Megérint a tél szele

(Kamniki-Alpok)
 
Kamniki-Alpok 2007. október 23. Ünnepnap, hosszú hétvégével egybekötve ideális lehetőség egy túrára. Így hát irány Szlovénia 3 fő részvételével. Délután munka után keltünk útra, s éjjel 23 óra 30 perc körül álltunk meg a Karavankák hágója után alkalmas táborhelyet keresni. Rövidesen találtunk is az úttól nem messze (néhány m-re) kicsiny katlanban zöld mohapárnák között. Miután felállítottuk sátrainkat, néhány falat vacsora gyanánt, majd be a hálózsák kellemes melegébe.
 
Reggel, pirkadat után kelés, mielőtt beindulna a közeli úton a forgalom. Sátorból kidugva a fejeket meglepődve konstatáltuk, hogy az éj folyamán havazott. Vékony hóréteg és csípős hideg. E két tényező erősen maradásra bírja az utazót, de szerencsére a szükség sürget. Utána már kinek van kedve visszabújni az alaposan kihűlt hálózsákba.
 
Így miután összepakoltunk, folytathatjuk utunkat a Logar-völgy felé.Nem sok idő, még kevesebb kilométer, s máris egy kicsiny dombtetőről gyönyörködünk a Kamniki-Alpok látványos sziklacsúcsaiban, melyek már hópalástba öltöztek. A hegység felett zárt szürke felhőtakaró, de a völgy előtt szakadozott szélű felhőablakon át napfény villan, káprázatos színekbe öltöztetve az előhegységet. A káprázat nem tart sokáig, s miután eltűnik a napfény, mi is folytatjuk utunkat, s kisvártatva a Logar-völgy bejáratánál állunk, a fizetőkapunál. Kifizetjük a belépti díjat, majd haladunk tovább. Az út végén parkoló, szerencsére ingyenes. Vajon a szezonban is, erősen kétlem… Előszedjük hátizsákjainkat, közben elkezd hullani a hó, s egyre intenzívebb havazásban indulunk a kiszemelt menedékház irányába. Igazán élmény a frissen hullott, s egyre nagyobb hóban caplatni felfelé. Viszonylag hamar elérjük, s hagytuk magunk mögött a látványos Slap Rinka-t, a 15-18 m magas vízesést, majd bő óra múlva lassan fél lábszárig érő hóban gázolva értünk fel az Okreslja menedékházhoz, ami szinte kongott az ürességtől. A jelenlévő 4 emberből is 2 lefelé készülődött. Kaptunk helyet, majd esti sétára indultunk. Néhol 50 cm hó, csendes fenyves, magányos, néma erdő, s a hegyek sötét sziluettje, ki az, akit nem érint meg a téli világ egyszerűsége?… biztos van ilyen, de azt nem közöttünk kell keresni. A séta után viszont jól esett a cserépkályha melege, majd utána a matracláger, s a hálózsákjaink hűvöse.
 
Az éjjel folyamatosan havazik, s bizony reggelre jókora mennyiség esett, így az aznapi túra ebben a havazásban meglehetősen bizonytalanná vált. Egyetlen esély, ha eláll a hó, feltámad a szél és lefújja a gerincről a havat.
Nem jött be!
 
Ébredés után az első út az ablakhoz vezet. Este óta nem változott semmi, azaz dehogynem, a hóréteg vastagsága, amely kb. 15-25 cm-t hízott. Ettől eltekintve ugyanolyan csendes, néma és gyönyörű.
 
Reggelit követően mégis útnak indulunk. Közben szép lassan a havazás is alábbhagyott. Nyugati irányban, a Skuta (2532 m) felé vettük az irányt az 1-es „főösvény” mentén. Előbb ritkás erdőben (kisebb hó), majd törpe fenyvesben (nagyobb hó) haladunk lassan, néhol combközépig, illetve derékig süllyedve. Meglepetésünkre tudtunk haladni, ami némi bizakodásra adott okot. Ez az illúzió azonban nem tart sokáig. Mikor elérjük a katlan végét, s megpróbáltunk feljutni az előttünk lévő 15-20 méter magas sziklalépcsőn, szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt. A hóréteg alatt néhol jég képződött, s a friss porhónak szinte semmilyen tartása, így néhány próbálkozás után fel is adtam. Évek hosszú tapasztalata megtanította, mi az, ami lehetséges, és mi az, ami nem! Nem így a lányok. Egymás után mentek neki az akadálynak, s miután rendre ismételték a sikeremet, új lehetőséget kerestek más részeken. Sajnos, máshol is ez a végeredmény volt, így némi idő multával mégiscsak a visszaút vált az egyetlen alternatívává. Hamar vissza is értünk, így némi pihenést követően még egy kora esti sétát is beiktathattunk. Ekkor az 1-es „főösvény” másik irányába a „Kamniki-hágó” (Kamnisko-sedlo, 1903 m) felé indultunk el, mivel ez az útszakasz jelentős része még erdőben halad, ezért joggal feltételezhettük, hogy az, tovább járható. Így is lett. Az erdős szakasz járható, a felette lévő törpe fenyves már nehezebben. Utána a nyílt kőgörgeteges terep, most lavinaveszélyes hólejtő. Nézem a havat. 25-30 cm friss hó, alatta régi, vékony, de fagyott réteg. A lejtő 35-40 fokos, ideális terep lesz a lavinához, ám ez a veszély szerencsére még nem áll fenn, így elindulunk keresztezni a lejtőt. A túloldalon meredek, olykor szerpentinező ösvény adja a folytatást, ami a térkép szerint közvetlen a Kamniki-hágóba vezet. Ez az út azonban már nem a mi ösvényünk, több mint fél méteres hó a szél által lesimítva, ezáltal a talaj egyenetlenségeit eltüntetve. Miközben tanulmányozom a terepet, a hulló hó alábbhagyott, keskeny rés nyílt az ég nyugati felhőkárpitján, melyben felderengett a napkorong, ám néhány pillanat múlva tovatűnt az illúzió, s ismét komor félhomály borította be a Kamnik havas ormait. A hó újra rákezdett, ezúttal még intenzívebben, mintha csak bizonyságul akarna szolgálni az elkövetkező idők várható viszonyaira. Összenéztünk, s némán indultunk vissza a menedékház irányába. Több fotószünetet követően kora estére ismét a cserépkályha melegénél élveztük a szlovének által ajándékozott hatalmas tál sült gesztenyét, illetve az utána rendelt, speciális helyi és valószínűleg „hegyi” gulyást.
 
Másnap egyértelmű volt az újabb 10-15 cm-es havat követően, hogy okosabb, ha lemegyünk, bár még lenne egy napunk. Így reggel hátizsákkal felmálházva elindulunk lefelé a combközépig, néhol derékig érő hóban. Némaságba süllyedt erőben, lassan, szinte megilletődve megyünk vissza a parkoló irányában. A vízesést elhagyva megtört a varázs. Zajos ember ”sereg” vonult szembe, csak a jó ég tudta milyen céllal, hiszen a menedékház utánunk bezárt. Miután leértünk, és összeraktuk a cuccainkat a csomagtartóban, irány a Karavankák-hágója, amerre jöttünk, ám ezúttal újra szakadó hóesésben. Lassan, óvatosan haladtunk felfelé az egyre jobban behavazott úton, melyen alig néhány kocsi nyom látszott előttünk a hóban. Ahogy egyre feljebb jutunk, úgy növekszik a hóréteg, fogynak előttünk a nyomok. A határra már csak mi érkeztünk meg szűz, érintetlen hóban. Az őrbódéból hosszú idő múlva két elképedt, álmosfejű őr kászálódott elő. Útlevél ellenőrzés, majd hosszas tanácskozás, végül továbbengedtek, viszont ott rögtön fel kellett szerelni a hóláncot. Jogos volt a bizonytalanságuk, a hágó után valóban cudar volt az idő, de ennek ellenére szerencsésen le, majd hazaértünk.