2013. Alföldi kék-túra 1-2. szakasz
-Tiszántúlon-
Szekszárd Mezőtúr
2013. október 13-17.
Október 13. – vasárnap:
Reggel 6-kor kelek, 6,45-kor indulunk Józsival ketten, én az ő, Ő viszont az én bringámmal,
amolyan teszt és próba gyanánt. Vissza Bordányig bringaúton, utána a települést elhagyva a jelzés mentén ismét homokos dűlő úton
kacskaringózunk át a szomszédos Zsombóra. A dűlőút egy részénél visszacseréljük a járgányokat kedves barátom nem érezte túl megbízhatónak a folyton kifaroló járgányt. A településen bélyegzés az egyik kisboltban, sajnos a bélyegzőn Szatymazi cégnév is szerepel (remélem nem lesz probléma). A templom után kettéválunk, én folytatom az utat Szatymaz felé, míg Józsi hazafelé veszi az irányt. Ismét egyedül vagyok az úton, ami szántók között halad tovább, majd visszatérve a műútra, átvezet az M5-ös autópályán,
(jókora köd van, pedig azt gondoltam, hogy hamar feloszlik) s utána befut Szatymazra. Az előbb említett településen, a vasútállomáson MTSZ bélyegző, majd aszfalt úton tovább irány Sándorfalva.
Itt egy lottózóban (egykor videotéka volt) sikerül egy különleges Freddy Krügeres lenyomatot szerezni. Csak pár percet töltök a településen s indulok is tovább. A folytatás hosszú útszakasz Ópusztaszerre,
az aszfalt úttal párhuzamosan annak jobb oldalán, majd Dós településnél visszatér az aszfalt útra, s azon halad É-i irányba. Később letér balra, s egy háromszöget leírva Ópusztaszer település előtt éri ismét el az aszfalt utat, s vezet be a Nemzeti Történelmi Emlékpark bejáratához ahova délelőtt 10,30-ra érkezem. Bélyegzés a hátsó portánál, majd reggeli a padon,
még a lassan kisütő, szűrt napfényben.
Közel egy óra múlva, 11,15-kor indulok tovább a Mindszenti-rév felé. Az út eleje betonkockákból áll, melyen viszonylag jól haladok, s utána aztán jön a sár.
Sűrű, fekete, ragadós, talán rosszabb, mint a gemenci. Kezdődik először a múltkori eset, eldugulnak a fékek, a váltók, és megáll a kerék. Tisztítás, tolás, tisztítás. Hamar belátom, hogy erre nem járható az út, így Levelénytől az aszfalton visszatérek Baks irányába, majd a település határából jobbra irány a Mindszenti-rév. Jókora kerülő, ennek ellenére elérem a 12,30-as kompot.
Az átkelés
200,- forintba kerül, bélyegzés a túlparti halászcsárdában, utána irány a vasútállomás. Érdekes, hogy egy településen belül két bélyegzőhelyet is kér az igazolófüzet. A vasútállomásra érve kellemetlen valósággal szembesülök, ugyanis ott nincs senki és egy arra haladó járókelőtől, kérdésemre megtudom, hogy nem is lesz, csak a vonat érkezése előtt kb. 10 perccel. Addig van egy órám, s úgy döntök, körbenézelődöm a városban. Megtekintem a Katolikus templomot,
melynek falában állítólag megtalálható egy 1919-es ágyúgolyó… hát én nem találtam. Igaz teljesen nem is tudtam körbejárni. És itt hadd említsek meg egy szomorú tényt, hogy a túra során bármerre is jártam, sehol egyetlen templomot sem találtam nyitva. Biztosan én tudom rosszul, de nekem úgy rémlik, hogy a templomok, az egyház azért vannak, hogy az emberek lelki támaszai legyenek…… de lehet, hogy már ez is túlliberizált! Sajnálom, olykor jól esett volna egy-egy templom csendes magányában eltölteni néhány percet. Szerencsére a természettől ezt is megkapom! A templom után tettem egy kört a városban,
majd 13,45-re visszatérek a vasútállomásra, s 13,50-kor megkapom a várva várt lenyomatot és folytatom az utam Tompahát irányába.
Aszfalt úton haladok, ami nyílegyenesen, de egyre rosszabb minőségben húzódik a 45-ös meglehetősen nagy forgalmú útig. Az út mentén megállok, s megnézem a Ludas-halom (Kunhalom)
impozáns és meglehetősen szép dombját, tetején kőkereszt és alapkő. Készítek néhány fotót,
majd tovább az aszfaltúton, utána ismét sáros, nehezen járható úton küzdöm át magam. A szakasz végén, aszfalton érem el a legbarátságtalanabb települést Tompahátot eddigi utam során. Akárkit kérdezek a bélyegzővel kapcsolatban, mindenki csak morgott, és közölte, hogy nem tud segíteni, illetve küldözget egyik bezárt kocsmától a másikig. Végül bemegyek egy művelődési ház-szerűbe, s az ottani kishölgy (Hédi) próbál segíteni, közben nem győz bocsánatot kérni a helyiek idegenellenessége miatt. Ám neki is meg kell küzdenie a helyiek mufurcságával. Azért nagy nehezen csak megkapom a pecsétet, ezután áttekerek a településen s a szántók között szerencsére jól letaposott meglehetősen sima, sármentes úton folytatom az utamat tovább a közeli Ótompahátra, s onnan aszfalt úton át Nagymágocsra. Megnézem a kastélyt,
a parkot,
a bélyegző a bejárati portáról időközben átkerült egy közeli kocsmába. Miután sikeresen elhelyezem a soron következő pecsétet, indulok tovább Árpádhalomra. Ám a településen belül sikeresen elvétem a jelzést. Itt kell megjegyeznem bringával 15-20 km-es sebesség mellett nem is olyan egyszerű a jelzéseket követni! A település határában ismét megtalálom a jelzést, s immár azon folytatom az utat. Leszüretelt kukoricaföldek mentén haladok. Közben ajándék naplementébe van részem, de csak egy gyors fotó
erejéig állok meg, majd egy kis erdő széle következik, s utána már ott is vagyok a következő településen, Árpádhalmon. Ismét kastélynézés a program,
utána bélyegzés a közeli vegyesboltban. Utána visszatérek a kastélyparkba
s egy padon megvacsorázom, közben az eredeti tervem, hogy a kastélyparkban alszom, feladom az ugyanis est közeledtével egyre gyűlő, s ott lévő, nem túl szimpatikus alakok miatt. Már erős szürkületben, végül fejlámpával folytatom az utam, a települést elhagyva ismét sáros dűlőúton. A sötétben nem túl jó kerülgetni a legváratlanabb helyzetben felbukkanó pocsolyákat, így nem megyek túl messzire. Nem sokkal később, de kellő távolságra a falutól az út mentén egy vadetetőt találok, s úgy döntök alkalmas hely az éjszaka eltöltésére. A bringát hozzáláncolom az etetőhöz,
s megágyazom mellette, ismét sátor nélkül a csillagos ég alatt. Egy darabig még elpakolászom, nézelődöm, írom a naplómat, közben a nap történésein jár az agyam, majd alvás este 19 óra után.
Október 14. – hétfő:
Az éjszaka nyugtalanul telt, gyakran felébredtem, talán túl meleg volt a hálózsák. Reggel 6,30-kor felkelek, lefotózom a gyönyörű napfelkeltét,
időközben összepakolok, megiszom a kakaómat, majd 7,15-kor útnak indulok. Sáros mezőségi dűlőúton, vasúti sínek keresztezése után
érem el a Gádorosi aszfalt utat. Letakarítom egy bot segítségével a sár nagyját, s betekerek a településre, egy Aro-vegyesboltban megkapom a pecsétet, igaz csak céges pecsét, és elég halovány is, de a célnak megfelel. Ezután továbbmegyek át Eperjesre végig aszfalt úton. Ott is sikeres a bélyegzés, ezután kimegyek az út folytatásához,
és hivatalosan is felfüggesztem a túrát. De csak egy rövid időre ugyanis ígéretemhez híven teszek egy nagy kitérőt Tiszaalpárra egy kedves ismerősömhöz.
Reggel 8,30-kor indulok el, a 10 km-re lévő Fábiánsebestyén
irányába kényelmes aszfalt úton. Az említett települést eseménytelen tekerés után 1 órával később délelőtt 9,30 –kor érem el. Közel egy órás reggeli időt tartok a fő út mellett lévő buszmegállóban a padon, s közben megírom a túranaplóm aktuális fejezeteit is. Az étkezés végezetével 10,15-kor folytatom az utat Szentes irányába. Innen 15 km Szentes, kevés forgalom mellett jó idő alatt teszem meg a távot. Áttekerek a forgalmas városon,
s csupán egyszer tévesztem el az utat, ám egy járókelő hamarosan útba igazít, így újabb 11 km következik a Tisza mentén majd
át a folyón,
s tovább Csongrádig. Csongrád csendes kihalt városnak tűnik a korábbi viszonylag nyüzsgő Szentessel ellentétben. Itt nem sikerül eltévesztenem az utat, így simán keresztülhaladok rajta, majd Bokros érintésével kora délután elérem az úti célomat. A település határán tartok egy 20-25 perces pihenőt,
majd felhívom az ismerőst, megkapom tőle a címet. Nem sokkal később 13,30-ra megnyomom a bejárati csengőt. A nap hátralévő idejében beszélgetéssel telik az idő. Közben lefürdök, utána mosásra kerülnek a ruháim, majd ismét beszélgetéssel telik a délután. Vacsora 18 óra után, majd dumcsizunk tovább, végül alvás 21 óra után.
Október 15. – kedd:
A mai nap az időjárásra való tekintettel (szakadozó eső, és sajnos ilyet is mondanak egész napra) pihenőnapként szolgál. Az eredeti tervet Tisza-parti Tőserde-i fotózással egybekötött látogatást felborította az időjárás, így végül maradt egy városi program bent
Kecskeméten,
mozizással egybekötve. Két filmet nézünk meg, utána késő este visszatérünk Tiszaalpárra, útközben bekapunk néhány falatot, majd visszatérve eltesszük magunkat holnapra.
Október 16. – szerda:
Reggel hiába kelek időben, szomorúan kell konstatálnom, hogy szakad az eső, hol kevésbé, hol jobban. Ma tovább kellene indulni Eperjesre, s onnan tovább Szarvasra. Tépelődöm, hogy mit tegyek… végül fogom magam és elindulok. A szakadó esőben nem olyan kellemes ugyanazt az utat végigjárni, ahol idefelé jöttem, de idővel egészen érzéketlenné válok, mind a hidegre, mind a vízre. Ezúttal nem tartok pihenőt, így már délre a helyszínen vagyok. Egészen 13 óráig várok, egy elhagyatottnak tűnő ház, úgy ahogy fedett előteteje alá húzódva, ám hiába. Végül 13 óra után nem sokkal nekivágok az 21,8 km-es útnak át Szarvas irányába a szántókon. Az út elején még nem is volt olyan rossz, de ám ez nem tartott sokáig. Két kanyar után egy hosszú egyenes szakasz következik egy egykori csatorna mentén. Az út elején még tetszett a kihívás, amit az eső a sár és az útviszonyok okoztak, ám a kezdeti lelkesedés hamar elszáll. Idővel már csak az útra és a célra koncentrálok. Dagasztom a sarat legtöbbször gyalog, olykor piszkálom az eltömődött részeket, s próbálok nem elcsúszni. Nem túl messze haladok el, egy újabb kunhalom mellett, ám most eszem ágában sincs kitérni egyetlen métert sem. Mikor jó 3,5 óra múlva elérem Kákaifőmajort, s ott az aszfalt utat, eszemben sincs tovább folytatni a kék jelzésen a szenvedést, hanem az aszfaltúton a szív telep mellett egyenesen begurulok Szarvasra.
Az eső útközben többnyire folyamatosan kisebb nagyobb mértékben végig esett, így a szó szoros értelmében ronggyá ázom. Szerencsére egy kedves ismerős már vár, akinél szállás és meleg vár. Délután 16,30-ra érek oda. A hátralévő idő, melegedéssel, beszélgetéssel, majd alvással telik.
Október 17. – csütörtök:
A tegnapi tortúra után erős kétségeim vannak a folytatást illetőleg, így egy viszonylag közeli célpontot választok. Ezért nem sietek. délelőtt 9,30-kor indulok neki, először vissza a Kőrös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontjába, ami a tegnapi nap során kimaradt útszakaszon a Csáki kastélynál van. Így először eltekerek oda bélyegzésért, és információért. Az odavezető út némileg erdőben vezet, ami nem túl kellemes szakasz, előrevetíti mi várható a mai napra. Bélyegzés megvan, bár érdekes, hogy csak egy túzokot ábrázoló pecsétet kapok. Viszont az útra vonatkozó kérdésemre sajnos rossz hírt kapok, méghozzá, hogy a folytatást jelentő gát ennyi eső után valószínűleg nem járható. Mindenesetre úgy döntök, megnézem magam is. Elindulok a kéken 10,45-kor, megállok a történelmi Magyar Ország
Központját jelentő emlékműnél,
ami egy miniatűr szélmalom (vajon miért az?), itt megreggelizek, megírom a napló aktuális fejezetét,
majd 11,45-kor folytatom az utat. Némi bolyongás a folyó partján, ugyanis letévedek a jelzésről, majd idővel megtalálom a gátat és rajta a jelzést is. Először betonúton haladok, ám nem sokára véget ér a jó világ, ugyanis elfogyott a betonozott szakasz. Látszólag jó minőségű földút a folytatás, de csak látszólag. A vastagon átázott talaj azonnal beleragad a kerék recéibe, s mint egy lapos kígyó egyszerűen feltekeredik a gumira. Pár méter után megtelik a kerék és a sárvédő közötti nem kevés tér és már tolnom is kell. Ám ezúttal inkább visszaveszem az irányt. Elég volt tegnap, mára inkább programváltozást találok ki. Irány vissza Szarvasra, majd körbe az aszfaltúton fogok áttekerni Mezőtúrra. Útközben, gondolom, legalább megnézhetem a szarvasi arborétumot, majd onnan folytatom az utat Mezőtúr felé. Az élet azonban másként rendeli, arborétum
kimarad, mivel nem tudják garantálni a cuccaim biztonságát, a bringát nem vihetem be, a rajta lévő oldaltáskákat sem tehetem be a pénztárba, ott meg én nem szeretném hagyni, így folytatom hát az utat. Kicsit később komppal
kelek át
a Hármas-Körösön (600,- Ft/fő + 150,- a bringa), majd hirtelen ötlettől vezérelve ismét próbálkozom a gáttal az innenső oldalon is. Lám, lassan, jórészt a füvön,
de tudok haladni! Így itt folytatom az utat. A nagy kanyar után elérem, majd keresztezem a vasúti sínt, s onnan már a jelzésen tudom folytatni a túrámat. A gát szakaszosan sóderes,
nagyrészt viszont inkább sáros, agyagos löszös felületű. A fűben egy-egy szakaszon könnyebben haladok, ugyanakkor fűszálak nagyon megfogják a kereket, így csak lassan tudok tekerni. Az Árvíz-kapuig haladok
így ahova du. 15,10-re érek, utána már aszfalt könnyíti meg a dolgomat, igaz csak a viszonylag rövid szakaszon. Kitérő a Peresi bemutatóhoz a bélyegzőért, ahol egy igazán kedves idős hölgy hozza ki a bélyegzőpárnát a csengetésemre, s egy jó 15-20 percet el is beszélgetünk. Ezután irány Mezőtúr. Egy rövid szakasz még az aszfalton, majd a jelzés mentén az Endrődi Gázüzem
után ismét a gáton folytatódik az út. Délután 16,30-ra elértem a települést,
majd egy gyors telefon után megkapom a címet, s pár perccel később az ismerősömnél (Erzsébet) csengetek. Az est hátralévő programja közös vacsorafőzés, felajánlom, hogy segítek, így az enyém a második fogás, (fokhagymakrém leves, és milánói), utána vacsora, végül fürdés utána kellemes traccsparti, majd jóval, az éjfél elmúltával lassan álomba merülünk.
Szabó R. Zoltán
2013. október 17.