| Korzika GR-20 trekking | 2003. július 3-16. |
Vannak helyek, melyek bár szépek, mégis elkerülik az ember figyelmét, ha előzetesben olyan jellegű információkat kapunk, melyek bizonyos mértékben tévesek vagy éppen nem hatnak ránk. Nekem Korzika volt ilyen. A szigetről mindig a nyaralók, a tengerparton és a szállodák medencéje mellett heverésző dúsgazdagok jutottak eszembe. El nem tudtam képzelni, hogy van Korzikának egy természet közeli arca is, amely nekem is bejöhet. Az első ilyen jellegű információ egy könyvből származik, melyben megemlítik a világ fontosabb trekking útvonalait, s Európán belül a szigetet nagyjából átlósan átszelő GR-20 elnevezésű útvonalat. Ez volt az az infó, ami ráirányította a figyelmem Korzikára. Erre mit hoz a sors, nem sokkal később az egyesület túrát szervezett a szigetre, melyen már ott kellett lennem.
Összegyűltünk a fedélzeten, s az ottani napágyakban folytattuk az alvást,
illetve a trécseléseket, ki-ki a vérmérséklete szerint. Az út az eredeti 4 óra helyett 5 óráig tartott, a viharos szembeszél, erős hullámzás
miatt. Az út végére Ági enyhe tengeribetegség tüneteit produkálta. Kora délután 15 órakor kikötés Bastiában, majd némi átpakolás után irány a Vizavona-hágó, a 3 napos túra kiinduló pontja. A GR-20-as utat három részletben, két csapatra bontva, s egymással szemben haladva terveztük teljesíteni. Ezzel a módszerrel kiküszöböljük a hosszas várakozást a tömegközlekedésre, vagy a stoppolásra, ugyanis az egymással szemben haladó csoport találkozáskor egyszerűen kocsi kulcsot cserél, majd a túra végeztével, a járművel szabadon mozoghat a találkozási pontig. A mi csapatunk késő délután 18:10-kor vágott neki hármasban (Ági, Ildi, és jómagam) a hegységnek.
Igazán nem panaszkodhattam a két leányzó társaságában. Az útvonal eleje, erdős szerpentin, egy rövid, kicsiny gerinc szakasz. Nem sokkal később alkalmas alvóhelyet kerestünk, s találtunk is, ám a bivak helyen 2 csacsi álldogált. Őket szépen kitessékeltük, persze nem akaródzott elhagyni a kellemesnek tűnő szélvédett helyet, de nem hagytunk más alternatívát. Vacsorát követően 9:30 körül viharos szélben sátrat állítottunk. Alvás 22:30-23 óra között. Az éjszaka zűrös, szeles, és nyugtalanul telt gyakori ébrenlét mellett.
rövid reggeli, majd 8-kor indulás. Az út az elején még érdekes szép fák között halad, ám késő délutánra már meglehetősen unalmassá vált, végig erdőben, és jórészt vízszintesen a hegyoldalban kanyarog.
Néha látszott a fölöttünk húzódó gerinc, ám többnyire ugyanarra a völgyre volt rálátásunk. Délre elértük a Cappanelle menedékházat, ami egy kissé nyugtalanító, mert a tervezettnél lassabban haladtunk. Rövid, alig 30 perces ebéd, majd indulás tovább. Folytatódik a monoton kanyargás árnyékos erdőben. Óránként kisebb-nagyobb vízfolyásokat keresztezünk, ami az árnyék ellenére is az egyre döglesztőbb melegben bizony jól esett, bár a víznek sokszor hólé íze volt. Szintemelkedés, jóformán csak lefelé van, így a gyaloglás sem volt fárasztó.
Késő délután 18:15-re értük el a Col de Verdet (Verde-hágó). Itt Ildi úgy döntött, hogy nem folytatja az utat, hanem stoppal megy el a célállomásra, a Bavella hágóhoz. Bár sajnáltam, de nem ért váratlanul a döntés. Útközben többször figyeltem a lánykát, s láttam, hogy csak nyűglődik. Így Ágival kettesben mentünk tovább, a Pratti ház irányába. A nap végén meglehetősen fárasztó volt a folytonos felfelé való menet, ráadásul Ági jóval lassúbb tempójához igazodva. Távolság szerint, kb. félúton, egy apró forrás mellett kora este 8:30-kor tábort verünk.
Egy kevéske vacsora, majd 22 óra után alvás.
Innentől már szép, néhol izgalmas a túraút, látnivalót is kínál bőven. Nem sokkal dél után 13 órakor hosszabb ebédszünet, egy bezárt menedékháznál, a Punta Mozza előtt. Miután kipihentük és megtöltöttük a gyomrunkat, egy hozzánk csapódó kutyus kíséretében folytattuk utunk ismét a gerinc oldalában, helyenként sűrű ködben.
Kora délután 15 órakor újra felkapaszkodtunk a gerincre. Hosszúnak tűnő és meredek szerpentin, sajnos tűző napon, minimális árnyék nélkül. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis fent Ági rosszul lett a megerőltetéstől. Így gyorsan feldobtam a sátrat, ami valójában egy közel 2 m²-es sátorponyva, lejtősen, két túrabot segítségével kifeszítve. Nincs oldala, se alja, így a levegő akadálytalanul áramlik, viszont árnyékot ad, és a kisebb víztől, páralecsapódástól is megvéd. Ez esetben a légmozgás volt a fontos, s ez segített is. Nem sokkal később jobban lett, ám azért kivártuk az 1 órás pihenőt,
majd 16 órakor indulás tovább, ezúttal azonban az eddigieknél is lassabban, óvatosan. Délután 18:15-re elértük az Usciola menedékházat ahol néhány perc pihenőt követően, Ági úgy döntött, hogy lemegy Cozanoba. Jó ideig vacilláltam hogyan tovább, végül megszületett a döntés, egyedül folytatom az utat. Így is lett, odaadtam a térképet a lánykának, majd részletesen elmondtam, merre menjen, s mire figyeljen, végül megvártam, míg elindul. Érdekes módon mihelyt lefelé tartott nyoma sem volt a korábbi gyengeségnek. Miután eltűnt az egyre nagyobb bokrok között kanyargó ösvényen, még vártam egy darabig nehogy valami közbejöjjön, ám mikor semmi sem történt én is elindultam a magam útján. Megvallom, jól esett egyedül a saját tempómban haladni. Ennek ellenére már nem mentem túl sokat. Este 8:30-kor az utolsó gerincszakasznál alacsony sziklafal tövében, úgy döntöttem itt töltöm az éjszakát. Sátrat nem állítottam, csak a hálózsákot terítettem le, néhány falat vacsora gyanánt, közben csodáltam a lebukó nap változatos színpompáját,
majd 1 órával később aludni tértem.
Kicsivel később 11:45-kor elértem a Monte Incudine (2134m) keresztjét.
Itt leültem a kereszt tövébe és pihenés gyanánt elnézegettem a távolba vesző kéklő párába burkolózó hegyeket,
s a közelben lévő felfelé törtető turistákat. Jobb lett volna, ha úgy, mint az elmúlt két napban, itt sem zavarta volna a magányomat senki, ám ez most nem adatott meg. Készítettem még néhány fotót, majd mikor már túl sokan nyüzsögtek körülöttem,
továbbindultam. Bő egy óra múltával elértem az Asinao menedékházat. Itt csak pár percet időztem, pihenés gyanánt, (túl sok volt az ember), majd folytattam utam a Bavella-hágó irányába. Először még lefelé, utána szintben harántoló ösvény alig 30-40 perc múltával elágazott. Itt a hivatalos GR 20-ról letérve a rövidebb, de sokkal meredekebb és szebb ösvényt választottam, amely felmegy a Bavella tornyok közé,
majd közöttük átvágva a túloldalon leereszkedve ér be a Bavella-hágóba. Délután 15:30-ra felmásztam a Bavella tornyokhoz, (melyeket korzikai Dolomitoknak is hívnak). Odafent bőséges pihenés, jó néhány fotó, és rengeteg nézelődés.
Tehettem, hiszen alig 40 percnyi gyaloglásra volt a célállomás, ahol az esti órákra beszéltük meg a találkozót. Így hagytam magamnak időt nézelődésre, fotózásra, sőt még egy kisebb, könnyebb toronyra is felmásztam a jobb kilátás érdekében. Miután alaposan körülnéztem s folytattam az utam, előbb még lánccal biztosított úton fel egy hágóba, majd némi harántolást követően a túloldalon lefelé, s 17:30-ra a leértem a hágóba.
Itt eldőltem a fűbe, s megkezdtem a várakozást. Közben naplóírás, vacsora, majd megcsodáltam a naplementét, igaz ehhez kissé arrébb kellett mennem. Később mikor besötétedett bebújtam a hálózsákomba, (talán el is szundítottam), mire 23:30-kor megjöttek Zotyáék Ágival és Ildivel együtt. (Kiderült, Ági és Ildi stoppolás közben találkoztak, ugyanis mindkettőjüket ugyanaz az autó vette fel.) Közös döntés eredményeként maradtunk a hágóban, majd némi beszélgetést követően alvás éjjel 1:30-kor.
(sajnos 5 euró a parkolási díj), majd irány a víz. Kora délután 14 óráig strandoltunk, majd ezt követően lementünk Bonifacioba.
Séta a kikötőben majd a városban, végül a várban. Szép, látványos város, kár, hogy kevés időnk maradt rá, hogy alaposabban körbejárjuk. Kora este 6:30-kor indultunk tovább, ezúttal a főváros, Ajaccio irányába. Útközben a megbeszélt helyen nagyjából a megbeszélt időben találkoztunk a túracsapattal, majd nem sokkal később befutottak Zotyáék is. Este a város határában, az Európa kempingben táboroztunk. Kiadós vacsora után alvás, késő este 22 óra után.
(Bonifacioban jobb lett volna,) majdnem délután 14 óráig, ezt követően indulás tovább Scandola irányába. Délután egy hosszabb fürdőzés, szép, szerencsére viszonylag elhagyatott öbölben majd indulás a tengerpartra. Nem sokkal később megérkeztünk, fürdés, majd vacsora. Kora este felverjük a sátrat
majd alvás a tengerparton.
Gyaloglással egybekötött fotószünet a vörös szikláknál, útközben kisebb-nagyobb sziklákon próbálgattuk ügyességünket,
majd dél körül érkezés Portóba.
A délutáni program hosszú és izzasztó 7 km-es (1 óra 45 perc) gyalogolás száraz, kopár és poros ösvényen
Girolataba. Megérkezés után fürdés a kikötőben,
majd nem sokkal később átmentünk a szomszédos elhagyatott kicsiny sziklás öbölbe. A Pizolitos, szokás szerint nem csak a fürdőző szakasz, hanem a környékbeli, kisebb-nagyobb sziklák is megmászásra kerültek. Pihenésképpen még némi napozás,
majd irány vissza. Este a portói kempingben állítottuk fel a sátrainkat, azonban az éjszaka előtt, egy esti városi sétát
iktattunk be. Visszatérés után, este későn 23 óra után alvás.
fürdőzés a portói strandon, az öböl bejáratát őrző világítótorony meglátogatása, majd kora délutántól portói városnézés következett, melynek egyetlen érdekessége a kikötőben megtekinthető akvárium. Rövid pakolás után, délután 16 órakor indulás vissza a Les Calanches vörös szikláihoz naplementét nézni és fotózni.
Bár szépnek szép volt, azért nem estem hanyatt tőle. Ezután indultunk fel a Vergio-hágóba, ahol este 22:30-kor, bevackoltuk magunkat egy használaton kívüli büfé-házba, majd nem sokkal később 23 órától vacsora, s végül alvás.
végül 8 órakor nekivágtunk a GR-20 újabb szakaszának. Ez az útszakasz már az elején jobbnak, izgalmasabbnak tűnt, hiszen kevés erdei séta után, viszonylag hamar, 10 órakor már a kopár fűvel borított gerincen gyalogoltunk a tavak irányába. Mikor már látótávolságba került a Nino-tó, rövid kitérőt tettem az előtte lévő kőtörmelékes Capu Tozzu (2007m) csúcsára,
majd társaimat beérve, együtt mentünk le még délelőtt (11-kor) a tóhoz. Hosszú pihenő és sok fotó
valamint némi étkezés, illetve az odaérkező pónikkal történő barátkozási kísérlet
után 12:40-kor indultunk tovább. A tó után, folyamatos lejtmenet, jórészt patak parton, széles völgyben
majd egy réten, s a rajta legelésző tehenek között átvágva jórészt vízszintesen, illetve minimális emelkedőn felfelé haladva értük el délután 15 órakor a Manganu menedékházat. Itt újabb (szerintem túl hosszú) pihenőt tartottunk, ugyanis csak késő délután 16:45-kor indultunk tovább. A mostani szakasz viszont izzasztó, folyamatosan felfelé haladásból állt, bár nem volt túl meredek, de nekem valahogy nem állt a lábamra. Bő 360 méternyi szintkülönbség, a térképről kinézett esti táborhelyig,
melyet kora este 19 órakor értünk el. Ez egy apró, névtelen tengerszem, melynek enyhe lejtésű partján állítottuk fel a sátrainkat. Az esti traccsparti közepette 21:30-kor befutott Matu, aki ez idő alatt a Monte Cintót mászta meg, s velünk szembe indult el, remélve, hogy összefut velünk. Szerencséje volt, mert az esti szürkületben elment volna a sátrak mellett, ha mi nem halljuk meg a csörtetését, és a gyenge fényben nem ismerjük őt magát is. Rövid élménybeszámolót követően 22:30-23 óra között mindenki elvonult a sátrába aludni.
Itt némi pihenő, fotózás majd indultunk tovább. Ám pár méter után (100-150 méter) újabb pihenő. Ezúttal, azonban, míg a többiek pihiztek, én felfedezőútra indultam a közeli szép sziklás csúcsra. A kitérő első szakasza szép, stabil kőzet alkotta gerinc,
melyen átmászva könnyű, bár kissé kőtörmelékes, ritkás fűcsomókkal benőtt hegyoldalon
értem el a Punta Alle Porta nevű 2313 méter magas szép csúcsot. Odafent rövid pihenés némi fotózás, (próbáltam magamról is készíteni egyet ellenfényben,
otthon kiderül milyen lett) majd indulás vissza. Sikeres visszatérés után folytattuk utunkat, sajnos elhagyva a GR-20-at, lefelé a Lac de Capitello és a Lac de Melo irányába.
Meredek törmelékes, sok helyen csúszós ösvény
vezet le a tavakhoz, ahol természetesen újabb és újabb pihenőket iktattunk be (de minek), majd folytattuk az utat le a parkolóba. Útközben az alsó Melo-tó alatt hegyi terepfutóverseny zajlott, melynek során bár igyekeztünk kitérni, mégis le akartak lökni az ösvényről.
Miután leértünk az alsó parkolóba, 12-17 óráig Zotya az eltűnt barátnőjét kereste, mi a helyiek példáját követve strandoltunk
a Restinica-folyó felső medencékkel tarkított szakaszán, a szurdok kellemesen hűvös, egyáltalán nem hideg vizében. Délután 17 óra után indultunk Corte városába. Itt kora este 19 óráig itt voltunk, városnézéssel múlatva az időt, majd irány a település szélén található viszonylag felkapott, ennél fogva meglehetősen zajos, és zsúfolt I’lle-Rousse-i kemping. Este még egy kitérő a városkába, mely a hegyvidék állítólagos központja, ám a hangulatosan kivilágított várat
nem tudtuk megnézni (zárva volt), majd egy rövid pizzázást követően vissza a kempingbe, ahol nem sokkal később, 22:30-kor alvás.
néztük meg, majd felkerestünk egy, a közelben lévő paratölgy ültetvényt,
ahonnan hoztunk is elhagyott para kérget. Ezután elmentünk a közeli, igen szép Asco szurdokba fürdeni.
A látványos, mély, csiszolt sziklák közt kanyargó víz,
kellemesen hűvös. Találtunk egy néptelen partszakaszt, ám nem sokkal utánunk csapatostul jöttek a helyiek. Szerencsére egy idő után rájöttek, hogy ez a hely nem is annyira jó, így elmentek. Délután 13 órától kora este 17:15-ig strandoltunk, majd utána visszamentünk a kempingbe, ahol este 20 órára vártuk a másik autót. Ám az nem jött, így 20:45-kor meguntuk és bementünk Calviba. Naplemente fotózás,
esti városnézés,
majd 22:45-kor irány vissza a kempingbe. Eközben megérkezett a másik jármű és utasai is, így 23:30-tól alvás.
és 19:30-kor ért és kötött ki Livornóba. Kiszállás után rövid megbeszélés, majd egész éjjel utazva, másnap, szerdán délelőtt 10 órára otthon voltunk.