Majdnem Eisenerz

Előzetes infók alapján a Kamniki-Alpok helyett (mivel még nagy volt a hó, és előtte frissen esett újabb 25-30 cm) Ausztriába indultunk ferratázni. Itthonról kánikulából indultunk. Kinéztünk egy tök jó helyet (400-450 km-re Budapesttől) megnéztük az időjárás előrejelzést, ami minimális csapadék volt, az is inkább estére. Négyen voltunk: Ila+Laci+mi ketten JIÁ-val, a Tháliával.
Úgy kezdődött pénteken, hogy Laci hozta a szokásos formáját (mindig késik) most sem volt ez másként, a megbeszélt 16 óra helyett 18,30-kor el is indultunk. Bécs utántól, folyamatosan esett az eső, és nem is hagyta már abba utána. Alvást sátorban terveztük a célnál, valahol a kocsi közelében elbújva, közel a másnapi kiinduló ponthoz. Helyette a folyamatosan szakadó eső miatt módosult a terv, valami esővédett helyet (alagút, híd, beálló) kerestünk, ahol nem kell sátrat állítani, hiszen szakadó esőben sátrat állítani halott dolog. Éjfél körül találtunk is egy hidat, amit egy parkolóból lehetett megközelíteni. Ott megálltam, a fiúk kiszálltak fejlámpával és megnézték, hogy milyen a hely, elférünk-e négyen. Mit ad Isten, amíg nézelődtek, bejött a parkolóba egy rendőrautó és képes volt igazoltatni! Mi több, megkérdezték, hogy hol fogunk aludni? Ez az, amit még mi sem tudtunk, és elég gyanúsak lehettünk, mert a fiúk elázva, fejlámpával kolbászoltak a szakadó esőben, a sötétben. A kocsiban meg két lány (Ila és én). A fiúk gyorsan visszajöttek, mikor látták, hogy vendégünk van. Laci volt a "tolmács" hol németül, hol angolul (utóbbi nyelvet pedig nem is beszéli) hebegett a rendőröknek. Elkérték mindannyiunk okmányait, és legalább 10 percig elvonultak. Közben ez a „dinnye” Laci elmesélte, hogy Pesten, úgy járt, hogy bekísérték a rendőrségre egy igazoltatás alkalmával, sőt el is vették a jogosítványát egy időre, mert egy ugyanolyan nevű személyt köröztek, mint Laci, és azt hitték ő az. Eltelt egy kis idő, mire tisztázódott a helyzet, és Laci elszabadulhatott. Úgyhogy reméltük, hogy most nem lesz semmi malőr. A feszült percek ellenére, kínunkban dőltünk a röhögéstől, az eső szakadt, az okmányok a rendőröknél, éjfél elmúlt, a vacsora elmaradt, bivakhely nuku, ja a mensim is megjött, mint hab a tortára:-))) 1/2 1 körül elhajtottak a rendőrök, udvariasan elköszöntek, mi pedig továbbálltunk egy másik parkolóba (majdnem biztosak voltunk, hogy az éjszaka még visszajöttek volna "sátorlesre", ami tilos). A másik parkoló sem volt ideális búvóhely, de már letojtuk. Laciék felállítottak egy sátrat a kocsi mögött Ilával, én keresztbeálltam a kocsival, így az útról nem látszott a sátor, mi pedig Zolival a kocsiban aludtunk.
Éjszaka sem állt el az eső, ja dehogynem, csak átváltott havas esőre:-) Reggel marha hideg volt, arra ébredtem, hogy fázik a lábam a hálózsákban. Vártuk, hogy elálljon az eső, de nem állt el. Laciék megreggeliztek a sátorban, mi a kocsiban (nem volt egyszerű, de Izland óta már van gyakorlatunk.) Utána közös elhatározással négyen, villámgyorsan lebontottuk szakadó esőben azt az egy sártat és a vizes cuccokat bedobáltuk a csomagtartóba, ahol addigra teljes káosz uralkodott négyünk szanaszét cuccai miatt. Utána dideregtünk még néhány órát a kocsiban, és "énkeltük a süss fel napot", de a napocska aznap szabit vett ki, az eső helyettesítette. Laci unta meg először a "banánt" azt mondta, ő bizony sétálni indul, ha esik, ha fúj (volt mindkettő). Nem akart anélkül hazamenni, hogy ne ázzon meg jól! Végül mi is így döntöttünk, ázzunk már meg, ha már ilyen messzire eljöttünk! Beöltöztünk, ahogy tudtunk, amit ajtó és csomagtartó csapkodás előzött meg, és sürgés-forgás, pakolászás. Késő délelőtt neki is indultunk ázni. A két fiú ment elöl, a vízfüggönytől nem sokat láttam belőlük, de a mellettem haladó Ilából sem, a két kapucni miatt, csak onnan tudtam, hogy ott van, hogy percenként hatalmasat ásított, vagy éppen beszélgettünk. A hegy ködbe burkolózott, az út emelkedett, az idő egyre hűlt, Zoli órája 3 C°-ot mutatott, kb. 1,5 óra után elértünk egy menedékházhoz, azt tekintettük a végállomásnak. A ház előtt bokáig érő hó, és amikor kiláttam a szemüvegem mögül, akkor láttam, hogy még fehér a táj. Valahogy nem a június jutott eszembe róla. Gyors tamponcsere a fenyőerdőben, szakadó esőben, ilyen még úgyse volt. "Akció" közben a hátam mögött egy puffanás, a szívem majdnem kiugrott, hogy ilyen ciki helyzetben és pózban és egyedül az erdő szélén a ház mögött, mi a fene lehet? Megfordultam, és megkönnyebbültem, mert senkit nem láttam csak egy nagy hókupacot landolni a fáról a földre. Csúcs helyett menedékház, csúcs csoki helyett mogyorós chips, melyet közösen nyammogunk el jutalomfalatként. Utána visszamentünk a kocsihoz. Újból ajtócsapkodás, átöltözés, ebéddel tarkítva vagy inkább nehezítve. JIA belül csupa pára, lassan belül is annyi víz van, mint kívül, sokan vagyunk négyen az esőhöz és a kocsiban evéshez. Kupaktanács. Kora délután döntés született, menjünk haza! JIA párátlanítása, fűtés ezerrel, emiatt iszonyú álmosság, újabb 400 km vezetés, szakadó eső, görcsölő has, alvó útitársak, néha kedvtelenség, hogy ez nem jött össze.
Bécs után elállt az eső, de Magyarországon akkora felhőszakadást kaptunk, hogy több autó megállt az autópályán a leállósávban. Én csak nyomtam a gázt, én már simán kiláttam az eső mögül, volt idő megszokni.