2013. Alföldi kék-túra 1-3. szakasz

-Mezővárosok-
Szekszárd – Mezőtúr
2013. október 18-20.
 

Október 18. – péntek:
 
Reggel korán 5,30-kor kelünk, az ismerősöm dolgozni, jómagam ismerd meg Mezőtúrt program mellett döntök. A tegnapi és főleg a tegnapelőtti nap meggyőzött róla, hogy jobb, ha most már nem erőltetem a tovább a túrát, hiszem a terepviszonyok messze nem alkalmasak ennek a műveletnek a folytatásához. Szerencsére az előlegben betervezett útszakaszból már csupán az utolsó szakasz marad el, ez pedig a Mezőtúr – Ecsegfalva közötti 36 km-es táv. Ennek a szakasz szinte teljes egészében a tegnap már kipróbált gáton halad végig a Berettyó partján. Nos, nekem egyelőre elég volt a sárból, s bár nem mondja, de gondolom a bringának is sok volt a megterhelés. Ezekkel a gondolatokkal fejezem be a bringatúra programot. Ekkor még nem tudtam mennyire igaz az-az állítás, hogy a bringám is feladó félben van. Ma cucc nélkül látok neki Mezőtúr felfedezésének. Nem számítok csodára ennek ellenére meglepően sok szépségben van részem. Kezdetnek mindjárt egy látványos napfelkelte a Berettyó partján. Sok napfelkeltét láttam már életemben, de az itt megélt élmény igen magas fokú, mondhatni dobogós helyezést ér el. Először halovány bíbor szürreális fény kápráztat el, majd különböző színekbe csomagolódott felhőrongyok között elbukkan a vörösen izzó napkorong, s mindezt még vissza is tükröződik a Berettyó tükörsima felületén. Miután kisimulnak a bíbor fények, elhagyom a helyszínt és körbenézek a városban. S következő látnivaló, egy kicsi, de heves zápor után felragyogó szivárvány, végül sötétkék felhők adnak éles kontrasztot az oldalról megvilágított házaknak, s egyéb színes felületeknek. Vissza-visszatérek a Berettyó partjára, közben szedek egy csomó lehullott, és szemlátomást otthagyott diót, a s azokat rágcsálom. Majd csatangolás tovább a városban, egészen délelőtt 10-ig. Ekkor találkozom egy másik kedves ismerőssel a vasútállomáson, amit egész napos séta és traccsparti követ előbb a vasútállomáson, majd a nem túl távoli parkban. Kellemes társaságban hamar megy az idő, így sajnos kora délután visszamegyek a szállásadó kedves ismerőshöz, aki kellemes meglepetéssel szolgál, ugyanis felajánlja, hogy ha van kedvem, menjünk el a tegnap elmaradt arborétumot meglátogatni. Tetszik az ötlet, így el is dőlt a délutáni program. Készít némi szendvicset, majd kocsival meglátogatjuk a közeli növénybirodalmat. Nem rossz, de véleményem szerint nem is olyan különleges, mint ahogy a köztudatban benne van. Ennek ellenére kellemesen telik az idő, szerencsére szép fények vannak, így el tudok kapni néhány jó és szép pillanatot. A Mamutfenyő, ami a park egyik különlegessége, sajnos nehezen fotózható, ráadásul árnyékban is van, de azért a vörös juharfák, illetve s a szintén vörösben izzó Indiai varázsfa megér néhány szép fotót. Az őszi színek rendesen hozzátesznek a látványvilághoz, ami azért valljuk be nem a park érdeme… Összességében, ha valaki arra jár, és teheti, nézze meg, de csak azért oda leutazni nem éri meg... szerintem. Nem sokkal zárás előtt 17,30-kor elhagyjuk a növényparkot és visszatérünk Mezőtúrra. Útközben a kompozás alatt pont lekéssük a naplementét, de a város határában a vörösessárgán ragyogó óriási telehold szintén megért egy fotót. A nap hátralévő részében megesszük a tegnapi vacsora maradékát, majd beszélgetéssel telik az idő késő éjjel 1,20-ig. Alvás utána.
 
Október 19. – szombat:
 
Reggel 6,30 után ébredek, majd némi beszélgetést követően nem túl sietve, 7,45-kor kelek. Hamar összepakolom a cuccaimat és sajnos 8,15-kor indulok Szolnok irányába, ahol ma este lesz a Szkítia koncert. Előbb azonban némi kitérő Mezőtúr vasútállomására, behelyezem az aktuális (tegnap elmaradt) pecsétet, majd irány a jászberényi út, ugyanis ezen az úton kell elindulnom Szolnok irányába úgy, hogy ne kelljen egyik nagyforgalmú útszakaszon sem haladni. Pontban 9-kor nekivágok az 50 km-es útnak abban a hiszemben, hogy kb. 2,5 óra múlva Szolnokon leszek, s találkozhatom az ottani barátommal, akivel a koncertet együtt szándékozzuk megnézni. Nem így történt. Az út első unalmasabb felét, 20 km Mezőhék határáig, onnan újabb 9 km következik, amin gond nélkül végighaladok, ám Martfűn nem tudni mitől elszáll az első váltó. Próbálok rájönni az okra, és rendbe hozni a hibát, közben eszembe jut Jordánia és Törökország, ahol minden második ember megáll, hogy segítsen. Itt ez sajnos nem így van. Az emberek kocsival, motorral és bringával suhannak el mellettem anélkül, hogy egyetlen pillantásra is méltatnának. Éles az ellentét a nyugati és a keleti szemléletben. Végül egy motoros kecskepásztor áll meg segíteni, de ő sem ért hozzá, ennek ellenére közösen sikerül valahogy orvosolni a hibát. Beszélgetünk még bő 20 percet az emberemmel, majd elköszön és továbbhajt. Én is folytatom az utam, ám pár kilométerrel arrébb a hátsó felnin keletkezik egy hosszanti hasadás, ami aggaszt, de mivel nem tudok vele mit kezdeni, így kicsit lejjebb engedem a gumiban a nyomást, illetve a féken állítok egy kicsit, hogy legalább nem érjen bele, utána folytatom az utamat. Ismét csak pár kilométert tudok haladni, amikor hirtelen beáll a hajtókar Rákócziújfalu határában. Egy éppen ott lévő helyi gazda próbál segíteni, ám eredménytelenül. Nincs más hátra, tolás az első bringa szervizig. Ezt állítólag jó pár kilométerrel arrébb Szandaszőlősön találom. A gazda biztat, hogy szerinte Rákóczifalván is van bringaszerviz, de a felesége szerint nincs. Sajnos az asszonynak lett igaza, így kénytelen voltam tovább tolni a bringát, Szandaszőlősig, ami lényegében már Szolnok külvárosa. Sajnos mire odaélek már zárva, ugyanis 13 óra után van (délben bezárt). Szerencsére becsöngetésre előjön a tulaj és a bajt látva hajlandó segíteni, ám alkatrésze nincs. Hosszas telefonálgatás eredménye, hogy beszerezhető az alkatrész, ami Szolnokon a nagykereskedésben van. Közben megérkezik egy kedves szolnoki barátom (Gabi), bepakoljuk a cuccaimat a kocsiba és ismerd meg Szolnokot következik. A garázsnál átöltözöm, tiszta ruhát veszek, kipakoljuk a felesleges cuccokat majd séta a Tisza partján, beszélgetés, közben fotózás. Később 16,30-kor hívom a szervizt, kész a bringa, 17,45-re mehetek érte. A megbeszélt időre visszamegyünk, 17.500,- Ft-ba kerül, kapott egy új felnit, egy új láncot, cserére került a pedál tengelye, ami érthetetlen módon, de eltört, újra lett küllőzve, illetve cserére szorulna a gumiabroncs is, de az már nem fért bele az anyagi keretbe. Kiderült, hogy meggörbült a hátsó csomagtartó egyik tartópálcája is, de azért az még használható. Ismét irány Szolnok, majd a szálláson letesszük a bringát és az időközben magunkhoz vett cuccokat is. Utána eszünk pár falatot (gyrost) végül jöhet a Szkítia koncert 21 órától éjjel 1-ig (22-23 óra között Gabinak el kellett szaladnia, de előtte, utána kellemesen telik a nap). A koncert ritka jó, kár, hogy vége. Éjjel 1 óra után irány vissza a szállásra, majd kicsit később alvás. Reggel 6,30-kor kelünk, majd 7-kor elköszönünk egymástól (sajnos), Gabi elindul haza, utána dolgozni, én meg át a városon, majd tovább Újszász irányába. Útközben veszek kakaót és pogácsát, majd elhagyom Szolnokot. Bár a forgalmas 32-es úton haladok, szerencsére nincs nagy forgalom. Alig 30 perccel később reggel 9 órakor a település határán sikerül beszéli az ismerősömmel és 20 perc múlva nála vagyok. Így van lehetőségem a leszakadt konyhai redőnyét megjavítani. A nap többi része beszélgetéssel telik, s később délután 16,15-ös vonattal indulok tovább, Pestre beérve áttekerek a városon egészen a Közvágóhídig és onnan Hév-vel jövök haza este 20,30-ra.
 
A végén néhány összesítés és tapasztalat.
 
A Túrán összesen 665 km-t tekertem, amiből 330 km volt az Alföldi-kék túra hivatalos útvonala. Az Alföldi-kék túraútból még 514 km van hátra, ami alig valamivel kevesebb, mint a teljes táv duplája. Ez a megtett táv, így elsőre mindenféle edzés nélkül úgy gondolom egész jó teljesítmény. Sajnos az útvonal egyes szakaszai nem túl jól jelzettek, különösen igaz ez a Kiskunsági szakaszra. A pecsételő helyek olykor igen nagy távolságokra vannak egymástól, ez nem tesz túl jót a túrán haladó résztvevőnek, különösen, ha gyalogosan teljesíti azt. Itt kell megjegyeznem, hogy minden tiszteletem azé, aki gyalog járja végig az útvonalat. Ugyan nehéznek nem nehéz, de nagyfokú monotónia tűrést követel a résztvevőtől. Kellemes tapasztalat, és biztosan jelentős köze volt az időpontválasztásnak abban, hogy szép őszi időben gyönyörködhettem végig a tájban. Az előzetes elképzeléssel ellentétben igen szép szakaszokat járhattam végig. Vadban gazdag s csendes közlekedés esetén kellemes találkozásokban lehet részünk. Előzetesben sokan riogattak azzal, hogy a homokban kínszenvedés lesz majd tekerni. Én ilyet nem tapasztaltam, ami valószínűleg a relatíve sok csapadéknak volt köszönhető. Így utólag visszagondolva nem tudom melyik lett volna rosszabb, ha sok és mély homokban kell mennem, vagy az, ami végig kísért az utamon, a rengeteg sár. Talán ez utóbbi, bár ahhoz meg kéne tapasztalnom a másik végletet is.
Ami a saját megfigyeléseimet, észrevételeimet illeti, legközelebb jóval kevesebb élelmiszer fogok magammal vinni, csupán 1-2 napra elegendőt. Útközben végig vannak települések ahol beszerezhető a szükséges élelmiszer. A többi felkészülés nagyjából rendben volt, semmiből nem estem túlzásba, és minden megvolt, amire szükség volt az út során. Ami a bringa felkészültségét illeti csupán a kenőanyagot felejtettem el, s ezt legközelebb a folytatáskor nem szabad otthon hagyni. A többi probléma, ami a túra vége felé fellépet, mind olyan gond volt, ami rejtett még alaposabb átvizsgáláskor sem valószínű, hogy kiderül. Így ezek az úgynevezett vagy-vagy kategóriába sorolhatók. (Vagy bekövetkezik, vagy nem.) Megelőzésre talán annyit, hogy amennyiben tudjuk, hogy egy-egy alkatrész már régi, kopott lehet érdemesebb megelőzni a bajt.
 
És végül külön köszönet a Szandaszőlősi bringaszerviz tulajdonosának, aki a szabadidejét feláldozva segített, amikor szükség volt rá.
Íme a neve és a telefonszáma, bátran tudom ajánlani mindenkinek:
Csillik Sándor
1. Szolnok, Lovas István út 1. 70/220-4588
2. Szolnok, Kassák Lajos út 58. 70/779-5540
 
További jó túrát!
 
Szabó R. Zoltán 2014. január 22.