén emelkedő vándorlás a Hideg-kút mellett, (ivóvíz-vételezési lehetőség), a Kopott- csapás-nyergéig. Sajnos el kellett mellőzni a Horgas-havast, mert nem vitt rá út. Délfelé a kilátás újabb látvány-elemekkel bővült, ahogy az egyik idősebb Bihargó is megmondta, valóban látszik a Retyezát (150 km messze) + Páreng (170 km) + Fogaras (210 km), tehát a Déli-Kárpátok magashegyei. A sort a Nagy-bihar-csúcs (23 km-re) zárja DNy-on. A távoli hegyek havas-fűrészfogazott látványa egész a Vigyázóig el fog majd kísérni, mágnesként vonzza a szemünket és fényképezőgépünket. Nézzük-forgatjuk a térképet, vakarjuk a fejünket, kezdjük felfogni a valóságos méreteket, mekkora is valójában a teljes táv. Nagy fába vágtuk a fejszét. A Vigyázó-ház 4,5 órára van jelezve, hehe, teljes képtelenség, kétszeresére becsüljük. Roki javaslatára lemondunk a Bocsásza-csúcs holnapi megmászásáról, mert bár központi elhelyezkedése miatt ideális kilátópont lenne, de kitérő is egyben, és tartunk tőle, hogy nem fér bele az időbe. Végül kb 1520 m-en egy romos esztenában sátrazunk, valahol, ahol a P+ és K+ keletre leágazik a gerincről, az Oncsásza-rét felé. A környező hegyek mögött hamar lement a nap, a mély völgyek ontották a hideget. Az esztena tetején, a még így-úgy álló szerkezetre további fenyőágakat fektettünk, nehogy reggelre lefagyjon a sátor. Az északi égbolton láttunk hullócsillagot. A dermesztő szürkületben hamar elvackoltuk magunkat éjszakára.
 
Második nap, Oncsásza-rét leágazás – Vigyázó-csúcs.
Még sötétben, 05:30-kor keltünk, a vártnál kissé lassabban készülődtünk, de a napfelkeltét már a Sík-havas felé vezető úton fotóztuk. Mózesnek lángoló csipkebokor jelent meg, nekünk lángoló fenyőfa. Előbb a Nagy-Bihar, majd később a teljes gerinc vörös fényben úszott. A közeli völgyekben, és távolabb az Erdélyi-medencében is felhőcsíkok burkolták a mélyebben fekvő területeket. 3 km után, 1700 m magasan a Sík-havas északi oldalán reggeliztünk, és Roki felgyalogolt a mai első csúcsára, 1759 m-re. Továbbra is tiszta időben gyönyörködünk, a látványtár kiegészült a Radnai-havasokkal, ami légvonalban 200 km-re van, hoppá! Rövid séta le a Tolvajkőhöz, ami a rétről alig 10 m sziklamászás, de valódi nagysága csak déli irányból, pl az Oncsásza-rét felől mutatja magát, amely fölé 250 m-rel magasodik. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint a Bükkben az Örvény-követ. Útkereszteződés jelzőtáblákkal, tűzrakó hely, sátorozásra alkalmas sima fű. Nyár és tél illetve ég és föld határán, végtelen gerincen gyorsan haladunk. Ötletelünk, hogy a hótalpas túrát a Bocsászára kéne szervezni, terveink, képzeletünk a jövő évi Hochschwab és Páreng gerinctúrákon jár. Alig 1 km múlva az Őrkövek csúcskeresztjénél állunk. Folytatódik a csúcsvadászat, következő préda a Mikó-havas, 1640 m. Meggörnyedt kőemberéről jól felismerhető. Lassan észak felé fordul a gerinc, kezdünk belátni a Vigyázótól délre lévő völgyekbe, ahol már kukucskál a Fehér-kő. Hetedik trófeánk a Néma-havas, 1589 m. Útközben több forrást is látunk, nem gond a víz.
 
A gerinc nagyot kanyarodik, a szemben elhelyezkedő völgyfőket kerülgetjük. A Kis-havas előtt elvétjük az utat, így akaratunkon kívül a Székelyjó felé meredeken lejtő völgyben találjuk magunkat. Alig kivehető csapáson, felhagyott erdészeti út hűlt helyén bő fél óra elteltével ismét rátalálunk a K jelzésre, amely kb 1600 m-en szintben keresztezi a Kis-havas keleti oldalát. Esztenák, források, pazar kilátás a Fehér-kövekre, ahol Roki korábban barlangászott. Egy árnyékos, és félig befagyott itató mellett számot vetettünk a Vigyázó-csúcs 1836 m elérésének lehetőségeivel. Hiába logikus gondolat elrejteni a zsákot, és fényképezőgéppel „fölrohanni és vissza” sajnos a kb 2x5 km-es táv, és a közelgő este miatt kivitelezhetetlen. Marad az, hogy a Havas-köz nyeregből, 1520 m-ről a P● jelzésen, zsákkal majd fölgebődünk, túlmegyünk a csúcson, és elérjük a következő hágót, ahol majd sátrazunk. Már a jelzés megtalálása is gond volt, pláne, hogy az út 20 m múlva eltűnt. Megpróbáltuk erőből megoldani, és fölkommandózni a hegyre. A köves, meredek, dőltfás felszín másképpen döntött. Járhatatlan! Néhány 100 méteres bukdácsolós-oldalazás után szerencsére rátaláltunk az (alig követhetően elhanyagolt) útra, amit akár el se hagytunk volna, ha lett volna jelzés, vagy legalább nyom. Az úton nyomot majd csak a fölső felében láttunk, 3 krossz-motorét. Lenyugodni készülő nap, súrolófényében végre kiértünk a Vigyázó keleti, gyephavas jellegű mellék-mellék csúcsára. Hamarosan az 1836 m-en lévő meteorológiai állomásnál gyönyörködtünk a panorámában – amely most még tovább bővült: a Máramarosi-havasokkal, ez már 260 légvonal-kilométerre van.
 
Egy sunyi kutya és román trikolór zászlós emlékmű társaságában dideregve készültek a csúcsfotók a túránk legmagasabb pontján.
 
Az esti feljövetel elég fárasztó volt és az idő is későre járt. Akár hogy is nézem, ránk esteledik rövidesen. Javaslatomra letettünk arról, hogy fejlámpával folytassuk az utat, keressük meg a kb 1520 m-en lévő hágót (Vigyázó ÉNy-i mellékcsúcsa, Varful Plaiului 1702 m és köztünk). Alig 1 km-re a csúcstól, kb 1700 m-es magasságban, az úttól 20 méterre egy alkalmas helyen letáboroztunk, a naplemente utáni színeket még lefotóztuk. Beállt a sötétség, a csillagos ég alatt vacsoráztunk ( Roki szmekket, én konzervből és szmekkből halászlét). A sátrat jó erősen kicövekeltük, de a várt szél elmaradt.
 
Harmadik nap, Vigyázó gerince – Kis-Sebes-patak völgyfő.
A tervezett 05:30-as ébresztőt még egy órával előrébb hozta az okostelefon, mert az éjszaka során spontán sikerült befognia valami román térerőt, és suttyomban átállította magát a bukaresi időzónára. Még csillagos volt az ég, amikor fölkeltünk, napfelkeltekor indultunk is. A nyereg felé, ahol mégsem sátraztunk, könnyen megtaláltuk a KΔ-et, de a Varful Plaiului 1702 m csúcsra semmilyen út sem vitt. Lebiggyesztett szájjal lemondtunk a ma reggeli csúcsról, és 1400-on, egy nagy lejtős rét egyelőre még árnyékos esztenája mellett reggeliztünk. Így lehet egy reggelen 2x napfelkeltét fotózni – de milyet! A nap a Vigyázó fenyvese fölött kel föl, és valami fehér szemcsés izé vette körül. Talán rovarok nyüzsögtek a fák fölött, talán sok apró földönkívülit láttunk, sosem derül ki. A jelzés a térképpel szöges ellentétben mégis levitt a Sebes-völgyi-víztározóhoz ( Lacul Dragan) ahol véget érni nem akaró trappolás várt ránk.
 
A tó két völgy találkozásánál létesült, ┐-alakú, ezért nem 2, hanem 4 hosszanti partja van, és különleges tulajdonsága, hogy végtelen hosszú. Sőt a tó után, még a Kis-Sebes-patak völgyében is teljesen végig kell gyalogolni. Röhögtünk saját magunkon, mert korábban azt latolgattuk, vajon 14 órára föl fogunk-e érni a völgy után a hegygerincre. Hááát egy frászt, a tó végét se értük el. Stoppoljunk! Reméljük, van ez annyira Isten háta mögötti vidék, hogy fölvesz valami autó. Vagy rönkszállító. Vagy tehéncsorda.
 
20 perc híján a tó végénél járhattunk, amikor egy bihari rendszámú kocsihoz épp visszatért egy pár, gombásztak. Tegyük hozzá, más járművet nem is láttunk! Addig-addig adtam a tudatlant, térképpel hadonászva, amíg közölték, ebben a kocsiban nem lehet stoppost vinni, „de várj, csinálok helyet a platón”. Beültünk hát a gomba, rönkhasító ékek, fejsze, láncfűtész, és egyéb kacatok közé, és jó 8 km-t vittek előre. A Romániában kötelező fizetséget nem fogadta el, Drum bun-al ( jó utat) elváltunk. Nagy jót tettek velünk! Abban a tudatban gyalogoltunk tovább, hogy ugyan fogalmunk sincs, hogy a völgy mely részén járunk, de legalább 2 órát nyerünk, útban, fáradtságban. Estére valóban el is fáradtunk, de főleg meguntuk a monoton gyaloglást a látvány-szegény völgy aljában. Az egyik kanyarban mégsem tértünk föl az elvileg 80 m-rel magasabban lévő gyephavasra (valahol a Forrás-esztena és a Havasréti-esztena között), hanem a kevesebb kockázatot jelentő völgyi úton folytattuk. Így értünk el estére a K jelzéshez, a Kis-Sebes–patak forrásvidékére. Egy vízfolyás melletti fenyőcsoport alatt, védett helyen sátraztunk, főztünk. A tábortűz rakás ma is elmaradt, nem volt kedvünk magunkra gyújtani a fenyőket.
 
Negyedik nap Kis-Sebes-patak – Biharfüred.
Szokásos 05:30-as kelés és gyors készülődés után ismét hegyen túrázhattunk, ami a tegnapi etap után valóságos felüdülés volt. Ragyogó reggeli napfényben a Medve-tető 1413 m keleti mellékbütyijén előre örültünk, hogy milyen szép út vár ránk Biharfüredig. A gerinc végig látszott, a fenyők hosszú árnyékával, rétekkel, esztenákkal. Egyértelműen dobogós a „legszebb reggeliző helyeim” versenyben!
 
Ismét látható lett a Vigyázó, de a képet a Bocsásza tiszteletet parancsoló tömege határozta meg. Roki átment bezsebelni a Medve-tetőt, majd a Kedves-mező-tető – Ló-havas következett. Ez a mai legmagasabb csúcs, 1436 m, körkilátással. Sőt innen beláttunk a Jád-völgyébe is. Üres esztenákat, istállókat hagytunk el, a pásztorok már leköltöztek jószágaikkal a hegylábi síkságra.
 
Már csak a Kis-havas 1411 szép szimmetrikus gerince maradt, és néhány búcsú fotó. Juhéjj, az a 10. csúcs! Ismét végigtekintettük az első napi hegyeinket, majd bő 1 óra alatt borítottunk Biharfüredre. Itt aztán bepótolták az előző napok hiányos jelzéseit. Volt olyan fa, amin 8 db is van! Pár perccel 14 óra után hazaindultunk, útba ejtve a Mólócsárdát Berettyóújfaluban. Végre ettünk olyat, ami nem csak a szintkülönbség és a fáradtság miatt volt finom!
 
Még sok ilyet! Jó utat-jó szelet: Vargabetű.