- ETNA - túranapló 2004.

Korábban már 2001-ben egyesületi kereten belül szerveztünk egy Dél-olasz vulkán-túrát, amiből sajnos „vulkán-tortúra” lett. (Keresd a 2001-es évben, TORTÚRA cím alatt.) Akkor közülünk sokan megfogadták, hogy pótolják az elmaradt programot, ám ez idáig ez senkinek sem sikerült (legalábbis tudomásom szerint). Így különösen megörültem, mikor egy kedves ismerősöm, Ágica (Hajnal Ági) felhívott, s kérdezte nincs-e kedvem kiruccanni az Etnára. Hogyne lenne! A megbeszélést hamarosan tett követte, s megkezdtük az egyhetes túránkat.
 
Április 07. szerda
Az indulás nagyon kora reggel 4 órás kelés, és 4:40-es indulást követően találkozás a Közvágóhídon, majd össznépi találkozó s végül 6:10-kor már összepakolva nekivágtunk a meglehetősen hosszú útnak. Pályamatrica, majd az M7-esen a számítógépes útvonaltervezés által javasolt útvonalat követve Letenyének vettük az irányt. Fél órás pihenő az egyik útba eső Tesco-ban – bevásárlás, pisi, kávé, miegymás, – majd 10-kor át a magyar-horvát határon. Valamivel később, nem sokkal 12 óra előtt, átléptünk Szlovéniába, végül délután 15 óra magasságában az olasz határon is. Innen pályán haladtunk tovább, szerencsére lényegesebb dugók nélkül. Ez így ment egészen 19 óráig, mikor Firenzétől 40 km-re viszont megállt a kocsisor. Kicsit később ez Olaszországban megszokott módon, többször ismétlődött. Mivel csúszásban voltunk, alvás helyett igaz félálomban, de folytattuk az utat éjszaka is.
 
Április 08. csütörtök
Az éjszakai autózás jó dolog, azért pihenni is muszáj, így hajnalban egy rövid pihenő az autóban, ki jobbra, ki balra, kik összedőlve. Persze ez nem túl tartalmas, pihenni sem igen lehet, így viszonylag rövid időt követően folytattuk az utat. Ennek köszönhetően kora délelőtt értük el a Messinai-szorost, ahol Villa s. Giovanni kikötőjéből dél körül 33 Euró/fő áron keltünk át Messinába, majd innen suhantunk tovább, ismét négy keréken Taorminán keresztül Linguaglossába, ahol némi tájékozódást és térképvadászatot tartottunk, majd folytattuk az utat immár célirányosan Milo városkába, s ott a kempingbe. Ennek a díja 4/fő, 2 sátorral + autó 28 Euró. Késő délután 5,30-kor sátorállítás, vacsora, majd ki 8 órakor, ki viszont csak 10 után merült mély álomba.
 
Április 09. péntek
Reggel 7 után ébredés (van, aki csak 9-kor). Reggeli, majd 1-2 napos túrához pakolás. Fél 11-kor hagytuk el a kempinget, és visszamentünk Linguaglossába, majd az Etna északi felén lévő úton felmentünk a még meglévő Refugio Citeli-hoz. Itt vettünk egy részletes (1:25000 méretarányú) térképet (10 Euro), majd a menedékház gondnokától tájékozódva ebéd után, 13:00-kor nekivágtunk az Etna északi oldalának. Hamu, lávamező, kráterek s különböző formában megdermedt lávafolyások kínálják a látnivalót. Út nincs, szél van, előbb kicsi, majd egyre erősebb, vulkáni hamuval keveredve. Az ebből az irányból elérhető csúcs-régiót délután 17 óratájban a térkép szerint nagyjából (2847 m) magasságában értük el. Csúcsfotó, már amennyiben az erős szélben ez lehetséges volt, néhány falat – természetesen bőséges hamuval keverve. A visszaút előtt egy ugrás és bukfencnek álcázott bukás az elrepülni szándékozó hátizsák után, majd indulás lefelé, természetesen a lehetőségekhez mérten másik útvonalon. Előbb törmelékes salakon, majd fagyott firnen. Ezután vulkáni hamu, tüskés bokrokkal borított dombok, bokagyilkos lávafolyás, végül a menedékház már este 20 órára. Itt a növénytakaró (csenevész bokrok) szélén, az embermagasságú, csuklóvastagságú fák közt állítottuk fel a sátrat, illetve vacsoráztunk meg. Este 22 óra után alvás, ami a fokozatosan felerősödő szél miatt egyre nehezebb. Sátortársam, egy igen dekoratív leányzó, szorgalmasan kapaszkodik a rudazatba, s rendszeresen kelteget, hogy tegyek én is hasonlóképpen. Nem hajlandó elfogadni azt a tényt, egy alurudazatú, viharálló, sátorban tölti az éjszakát. Éjjel fél 3-kor hosszas unszolásra megerősítem a sátorcövekelést. Odakint sokáig elmolyolok, csapok némi zajt, kopácsolást, majd visszatérek a sátorba, ami természetesen így is rendben volt, lévén a sátorcövek, a laza hamuban így sem, úgy sem tart semmit. Persze ezt elfelejtem leányzónak mondani, így legalább az éjszaka második fele nagyjából nyugodalmasan telik.
 
Április 10. szombat
Másnap reggel fél 8-kor kelés. A hálótársam szeme alatt sötét karikák, látszik később sem aludt sokat. Felöltözöm, elhagyom a vászon menedéket, sürgősebb dolgokat intézni, majd visszatértemkor nekiállok kipakolni a korábban összerakott hátizsákokat. Előbb kiveszem az Editét, majd a jóval nehezebb enyémet. Mire visszafordulok, a sátor sehol, jó pár méter előnnyel gurul, magas fejhangon visítva, lefelé a lejtős vulkáni hamu borította hegyoldalon. Nosza futás utána (reggeli torna gyanánt), s némi vetődést követően sikerül is megállítani, majd miután sikeresen megtaláltam a bejáratot, kisegítem a leányzót. Ezután már gyerekjáték a sátorbontás, megszemlélem a károkat, (egy rúdszakasz eltört, kettő pedig megrepedt, méghozzá hosszában) szerencsére a javítható, s a ponyva nem sérült. Összepakolást követően szinte menekültünk le a folyamatosan s mintha egyre erősebben tomboló szélvihartól a nyugodtabb, alsó szintekre. Lejjebb megnéztük a térkép által is jelölt Grotta Ladroni-t, amely egy lávabarlang két bejárattal és három felszínre nyíló kútszerű kürtővel. A barlang után végigjártuk a 2001-es kitörés pusztítását. Eltemetett utak, megsemmisült menedékházak, tönkretett sífelvonó, kiégett, félig eltemetett erdők. Kicsit lejjebb, Brunek menedékháznál ebéd, majd 13 órakor kikapcsolódásképpen irány az Alcantarra szurdok, amit másfél óra múlva értünk el. Infószerzés, majd a belépő (2,5 Euro), ezután saját neoprémbe öltözve gázoltunk be a jéghidegnek tűnő vízbe. Folyásiránynak szembe haladtunk, fokozatosan beljebb, bokáig, térdig és néhol derékig érő vízben. Közben kisebb-nagyobb sziklákon egyre feljebb mászva értük el a kanyon technikai segédeszköz nélkül járható végét, ami egy közel 20 méteres sziklafal, látványos ám ekkor éppen viszonylag kishozamú vízeséssel. Innen már csak visszafelé vezet az út, így egy kicsit más technikával, a vízben lecsúszva, a sodrás által sodortatva magunkat, jöttünk le. Szép izgalmas útvonal, voltak szakaszok melyet kétszer, háromszor is ismételtünk. Az izgalmas, szép bazaltkanyont délután 17:30-kor hagytuk el. A bejáratnál az öltözékünket látva, több turista is követelt hasonlót a pénztárostól, némi kellemetlen perceket szerezve neki, így nem időztünk, hanem néhány fotót követően elhagytuk a térséget. Rövid bevásárlás a közeli Randazzoban, majd 20 óra után nekivágtunk az Etna déli oldalának. Jó néhány mellékút után viszonylag későn, éjjel 11-kor értük el a felső parkolót. Megfelelőnek tűnő alvóhelyet azonban jóval lejjebb találtunk. Ági és Peti a kocsiban próbáltak aludni, én Edittel bivakzsákban, egy félreeső zugban helyezkedtünk el. Ám ezúttal sem telt nyugodalmasan az éj, ugyanis hajnali fél 3-kor helyi kölykök randalírozása miatt Ágiék pánikszerűen keltettek, majd kisvártatva odébb is álltunk. Éjjel 3-kor ismét a Milói kemping vendégszeretetét élvezve aludtunk el.
 
Április 11. vasárnap
Reggel természetesen, mint a kempingben mindig, későn 9-kor ébredés, 10-kor reggeli, majd indulás fel az Etnára, ezúttal a déli úton, hátha itt több szerencsénk lesz! Déli 12-re értünk fel a parkolóba. Eltartott néhány percig, míg sikerült információt szerezni. Az eredmény, mehetünk bárhova, de ha felmegyünk a csúcsra, és ott bajba kerülünk, ne számítsunk mentésre. Ez megnyugtató, így hát 12,45-kor gyalog indultunk fel a hegyre. (A terepjáró busz egy (nekünk) „kicsit” nagyon drága 35 Euro/fő + 7 Euro/fő a túravezetés). Kanyargós, meredek, szerpentinező úton alig 2,5 óra alatt értünk fel az egykori sífelvonó maradványaihoz. Innen újabb másfél óra laza, porzó vulkáni hamuban a buszvégállomást jelentő kicsiny parkolóig. Fent a korábban már megismert metszően hideg, erős szél, érdekes, bár szerencsés, hogy a port mégsem viszi. Először felsétáltunk egy füstölgő parazita kráterhez, majd a másik oldalon a turisták számára kiépített kénes-kráterhez, aminek meleg oldalában falatoztunk. Ezután a többiek tiltakozása ellenére elindulok a főcsúcs irányába. Edit egy darabig velem tart, ám az első füstölgő repedés láttán gyorsan meggondolja magát. Próbál visszatartani, előbb kérleléssel, majd némi erőszakkal (karomnál fogva próbál visszahúzni), de csupán annyit ér el, hogy megígérem, bármi veszélyeset látok, rögtön visszafordulok, s fent a csúcson sem időzök egyetlen percnél többet. Ezt tartom is, bár vulkanológus nem vagyok, így nem tartom valószínűleg, hogy felismerem a figyelmeztető jeleket. Ezt a gondolatot, persze nem osztom meg vele. A lányka egy jókora szélvédett szikla mögött lekuporogva vár rám, én addig sietősen esésvonalban vágok neki az előttem lévő alig 100-150 méteres szintkülönbségnek. Az omladékony, laza terepen eleinte lassan haladok, ám nemsokára megtalálom a megfelelő útvonalat (megkövült lávafolyást), és technikát, (telitalppal, kihasználva a talp teljes tapadófelületét), így már sokkal jobban, haladok felfelé. Néhol rövidebb sárgás, vöröses színű riolitos lejtőt keresztezek, s visszanézve a lábnyomaimban kénes gőzfelhő tőr elő. Ez némileg aggaszt, de csak gyorsabb mozgásra ösztönöz. Alig 15 perc, s fent állok az Etna csúcsán a beomlott füstölgő kráterperemen. Némileg csalódással tölt el a látvány (nagy mélységre, s némi vörösen izzó lávafolyásra számítottam), sietősen elkattintok egy képet. (Otthon, az előhívásnál, derült ki, elfelejtettem levenni az objektív védősapkáját, hiába a sietségnek ára van!) Tartva az ígéretem, indulok is lefelé. Útközben némi kitérő egy másik füstölgő kráter irányába, ám itt sincs más látnivaló, mint fentebb. Így irány vissza a lányhoz, aki miután látta, hogy közeledek, elindul lefelé. Nem kell sok idő, hogy utolérjem, így 18,30 után, immár együtt folytatjuk az utat lefelé. Útközben az utolsó ajándékként a naplemente, sárgás, vöröses fényei gyönyörködtetnek. Persze nem lehet nem megállni néhány fotó erejéig. Az egyik képpel igen sokat bajlódom, mivel szeretném az megdermedt, bizarr lávafolyást is beletenni képbe, úgy, hogy annak egyik nyílásán keresztül csillanjon át a Nap. Nem sokkal 20,30 előtt elérjük a parkolót, ahol Ágiék már türelmetlenül várnak. Bő negyed óra múlva indultunk ismét a Milói kempingbe. Este rövid vacsora, majd a bivak. Hiába, a sátorrúd eltört.
 
Április 12. hétfő
Reggel 9 órás kelést követően, 11 órakor indulás hazafelé. Először le, majd némi szóváltást követően vissza, Petinek vulkáni hamuért. Ezután folytatjuk az utat először át Taorminába. Útközben rövid megállás a tengerparton, majd irány tovább Messinába a kikötőbe. Az átkompolás, simán, gyorsan, és gördülékenyen megy. Kora délután 14 órától már Salerno felé haladunk. Kicsivel éjfél után rövid vacsora, majd sofőrváltást követően folytatjuk az utat. Hajnalban 4 órakor megállunk aludni.
 
Április 13. kedd
Reggel 8-kor ébredtünk és szinte azonnal indultunk tovább. Folyamatos haladás után délben átléptük az olasz-szlovén határt. Majd 12,45-től délután 15,30-ig, rövid kitérő a Skocian barlanghoz. (Ági és Peti megnézték az éppen induló túrán. Én, mivel a barlangot már láttam, addig a felszíni beszakadásokat néztük meg. ) Utána rövid étkezés, majd 15,30-kor indulás tovább Szlovénián, majd azt követően Horvátországon keresztül. A magyar határt este 19,45-kor érjük el, s lépük át rajta. Pár órával később már valamennyien otthon vagyunk.