- KORZIKA - túranapló 2003.

Vannak helyek, melyek bár szépek, mégis elkerülik az ember figyelmét, ha előzetesben olyan jellegű információkat kapunk, melyek bizonyos mértékben tévesek vagy éppen nem hatnak ránk. Nekem Korzika volt ilyen. A szigetről mindig a nyaralók, a tengerparton és a szállodák medencéje mellett heverésző dúsgazdagok jutottak eszembe. El nem tudtam képzelni, hogy van Korzikának egy természet közeli arca is, amely nekem is bejöhet. Az első ilyen jellegű információ egy könyvből származik, melyben megemlítik a világ fontosabb trekking útvonalait, s Európán belül a szigetet nagyjából átlósan átszelő GR-20 elnevezésű útvonalat. Ez volt az az infó, ami ráirányította a figyelmem Korzikára. Erre mit hoz a sors, nem sokkal később az egyesület túrát szervezett a szigetre, melyen már ott kellett lennem.
 
Július 3. csütörtök
Nem olyan hosszas szervezkedést követően eljött az indulás időpontja is. Reggel 7-kor indultam otthonról, majd jóval később, miután a társaság összegyűlt, 9:30-kor indulás Érdről tovább, 8 fővel és 2 autóval. (Bors, Györgyi, Zotya, Timi, Matu, Ildi, Ági, és jómagam). Az útvonal Székesfehérvár, Rábafüzes, át az osztrák határon, s tovább Graz, majd Klagenfurt, (szakadó eső), átkelés Szlovéniába, ahol fél napos túrát terveztünk a Júliai-Alpokban. Persze azt az időjárás elmosta, ha azt a rövid, mintegy 30-40 perces sétát nem számítjuk, amit a Soca forrásához tettünk. Ez is elég volt ahhoz, hogy bőrig ázzunk. Nem maradt más, mint az indulás tovább Olaszország irányába. Nem sokkal később át a határon, végül szerencsére csak kisebb dugókkal tarkítva hajnali 3-ra értünk Livornóba. A hátralévő időt alvással töltöttük a hajókikötőben szétszóródva, ki a váróteremben, ki a parkban ki egy padon.
 
Július 4. péntek
Másnap reggel 7-8 óra között gyűlt össze a társaság. Utána becsekkolás 9-kor a kompba, (jegy előre 1 hónappal, interneten keresztül) ami délelőtt pontban 10-kor indult Korzikára. Összegyűltünk a fedélzeten, s az ottani napágyakban folytattuk az alvást, illetve a trécseléseket, ki-ki a vérmérséklete szerint. Az út az eredeti 4 óra helyett 5 óráig tartott, a viharos szembeszél, erős hullámzás miatt. Az út végére Ági enyhe tengeribetegség tüneteit produkálta. Kora délután 15 órakor kikötés Bastiában, majd némi átpakolás után irány a Vizavona-hágó, a 3 napos túra kiinduló pontja. A GR-20-as utat három részletben, két csapatra bontva, s egymással szemben haladva terveztük teljesíteni. Ezzel a módszerrel kiküszöböljük a hosszas várakozást a tömegközlekedésre, vagy a stoppolásra, ugyanis az egymással szemben haladó csoport találkozáskor egyszerűen kocsi kulcsot cserél, majd a túra végeztével, a járművel szabadon mozoghat a találkozási pontig. A mi csapatunk késő délután 18:10-kor vágott neki hármasban (Ági, Ildi, és jómagam) a hegységnek. Igazán nem panaszkodhattam a két leányzó társaságában.  Az útvonal eleje, erdős szerpentin, egy rövid, kicsiny gerinc szakasz. Nem sokkal később alkalmas alvóhelyet kerestünk, s találtunk is, ám a bivak helyen 2 csacsi álldogált. Őket szépen kitessékeltük, persze nem akaródzott elhagyni a kellemesnek tűnő szélvédett helyet, de nem hagytunk más alternatívát. Vacsorát követően 9:30 körül viharos szélben sátrat állítottunk. Alvás 22:30-23 óra között. Az éjszaka zűrös, szeles, és nyugtalanul telt gyakori ébrenlét mellett.
 
Július 5. szombat
Reggel 6:30-kor keltünk, rövid reggeli, majd 8-kor indulás. Az út az elején még érdekes szép fák között halad, ám késő délutánra már meglehetősen unalmassá vált, végig erdőben, és jórészt vízszintesen a hegyoldalban kanyarog. Néha látszott a fölöttünk húzódó gerinc, ám többnyire ugyanarra a völgyre volt rálátásunk. Délre elértük a Cappanelle menedékházat, ami egy kissé nyugtalanító, mert a tervezettnél lassabban haladtunk. Rövid, alig 30 perces ebéd, majd indulás tovább. Folytatódik a monoton kanyargás árnyékos erdőben. Óránként kisebb-nagyobb vízfolyásokat keresztezünk, ami az árnyék ellenére is az egyre döglesztőbb melegben bizony jól esett, bár a víznek sokszor hólé íze volt. Szintemelkedés, jóformán csak lefelé van, így a gyaloglás sem volt fárasztó. Késő délután 18:15-re értük el a Col de Verdet (Verde-hágó). Itt Ildi úgy döntött, hogy nem folytatja az utat, hanem stoppal megy el a célállomásra, a Bavella hágóhoz. Bár sajnáltam, de nem ért váratlanul a döntés. Útközben többször figyeltem a lánykát, s láttam, hogy csak nyűglődik. Így Ágival kettesben mentünk tovább, a Pratti ház irányába. A nap végén meglehetősen fárasztó volt a folytonos felfelé való menet, ráadásul Ági jóval lassúbb tempójához igazodva. Távolság szerint, kb. félúton, egy apró forrás mellett kora este 8:30-kor tábort verünk. Egy kevéske vacsora, majd 22 óra után alvás.
 
Július 6. vasárnap
Az esti megbeszélés alapján reggel viszonylag korán 6-kor kelés, s pakolás után 6:30-kor elindultunk. Így már kora reggel 7:30-ra még a napsütés előtt fent voltunk a gerincen, kis pihenő, majd indulás tovább, s alig fél óra és a Prati házhoz értünk. Rövid reggeli szünet után folytattuk az utat tovább a gerincen. Innentől már szép, néhol izgalmas a túraút, látnivalót is kínál bőven. Nem sokkal dél után 13 órakor hosszabb ebédszünet, egy bezárt menedékháznál, a Punta Mozza előtt. Miután kipihentük és megtöltöttük a gyomrunkat, egy hozzánk csapódó kutyus kíséretében folytattuk utunk ismét a gerinc oldalában, helyenként sűrű ködben. Kora délután 15 órakor újra felkapaszkodtunk a gerincre. Hosszúnak tűnő és meredek szerpentin, sajnos tűző napon, minimális árnyék nélkül. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis fent Ági rosszul lett a megerőltetéstől. Így gyorsan feldobtam a sátrat, ami valójában egy közel 2 m²-es sátorponyva, lejtősen, két túrabot segítségével kifeszítve. Nincs oldala, se alja, így a levegő akadálytalanul áramlik, viszont árnyékot ad, és a kisebb víztől, páralecsapódástól is megvéd. Ez esetben a légmozgás volt a fontos, s ez segített is. Nem sokkal később jobban lett, ám azért kivártuk az 1 órás pihenőt, majd 16 órakor indulás tovább, ezúttal azonban az eddigieknél is lassabban, óvatosan. Délután 18:15-re elértük az Usciola menedékházat ahol néhány perc pihenőt követően, Ági úgy döntött, hogy lemegy Cozanoba. Jó ideig vacilláltam hogyan tovább, végül megszületett a döntés, egyedül folytatom az utat. Így is lett, odaadtam a térképet a lánykának, majd részletesen elmondtam, merre menjen, s mire figyeljen, végül megvártam, míg elindul. Érdekes módon mihelyt lefelé tartott nyoma sem volt a korábbi gyengeségnek. Miután eltűnt az egyre nagyobb bokrok között kanyargó ösvényen, még vártam egy darabig nehogy valami közbejöjjön, ám mikor semmi sem történt én is elindultam a magam útján. Megvallom, jól esett egyedül a saját tempómban haladni. Ennek ellenére már nem mentem túl sokat. Este 8:30-kor az utolsó gerincszakasznál alacsony sziklafal tövében, úgy döntöttem itt töltöm az éjszakát. Sátrat nem állítottam, csak a hálózsákot terítettem le, néhány falat vacsora gyanánt, közben csodáltam a lebukó nap változatos színpompáját, majd 1 órával később aludni tértem.
 
Július 7. hétfő
Reggel ismét 6-kor keltem, s 30 perccel később már sietős léptekkel folytattam utam. Bő kettő órával később 8:30-9 óra között (nem néztem rá az órámra) találkoztam a szembejövő csapattal, akik meglepetésre csak hárman voltak, (Bors, Györgyi, Matu) úgy látszik Zotyáék, nem vállalták be a túrát. Kocsi kulcs csere, megbeszélés, láttam Bors nem igen tartotta jó ötletnek, hogy a lányokat egyedül elengedtem… (bár szólni nem szólt, semmit) csak tudnám, akkor hogy került volna hozzánk a kulcs. Még néhány jó tanács, majd nem sokkal később elváltunk és ki-ki folytatta útját. Alig fél óra múlva elértem a Bivouacot, ami egy piros felirat a térképen, ám sem házat, sem más építményt nem találtam. Bekaptam pár falatot reggeli gyanánt, majd folytattam az utam immár növényzet nélküli, kopár sziklás, köves hegyoldalon felfelé. Kicsivel később 11:45-kor elértem a Monte Incudine (2134m) keresztjét. Itt leültem a kereszt tövébe és pihenés gyanánt elnézegettem a távolba vesző kéklő párába burkolózó hegyeket, s a közelben lévő felfelé törtető turistákat. Jobb lett volna, ha úgy, mint az elmúlt két napban, itt sem zavarta volna a magányomat senki, ám ez most nem adatott meg. Készítettem még néhány fotót, majd mikor már túl sokan nyüzsögtek körülöttem, továbbindultam. Bő egy óra múltával elértem az Asinao menedékházat. Itt csak pár percet időztem, pihenés gyanánt, (túl sok volt az ember), majd folytattam utam a Bavella-hágó irányába. Először még lefelé, utána szintben harántoló ösvény alig 30-40 perc múltával elágazott. Itt a hivatalos GR 20-ról letérve a rövidebb, de sokkal meredekebb és szebb ösvényt választottam, amely felmegy a Bavella tornyok közé, majd közöttük átvágva a túloldalon leereszkedve ér be a Bavella-hágóba. Délután 15:30-ra felmásztam a Bavella tornyokhoz, (melyeket korzikai Dolomitoknak is hívnak). Odafent bőséges pihenés, jó néhány fotó, és rengeteg nézelődés. Tehettem, hiszen alig 40 percnyi gyaloglásra volt a célállomás, ahol az esti órákra beszéltük meg a találkozót. Így hagytam magamnak időt nézelődésre, fotózásra, sőt még egy kisebb, könnyebb toronyra is felmásztam a jobb kilátás érdekében. Miután alaposan körülnéztem s folytattam az utam, előbb még lánccal biztosított úton fel egy hágóba, majd némi harántolást követően a túloldalon lefelé, s 17:30-ra a leértem a hágóba. Itt eldőltem a fűbe, s megkezdtem a várakozást. Közben naplóírás, vacsora, majd megcsodáltam a naplementét, igaz ehhez kissé arrébb kellett mennem. Később mikor besötétedett bebújtam a hálózsákomba, (talán el is szundítottam), mire 23:30-kor megjöttek Zotyáék Ágival és Ildivel együtt. (Kiderült, Ági és Ildi stoppolás közben találkoztak, ugyanis mindkettőjüket ugyanaz az autó vette fel.) Közös döntés eredményeként maradtunk a hágóban, majd némi beszélgetést követően alvás éjjel 1:30-kor.
 
Július 8. kedd
Másnap reggel 7:30-kor keltünk. Kényelmes, lusta pakolás, 9-kor indultunk tovább lefelé a hegyekből, bár én szívesen maradtam volna még... . Zotyáék elkanyarodtak más irányba, én a két lánykával le a tengerpartra. Dél előtt nem sokkal, megálltunk a nyaralók körében jól ismert, s valóban varázslatos szépségű Rondinare partnál, (sajnos 5 euró a parkolási díj), majd irány a víz. Kora délután 14 óráig strandoltunk, majd ezt követően lementünk Bonifacioba. Séta a kikötőben majd a városban, végül a várban. Szép, látványos város, kár, hogy kevés időnk maradt rá, hogy alaposabban körbejárjuk. Kora este 6:30-kor indultunk tovább, ezúttal a főváros, Ajaccio irányába. Útközben a megbeszélt helyen nagyjából a megbeszélt időben találkoztunk a túracsapattal, majd nem sokkal később befutottak Zotyáék is. Este a város határában, az Európa kempingben táboroztunk. Kiadós vacsora után alvás, késő este 22 óra után.
 
Július 9. szerda
Mint a kempingekben mindig, most is nagyon későn, 8:30-kor kelt a társaság. Jómagam ugyan hamarabb keltem, de nem sok mindent tudtam tenni. Jócskán elmúlt 10 óra, mikor elhagytuk a kempinget. Alaposabb városnézés Ajaccióban, (Bonifacioban jobb lett volna,) majdnem délután 14 óráig, ezt követően indulás tovább Scandola irányába. Délután egy hosszabb fürdőzés, szép, szerencsére viszonylag elhagyatott öbölben majd indulás a tengerpartra. Nem sokkal később megérkeztünk, fürdés, majd vacsora. Kora este felverjük a sátrat majd alvás a tengerparton.
 
Július 10. csütörtök
Ezúttal viszonylag korán kelés, majd 6:30-kor hajnali fürdőzés a tengerben, ezt követően rövid, gyors mégis bőséges reggeli, s utána indulás tovább. Gyaloglással egybekötött fotószünet a vörös szikláknál, útközben kisebb-nagyobb sziklákon próbálgattuk ügyességünket, majd dél körül érkezés Portóba. A délutáni program hosszú és izzasztó 7 km-es (1 óra 45 perc) gyalogolás száraz, kopár és poros ösvényen Girolataba. Megérkezés után fürdés a kikötőben, majd nem sokkal később átmentünk a szomszédos elhagyatott kicsiny sziklás öbölbe. A Pizolitos, szokás szerint nem csak a fürdőző szakasz, hanem a környékbeli, kisebb-nagyobb sziklák is megmászásra kerültek. Pihenésképpen még némi napozás, majd irány vissza. Este a portói kempingben állítottuk fel a sátrainkat, azonban az éjszaka előtt, egy esti városi sétát iktattunk be. Visszatérés után, este későn 23 óra után alvás.
 
Július 11. péntek
Késői ébredés után, (9 óra) egész napos tengerparti program, fürdőzés a portói strandon, az öböl bejáratát őrző világítótorony meglátogatása, majd kora délutántól portói városnézés következett, melynek egyetlen érdekessége a kikötőben megtekinthető akvárium. Rövid pakolás után, délután 16 órakor indulás vissza a Les Calanches vörös szikláihoz naplementét nézni és fotózni. Bár szépnek szép volt, azért nem estem hanyatt tőle.  Ezután indultunk fel a Vergio-hágóba, ahol este 22:30-kor, bevackoltuk magunkat egy használaton kívüli büfé-házba, majd nem sokkal később 23 órától vacsora, s végül alvás.
 
Július 12. szombat
Másnap reggel 6:30-kor ébresztő, (nem árt, ha reggel az esetlegesen megérkező tulaj nem talál minket a bódéban), majd egy gyors reggeli, végül 8 órakor nekivágtunk a GR-20 újabb szakaszának. Ez az útszakasz már az elején jobbnak, izgalmasabbnak tűnt, hiszen kevés erdei séta után, viszonylag hamar, 10 órakor már a kopár fűvel borított gerincen gyalogoltunk a tavak irányába. Mikor már látótávolságba került a Nino-tó, rövid kitérőt tettem az előtte lévő kőtörmelékes Capu Tozzu (2007m) csúcsára, majd társaimat beérve, együtt mentünk le még délelőtt (11-kor) a tóhoz. Hosszú pihenő és sok fotó valamint némi étkezés, illetve az odaérkező pónikkal történő barátkozási kísérlet után 12:40-kor indultunk tovább. A tó után, folyamatos lejtmenet, jórészt patak parton, széles völgyben majd egy réten, s a rajta legelésző tehenek között átvágva jórészt vízszintesen, illetve minimális emelkedőn felfelé haladva értük el délután 15 órakor a Manganu menedékházat. Itt újabb (szerintem túl hosszú) pihenőt tartottunk, ugyanis csak késő délután 16:45-kor indultunk tovább. A mostani szakasz viszont izzasztó, folyamatosan felfelé haladásból állt, bár nem volt túl meredek, de nekem valahogy nem állt a lábamra. Bő 360 méternyi szintkülönbség, a térképről kinézett esti táborhelyig, melyet kora este 19 órakor értünk el. Ez egy apró, névtelen tengerszem, melynek enyhe lejtésű partján állítottuk fel a sátrainkat. Az esti traccsparti közepette 21:30-kor befutott Matu, aki ez idő alatt a Monte Cintót mászta meg, s velünk szembe indult el, remélve, hogy összefut velünk. Szerencséje volt, mert az esti szürkületben elment volna a sátrak mellett, ha mi nem halljuk meg a csörtetését, és a gyenge fényben nem ismerjük őt magát is. Rövid élménybeszámolót követően 22:30-23 óra között mindenki elvonult a sátrába aludni.
 
Július 13. vasárnap
Másnap reggel 6:30-kor kelés, majd 7:30-kor indulás tovább az előttünk lévő gerincre. Meglepően hamar, már 8 órára felértünk. Itt némi pihenő, fotózás majd indultunk tovább. Ám pár méter után (100-150 méter) újabb pihenő. Ezúttal, azonban, míg a többiek pihiztek, én felfedezőútra indultam a közeli szép sziklás csúcsra. A kitérő első szakasza szép, stabil kőzet alkotta gerinc, melyen átmászva könnyű, bár kissé kőtörmelékes, ritkás fűcsomókkal benőtt hegyoldalon értem el a Punta Alle Porta nevű 2313 méter magas szép csúcsot. Odafent rövid pihenés némi fotózás, (próbáltam magamról is készíteni egyet ellenfényben, otthon kiderül milyen lett) majd indulás vissza. Sikeres visszatérés után folytattuk utunkat, sajnos elhagyva a GR-20-at, lefelé a Lac de Capitello és a Lac de Melo irányába. Meredek törmelékes, sok helyen csúszós ösvény vezet le a tavakhoz, ahol természetesen újabb és újabb pihenőket iktattunk be (de minek), majd folytattuk az utat le a parkolóba. Útközben az alsó Melo-tó alatt hegyi terepfutóverseny zajlott, melynek során bár igyekeztünk kitérni, mégis le akartak lökni az ösvényről. Miután leértünk az alsó parkolóba, 12-17 óráig Zotya az eltűnt barátnőjét kereste, mi a helyiek példáját követve strandoltunk a Restinica-folyó felső medencékkel tarkított szakaszán, a szurdok kellemesen hűvös, egyáltalán nem hideg vizében. Délután 17 óra után indultunk Corte városába. Itt kora este 19 óráig itt voltunk, városnézéssel múlatva az időt, majd irány a település szélén található viszonylag felkapott, ennél fogva meglehetősen zajos, és zsúfolt I’lle-Rousse-i kemping. Este még egy kitérő a városkába, mely a hegyvidék állítólagos központja, ám a hangulatosan kivilágított várat nem tudtuk megnézni (zárva volt), majd egy rövid pizzázást követően vissza a kempingbe, ahol nem sokkal később, 22:30-kor alvás.
 
Július 14. hétfő
Reggel 7:30-kor keltünk, s 9 órakor indultunk egy kisebb körútra a környéken. Először a muratoi zöld-fehér templomot néztük meg, majd felkerestünk egy, a közelben lévő paratölgy ültetvényt, ahonnan hoztunk is elhagyott para kérget. Ezután elmentünk a közeli, igen szép Asco szurdokba fürdeni. A látványos, mély, csiszolt sziklák közt kanyargó víz, kellemesen hűvös. Találtunk egy néptelen partszakaszt, ám nem sokkal utánunk csapatostul jöttek a helyiek. Szerencsére egy idő után rájöttek, hogy ez a hely nem is annyira jó, így elmentek. Délután 13 órától kora este 17:15-ig strandoltunk, majd utána visszamentünk a kempingbe, ahol este 20 órára vártuk a másik autót. Ám az nem jött, így 20:45-kor meguntuk és bementünk Calviba. Naplemente fotózás, esti városnézés, majd 22:45-kor irány vissza a kempingbe. Eközben megérkezett a másik jármű és utasai is, így 23:30-tól alvás.
 

Július 15. kedd
Reggel 8-kor keltünk, reggeli, majd végleges összepakolás, végül 10-kor indultunk a Nonzai fekete strandra. Ott 11-12-ig strandoltunk, (jókora hullámok, izgalmas partszakasz) majd irány a kikötő, Bastia. Kora délután, nem sokkal 13 óra után értünk oda. Utolsó vásárlás, majd 14:30-kor beszállás a kompba, ami 15:30-kor elhagyta Korzika kikötőjét, és 19:30-kor ért és kötött ki Livornóba. Kiszállás után rövid megbeszélés, majd egész éjjel utazva, másnap, szerdán délelőtt 10 órára otthon voltunk.