- KANÁRI-SZIGETEK - túranapló 3. rész

Gomerra
 
November 25. péntek: …folyamatosan ébren vagyok… ha akarnék, sem tudnék aludni. Próbálok nem gondolni a Tündire, de újra meg újra az eszembe jut. Remélem, jól van, sajnos nem válaszol az sms-re, így aggódom érte s bízom benne, hogy nem csinál, hülyeséget s nem keveredik bajba. Lassan eljön 2,30-as időpont, s felkeltem Petit, aki összepakol, majd kevéssel később 3-kor indulunk a komphoz. Beszállás 3,20-kor, elhelyezkedünk a jórészt üres fedélzet egyik sarkában lévő fotelekben. Közel egy konnektorhoz ahol telefont és akksikat tudunk tölteni. A hajó 3,55-kor indul, 5 perccel hamarabb, mint ahogy ki lett írva. Indulás után nem sokkal borotválkozás, fogmosás, végül a meglévő térkép és az útikönyv alapos tanulmányozásával múlattam az időt. A telefon időközben feltöltődött, ám az akksi sajnos nem, ráadásul a tervezettnél jóval hamarabb értünk be a Gomerra fővárosába San Sebastian kikötőjébe (6:40-kor). Kiszállás után a besétálunk a városba, s egy padon lepakolva cuccainkat várakozó álláspontra helyezkedünk. Peti elsétál a közeli kávézóhoz, s nemsokára egy pohárkával tér vissza. Engem ezúttal is jobban izgat a napfelkelte, így hívom az útitársamat, menjünk vissza kikötőhöz. Ám neki nincsen kedve a zsákokkal sétálni, inkább marad a padon. Én inkább elsétálok a kikötőhöz ahol találok egy kis sziklatornyot kiváló kilátással a remélt napfelkeltére. A számítás bejött igazán látványos napfelkeltében gyönyörködhetem, illetve fotózhatom. Így 7:15 – 7:50-ig a napfelkelte színeit, formái, és fényeit próbálom megörökíteni, nem csak az elmémben. Hab a tortán az a néhány méteres csipkés sziklazátony, ami nem messze a parttól emelkedik ki az óceánból, kiváló témául szolgálva. Miután kedvemre kigyönyörködtem magam, visszatérek a kávézóhoz, majd jön várakozás, közben természetesen a fotózás, hiszen a reggeli surlófények ismét jó fotótémát kínálnak még egy városi parkban is. Közben Peti utánanéz az autóbérlésnek, ami 8:30-tól van nyitva, így mikor eljön a várt idő irány oda. Miután megvan a gépjármű, (ami jó drága, 69,80 euró 2 napra,) felkeressük a már reggel kinézett információs irodát, beszerezzük a szükséges adatokat, térképeket, majd 9:25-kor indulás fel a hegyekbe. Az út elején sajnos némi tévelygés, mivel nem teljesen egyértelmű a városból ki és bevezető egyirányú utak összessége, de végül megtalálom a helyes irány. Azonban már rögtön a település határában muszáj megállni, fotózni, ugyanis hihetetlen látvány tárul a szemeink elé. Széles völgyben vagyunk, melynek az előterében hatalmas 3-4 méter magas kaktusz-fák emelkednek, amit, és a teljes völgyet lapos szögben süt meg a nap. A háttérben összeszűkül a völgy melynek a vége kopár hegykoszorú. A hegyek árnyékban vannak, a tetejük beleveszik a felettük tornyosuló sötét komor összefüggő felhőtömegbe. Hihetetlenül impozáns lenyűgöző a látvány. Az egyetlen zavaró tényező az a villanyvezeték, ami sajnos belelóg a képbe. Miután a lehetőségekhez képest (visszadja-e a fotó a látvány? – aligha) mindketten elkészítettük a legjobb képet, folytatjuk az utat tovább. A fotószünet után nagyon hamar, 10-re már a hegyek között vagyunk sűrű párában, felhőben kanyargunk egyre feljebb. Szinte percenként állunk meg, s futkosunk az út jobb és bal oldalára a szebbnél szebb témák után. Olykor rövidebb kirándulást teszünk a párás dzsungelszerű erdőbe, ahol azonban nagyon megnehezíti a fotózást a párás, félhomályos erdő meglehetősen kevés fénye. Viszont az erdő hangulata elmonhatatlan. Délelőtt 11:30-kor egy pihenőhely egyik padján megkajálunk, már magam sem tudom reggeli, avagy ebéd. Utána felderítjük a közeli kempinget, ahol a szállás 2 euro/fő/éj. Így hamarjában le is foglalunk egy helyet, majd elindulunk a sziget legmagasabb csúcsa irányába (13 óra), ám az idő véletlenül sem kedvez a túrának. Sűrű telített pára, szemerkélő, időnként szakadó eső, és heves szélrohamok nehezítik az utat. Ha nem volna kifejezetten hideg mind a csapadék, mind a levegő, tényleg egy egyenlítő menti őserdőben érezhetnénk magunkat. A mostoha időjárás ellenére fél óra alatt fent vagyunk, megcsinálom a csúcsfotót, majd indulunk is vissza. Miután visszaértünk, s az idő szigorúságát figyelembe véve lemondtunk a további túrás, fotós és egyéb hegyi tervekről, célba vesszük a Valle Gran Rey monumentális sziklaszurdokát. Útközben többször fotószünet, majd lent a településen, bolt (süti-kakaó), kávézás (Peti) s utána irány vissza. Rövid megálló Aure előtt a kilátónál, utána tovább a kemping irányában. Még néhány fotószünet az alkonyi, egyre sötétedő erdőben az azt követően kora este értünk a kempingbe. Peti vacsorázik az étteremben, én naplót írok, majd nekiállok a sátor felállításának. Mire kész, jön Peti is, beszélgetünk még egy keveset s utána hamar lefekvés, majd alvás.
 
November 26. szombat: Éjjel első részét úgy átaludtam aludtam, mint a bunda. A második része 3:28-kor kezdődött, ekkor felébredtem, majd onnan viszonylag gyakran nézem a sátor belső ponyváját. Hajnalban 5:30-kor felkelek, beírom a túranaplóba az elmaradottakat, majd kevéssel később sátorbontás, összepakolás, végül 6:30-kor indulás. Előbb vissza a sziget legmagasabb csúcsa az Alto de Garayonay (1484) irányába. Megérzésem azt súgja, hogy érdemes visszamenni a napfelkeltére. Petit hívom, de nem tart velem, így 7:15-kor egyedül nekivágok a hegynek. Ezúttal ugyanolyan sűrű ködben, de eső nélkül alig 20 perc alatt fent vagyok, s odafent, ha lehet még sűrűbb a köd, látótávolság alig néhány méter, s viszonylag erős szél fúj. Ám talán a szél, talán a kelő nap hatására olykor-olykor mintha szakadoznának a felhők. Ám újra meg újra beborul. Ennek ellenére kitartok, igazából magam sem tudom miért. Az idő lassan telik ám egyszer csak teljesen váratlanul felbukkant a szomszédos Fortaleza szikla monolit, vörösen izzó sziklafalakkal. Az egész jelenség csak pár másodpercig tartott, lefotózni sem rá lehetőségem. A jelenség szerencsére kis idő múlva megismétlődik, ekkor már hosszabb időre, sőt nemsokára a teljes hegy és környezete Tenerifével együtt tisztán láthatóvá válik. A felhők varázslatos gyorsasággal oszlanak el, s a napfény beragyogja az egész nemzeti parkot. Varázslatos élmény és káprázatos a kilátás. Fotózom, de inkább csak gyönyörködöm a természet eme színjátékában. Körös-körül lassan fokozatosan láthatóvá válik az erdős vidék, egy-egy mélyebb völgyben még megül a pára, ám felette ragyog a nap, szikrázó fényárba borítva mindent. Az erdőből monumentális sziklaobeliszkek emelkednek ki, s körülöttük örvénylő párafoltok. A távolban kéken ragyog az óceán víztükre, s velem szemben elnyújtott sötét sziluettként emelkedi ki a szomszédos sziget, Tenerife. A Kanári-szigetek s egyben Spanyolország legmagasabb pontja a Teide 3000 méteres csúcsa tompa késkén hasít az ég, kékjébe. Holnap reggel megyünk át oda is, és talán ha minden jól megy, néhány napon belül felmászom a most még elérhetetlen távolságra lévő sötét hegycsúcsra. Sokáig nézem, s próbálok ráhangolódni, közben minél jobban megélni az itteni hangulatot, érzést. Tekintetemmel keresem a másik szomszédos szigetet, a La Palma-t, ám semmit nem látok. Abban az irányba ahol lennie kéne, még sűrű felhő ül az erdőség felett. A szívem és a lelkem azonban így is megtelik élménnyel és boldogsággal, amit tudom örökre meg fogok őrizni. Elkészítem a csúcsfotómat is ezúttal tiszta időben. Sajnos az idő könyörtelenül halad az útján, s nekem van egy útitársam is, akire gondolnom kell, így 8:30-kor kelletlenül elindulok lefelé. Útközben még fotó, végül 9 órára érek vissza a parkolóba. Leérve néhány szóval ecsetelem Petinek az átélt élményeket, de érzem, nem sikerült visszaadnom. Mindegy, indulunk tovább a következő úti cél a fentről már megcsodált Fortaleza (1243 m). Fentről egy látványos lecsapott tetejű sziklatömb, azonban a térképen találok egy lehetséges felvezető útvonalat. Amíg odaérünk, megállunk fotózni egy kicsiny kápolnánál, ahol egyben kilátópontot is kialakítottak. Utána indulás tovább, majd leparkolunk a térképről kinézett kicsiny falucska határánál. Magunkhoz vesszünk néhány dolgot, s indulunk felfelé, ezúttal már kettesben 9:30-kor. Egyszerű, kényelmes ösvényen haladunk a sziklák lábáig, innen rövid sziklamászás következik, ami nem túl nehéz. Hamar túl vagyunk rajta, s már csak enyhe emelkedőn, sűrű bozótosban kialakított csapáson kell végigmenni a már innen is látszó csúcskeresztig. A teljes út alig volt több mint 40 perc. Odafent a keresztnél, két leány pihen, akiket a túratársam a szokásos módjával kezdi stírölni, ami szemmel láthatóan nem tetszik az érintetteknek s így odébb is állnak. Peti megjegyzi, hogy milyen bunkók voltak, hogy még csak nem is köszöntek. Nekem sem kellet több, elmondtam a véleményem, aminek némi összezörrenés lett a vége. Utána fotózás a keresztnél, illetve mellette a virágoknál, majd indulás vissza, lefelé. Leérkezést követően folytatjuk a körutat a sziget csücske irányába. Megcélozzuk az Alojera nevű zsákfalut. Mielőtt elérjük egy látványos kb. 10 méter magas, alig 40-50 centi széles sziklaszirtnél megállunk fotózni, majd megyünk tovább le a faluba. Odalent lesétálunk az Óceán partra, s gyönyörködünk az óriási hullámokban. Jó a kilátás a teljes partszakaszra, csak sajnos ellenfényes, így nem valami jó, mint fotótéma. Mielőtt visszaindulnánk, felsétálunk a part fölött magasló kicsiny hegycsúcsra, hátha onnan jobbak a lehetőségek, ám csalódnunk kell. Így a visszatérés után 13:40-kor irány tovább Vallehermoso felé. A település előtt több rövidebb fotószünet, majd miután átmegyünk a falun, nem sokkal utána egy buszmegállóban megállunk enni. Reggeli-ebéd és vacsora egyben kerül elfogyasztásra, jórész még mindig hazaiból. Csupán a kenyér itteni szerzemény. Miután jóllakunk irány tovább Agula Hermigua település felé. Bent a faluban megtankolunk, utána folytatjuk az utat. Nem sokkal később előbukkannak az El Credo Nemzeti Park É–i oldalának meredek erdős é sziklás lejtői. A hegytömb tetején ismét sötét és komor felhőmassza terpeszkedik, amely lehatol a völgyek mélyébe. Azonban a felhők alatti részeket haloványan megvilágítja a nap nagyon jó kontrasztot és fényhatásokat hozva ezzel létre. Eszméletlenül szép és impozáns a látvány, amit persze próbálunk megörökíteni, minél jobban lefotózni, több-kevesebb sikerrel. Később azonban menni kell tovább így egyre feljebb jutva ismét behatolunk a már jól megismert sűrű ködbe. Kanyargós szerpentinen érjük el El Cedro-t, s keresztezzük San Sebastián irányába. Ismételt fotószünetek, főleg az eddig kevésbé látott monolit-tornyoknál, amelyek olykor több 100 méterrel magasodnak az erdők fölé. Nehéz szívvel hagyjuk el e csodás parkot, (jómagam jó néhány napot el tudnák még tölteni itt az erdő mélyében), azonban az idő, mint máskor, most sem áll meg a kedvemért. Hosszú kopár hegyoldalon vezető kanyargós úton kora este 18 óra után néhány perccel érkezünk vissza a fővárosba. A térképen kinézett éjszakázó helyre – Playára vezető út sajnos lezárva (nem volt egyszerű megtalálni sem), így irány vissza a város. Esti séta a tengerparton, közben beszélgetés (Ervinnel telefonon, Peti sörözik), majd később alvás a város szélén, a szabad strandon a pálmák alatt 23:30-tól. Sátrat most sem állítok csak úgy natúr a szabad ég alatt, a csillagokat bámulva hajtom álomra a fejem.
 
November 27. vasárnap: Csillagfényes éjszaka, 5:30-as kelés, majd pakolás, végül irány a kikötő csücske, napfelkelte fotózási célzattal. A nap tiszta, felhőtlen időben kel, amit szívesen megörökítünk, majd 8-kor vissza autót leadni, illetve térképet vadászni. Előbbi sikeresen megvalósul 9 órakor, utóbbi nem, ugyanis mint menetközben rájövünk, vasárnap lévén 9:30-ig nem nyit ki az üzlet. Mese nincs, irány a kikötő (a hajó 10:15-kor indul). Az indulásig várakoznunk a kikötőben. Végre megjön a hajó, 10 órakor beszállás, 10 perccel később indul a komp…