2013. Alföldi kék-túra 1-1. szakasz

A két folyó között
 
Szekszárd – Bordány
2013. október 10-12.
 
Véget ért az Erdélyi program, (lásd itt: http://szaboz.pizolit.hu/album.php?album=707) de már útközben kialakult mi lesz a következő… így nem sokat kellett gondolkoznom rajta. Elhatároztam, hogy életemben először hosszú távú bringa-túrára indulok, méghozzá az Alföldi-kék túraútvonalán, ha már ezt a túraszabályzat is lehetővé teszi. Így hát összepakoltam a cuccaimat és irány az Alföld lássuk milyen lesz alapon. Az indulás előtt majdnem közbe szólt egy esetleges munkalehetőség, ám ebből végül is nem lett semmi, így szabad volt az út! Terveim szerint nagyjából az útvonal 1/3-t fogom végigjárni kisebb-nagyobb kitérőkkel tarkítva. Szekszárdról indulok, s nagyjából Ecsegfalváig szándékoztam menni, méghozzá úgy időzítve, hogy onnan visszatérve elcsípjem a szolnoki Szkítia koncertet.
 

Október 10. – csütörtök:
 
Több lehetőség közül végül a legkényelmesebbet, legegyszerűbbet választottam. Tündi kérésemre levisz kocsival a szekszárdi vasútállomásra, az Alföldi kék-túra kiindulási pontjára. Reggel 6:30 után indulunk, vásárlás a helyi Gere-pékségben, majd az 51-esen megyünk lefelé Baja irányába. Dunaföldvárnál átmentünk a Dunán, majd a 6-oson megérkezünk Szekszárdra 9 óra után nem sokkal.
 
Kb. 30 perc, amíg összeszerelem a bringát (első kerék és első csomagtartó), majd fel a cuccokat és 9,30-kor már el is indulok Gemenc felé. Mindjárt az út elején egy kis kavargás, ugyanis a térkép által jelölt útszakasz az időközben megépült M6-os autópálya miatt megváltozott. Sajnos az új verziót nem sikerült megtalálnom, így egy korábban elhagyott mellékúton visszatértem a főútra, s azon mentem át a autópálya felett. Utána tovább az első kijelölt bélyegzőhelyhez, ahova 13 óra után érkezem. A múzeumnál senki, ám némi idő múlva a recepcióról előkerül egy emberke, aki törve beszéli a magyart. Közösen átsétálunk a közeli étteremhez, ahol szerez egy pecsétet. Behelyezem, megköszönöm, majd folytatom az utat. Alig pár méter után rögtön balra kanyarodik az út, át a töltésen és a túloldalt le, majd tovább a tanösvényen, érintve a Gemenci erdei vasút végállomását. Onnan balra, továbbra is a tanösvényen. Mikor újra elérem a síneket, annak mentén folytatódik az út sajnos egyre sárosabb terepen. Felüdülést jelent, az útban a vaddisznókkal való találkozás, de nem tartott túl sokáig! Nem sokkal később járhatatlanná is válik az út és én innentől átmentem vonatba, ami azt jelenti, hogy a síneken folytatom az utat, természetesen legtöbbször tolva a bringámat. Időnként ugyan próbálkozom az úttal, de eredménytelenül. Nehezen és sokára érem el a Keselyű-csárdát, ahol a következő pecsét is bekerül a füzetbe. Innen viszont már kényelmes aszfaltút vezetett tovább a gát tetején. Hurrá, tudok haladni… nyomom is neki rendesen, csak úgy repkednek a különböző méretű korábban feltapadt sárdarabok szanaszét az úton. Élvezem a szelet, a szabadságot, az utat, de legfőképpen a haladás lehetőségét. Nem sokkal később elérem a Vízügyi Múzeumot, pecsét, majd még mindig a gáton haladok tovább, sajnos nem sokáig, ugyanis Lassinál letér a jelzés, majd egy rövid szakaszon a vasút mellett én persze a síneken folytatom az utat. Némi izgalmat jelentett a hátulról felhangzó vonatfütty, főleg, hogy abban a tudatban haladtam a síneken, hogy ilyenkor már nem közlekedik a szerelvény. Ez a „kényelem” sem tart túl sokáig, mert a sínpár elkanyarodik, s nekem a jelzés teljesen más útirányt szab meg. Ezért meg folytatom a sárdagasztást kilométereken át. Sajnos az út egyre rosszabb, 8-10 méterenként bedugul a kerék a fékpofáknál, s rendszeresen piszkálom ki, de nincs eredménye. Később kiakasztom a fékeket, de ezzel csupán annyit érek el, hogy a 8-10 méter helyett, 10-12 méterenként kell takarítanom. Az sem használ, ha nem szedem ki, ugyanis így a kerék egyszerűen annyira beragad, hogy nem forog. Idővel leszedem a sárvédőket, ám csak annyit érek el, hogy könnyebb tolni a bringát. A kicsiny Cserta-híd után könnyebbedik a helyzet, ugyanis felülve is tudok haladni, igaz csak lassan, óvatosan, ami fék és sárvédő nélkül nem árt. Délután 15 után áthaladok a Bajai-hídon majd 15,30-kor elérem Baját, ahol keresek egy autómosót (híd után jobbra a Tesco mögött), ahol 300,- Ft-ért lemosatom a bringát. Pecsételés a mellette lévő benzinkútnál, majd bő 40 perccel később folytatom az utat, ismét a gáton, betonozott úton. Ismét szabadon tekerhetek, mindenféle akadály nélkül. Később letérés Ósükösd irányába, ahol megint sáros úton folytatom a kerékpározást többnyire próbálva az út szélén a fűben haladni. A kulcsosháznál bélyegző helyett matrica, beragasztom, majd pár falatot harapok az odaszegődött kutya társaságában. Utána indulok tovább egy almát rágcsálva a Vajas csatorna mentén. Nagyon zötyögős, de legalább nem (annyira) sáros ösvényen érem el a hidat, s nagyjából a csatorna partján hol rosszabb, hol jobb úton taposom a pedált. Útközben elvétve látok 1-1 jelzést, legtöbbször egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jó irányba haladok. Az eddigi, többnyire párás felhős idő a délután végéhez érve fokozatosan tisztul, ami reményt ad arra nézve, hogy talán jobb idők következnek. Átkelek egy hídon, a csatorna felett majd jobb minőségű, földúton haladok Sükösd felé. Útközben szép narancssárga naplemente után jobboldalon feltűnik a Szent Anna kápolna, melynek kellemes füves térsége pihenésre csábít és némi tétovázás után eldöntöm, itt töltöm az első éjszakát az előtető árnyékában sátor nélkül a szabadban. Megvacsizom, majd a polifoamon elnyúlva jólesik a pihenés… kicsit később 19,30-tól a csillagos ég bámulása közepette elalszom…
 
Október 11. – péntek:
 
Reggel 5,30-kor ébredek, az ég alja már bíbor, egyébként teljes a sötétség. Lassan felkelek és nekiállok a naplómat megírni, közben pihenésképpen kényelmesen összepakolok. Időközben látványos napfelkeltét kapok ajándékba, melyet meg is örökítek. Később 7 órakor immár világosban, de még szép surlófényekben (de jó lenne egy napszemüveg!), útra kelek Sükösd irányába. A településen megkeresem a benzinkutat, (persze kitérő) majd kerékfújás után folytatom a Kék-túrámat tovább kelet felé. A szembe tűző nap jócskán megnehezíti a tájékozódást, ám sikerül az úton maradni. Nem sokkal később két kicsiny hegyecskét is begyűjtök (Csicsakos-hegy 153 méter és az Ólom-hegy 173 méter), majd Rém község után jó minőségű föld (homok) úton a Bácska-hegyet (161 méter) is elérem. A tegnapi sár mellett ma homokos talajon haladok, s ami tegnap hátrány ma előny, ugyanis a homok ellenére szépen egyenletesen olykor igen nagy sebességgel gyűjtöm a kilométereket. Talán így adódik, hogy az egyik bozótos mellett elsuhanva a periférikus látásomban egy szarvast vélek észrevenni az út mellett, alig attól 2 méterre. Tövig húzom a fékeket, s ennek köszönhetően majdnem elszállok, de mikor sikerül megállni, és visszamenni az elhagyott útszakaszra a szarvasnak nyoma sincs. Illetve nyoma van, jól kivehető a homokban, de maga az állat tovatűnt. A folytatás némileg később egy hosszú egyenes és meglehetősen sima útszakasz után, (ráadásul hátszéllel), Érsekhalma, majd a Duna-völgyi-főcsatorna mentén haladva a Hajósi pincék, következik, ami egyben pecsételő hely is (10,10-kor). Itt egy buszmegállóban reggelizek, desszertként az útközben szedett szőlőket és diókat rágcsálom el. Utána 10, 50-kor folytatom az utat. Császártöltésen utcai nyomós kútnál töltök vizet és nekivágok Kéleshalom irányába az egyre homokosabb útnak. Ennek ellenére 12,45-re elérem, a következő pecsételő helyet, amit Kéleshalom központjában egy mini ABC-ben találok. Itt veszek és iszok egy kakaót, majd veszek egy másikat másnapra és folytatom az utamat. Az út elején egy tanyánál rengeteg igen finom körte van lehullva, láthatólag még a pulykák sem eszik, így én teletankolom magam, s jut az oldaltáskákba is. A folytatás már korántsem olyan kellemes, mint a délelőtt volt, ugyanis, ami tegnap a sár, az most a homok. A reggeli nedvesség gyorsan eltűnik, s egyre sűrűbben kell leszállni és tolni a kerékpárt. Útba esik a Kéleshalmi galagonyás legmagasabb pontja (142 m), így enyhén szemerkélő esőben begyűjtöm azt is. A folytatás és a sok tolás mellett még el is vétem az utat, bőséges kerülővel haladok tovább, végül egy „közeli” tanya segítőkész tulajdonosának útmutatás alapján 15,30-ra és + a térkép alapján kb. 4 km kerülővel (tolással) érem el a Pici Paci tanyát. Itt azonban sajnos nem találok senkit. Abban a reményben, hogy hátha közben megjönnek, megebédelek az egyik padon, izgatott macskakíséret mellett. Bár bőségesen elhúzom az időt, a remény hiú volt. Lefotózom a táblát, s jobb híján így pecsét nélkül 16,45-kor folytatom az utat, bízva abba, hogy ezúttal jó irányba tartok. Az irány jó volt ám én voltam bizonytalan, így tettem egy felesleges kört. Végül egy arra haladó juhász visszaküldött a helyes irányba. Nem sokkal később Kunfehértó aszfaltján taposom a pedált. A későbe hajló délután egy igazán színpompás ajándékkal lep meg, ugyanis lehetőségem van naplemente és annak tükröződéses változatának fotózására a bezárt, ám nyitva hagyott strandon. A következő program egy bringaszerelő keresése, ugyanis az egész nap hallgatott egyre jobban recsegő lánc és a váltók nem kevésbé aggasztottak. Mint később kiderült, szerencsére csak olajozás kellett, ugyanis az autómosóban nagynyomással nemcsak a sarat, hanem a kenőanyagokat is lemostam. Újabb tanulság, kenőanyag nélkül nem indulunk ilyen nagy útra. Szerencsére az újra olajozás nem került semmibe, a bringaszerelőt annyira lenyűgözte a vállalkozásom, (főleg, hogy egyedül hajtom végre), hogy még Ő örült, hogy segíthetett valamit. Kicsit később töltök vizet a vasútállomás előtt a főúton, majd folytatom az utam az egyre sűrűsödő félhomályban. Este 18,45 után teljes sötétségben tábort verek nem messze az úttól a Tóth-erdőben. Lezárom a bringát, megágyazok, majd vacsora nélkül bújok a hálózsákban, mint korábban, ismét sátor nélkül. Este 20,30-tól alvás.
 
Október 12. – szombat:
 
Az éjszaka nyugtalanul telik, gyakran felébredek. Hajnalban 4-kor szemerkélni kezd az eső. Felkelek, előszedem a sátor külső ponyváját, s magamra terítem úgy, hogy betakarja a bringát is, majd alszom tovább. Reggel 7-kor a világosságra ébredem, s kiderült az éjszakai eső csak vaklárma volt. Viszonylag gyorsan összepakolok, megiszom a tegnap vásárolt s az éjszaka alatt jól lehűlt kakaómat, majd 7,30-kor útnak indulok. Szép surlófényes erdőben rovom a kilométereket, viszonylag könnyű úton. Elhagyom a Dógi-tanyát, majd a vadászházat végül a Bíbic-erdőt, s keresztezem az 53-as főutat, szerencsére csak egy rövid szakaszt kell megtenni rajta. Folytatásnak átmegyek egy vasúti sínen, rövid fotózás az útba eső réten, (szép ellenfényes pusztai növénytársulás) majd folytatom az utam tovább kellemes erdőszélen, amikor 8,45 után egy erdő és rét határán rengeteg szarvas fut át előttem. Lelassítok s jóval óvatosabban lassabban haladok, hátha sikerül valami jó témát elkapnom. Nem sokkal később egyik álmom teljesül, ugyanis hirtelen mozgásra leszek figyelmes. Megállok, leteszem a bringát és előbbre osonok. Szinte azonnal hevesen kezdett dobogni a szívem, ugyanis előttem nem sokkal két szarvasbika vívja párharcát, mit sem törődve a külvilággal. Sűrűn kattogtatom a fényképezőgépemet, közben nem feledkezek meg a vizuális élvezetről sem, miközben egyre közelebb és közelebb lopódzom. Végül már alig 5 méterre tőlem vívják a csatájukat. A jelenség jó 10 percig tart és elég közeli képeket sikerül készíteni. Miután eldől a csata kimenetele mindkét állat továbbüget, s nekem le kell ülnöm, hogy megemésszem, s feldolgozzam a látottakat. Közben megköszönöm a felsőbb hatalmaknak, hogy e-csodát láthattam. Utána folytatom az utat, ami elég vegyes: erdei út, út nélküli erdő, utána jelzés nélküli ösvény, végül ismét jelzés, amit egy kerítés vág ketté. A kerítés mentén körbe tolom a bringámat, majd miután ismét megtalálom a túloldalon a jelzést. Folytatom az utat homokos, nehezen járható autóúton, ami egy tanyasor mellett vezet végig, s érem el 10,30-kor a Petróczi iskola nevű bélyegzőhelyet. Pecsét, majd reggeli és naplóírás a Bagoly kocsma egyik padján, végül 11,45-kor folytatom az utat. Kacskaringós, cakkos út az Felső-Ásotthalmi-erdőn át, nagyjából az 55-össel párhuzamosan, majd keresztezve a főutat, a Bokor-iskola mellett homokos, de simára taposott úton hátszéllel 30 km/h sebesség felett tudok haladni. Így megy ez a derékszögű kanyarig, ahol tartok egy néhány perces szünetet, átöltözöm, közben sikerül lefotóznom a közeli fenyőfa törzsén lévő szép pókocskát, illetve jómagam is. Innen viszont már csak lassan haladok, folytatódik a szokásos küzdelem a homokkal. Szerencsére nem tart sokáig, ismét keményebb homokon érem el a Ruzsára vezető műutat. A településen pecsételés a Molnár büfében, bár nekem, inkább kocsmának tűnik majd folytatás Zákányszék felé, „U” alakban átvágás a Pálfi-erdőn. A települést hátulról közelíti meg az út, bélyegzés a bolt melletti kiskocsmában, innen kényelmes aszfalton (szerencsére kis forgalom mellett) tekerek át a szomszédos Bordányba. Útközben elhagyatott, elvadult szőlősben teleeszem magam és szedek másnapra is, majd irány Bordány. Az ABC zárva, a Viking sörözőben (a fórumon ez van megadva bélyegzőhelynek) mogorván közlik, hogy itt nincs bélyegző, így a közeli Vadgesztenye étteremben kapom meg a szükséges lenyomatot. Innen viszont egy 8 km-es kitérőt teszek a szomszédos településre, Üllésre, ahol jó ismerőseim laknak. Délután 15,30-kor meg is érkezem, majd vacsora, közben kimosásra kerül az elkoszolódott ruházat, végül traccsparti éjfélig, s utána 0,30-tól alvás.