2011. Kék-túra 02.

Börzsöny
2011. április 15-17-ig
 
Április 15. péntek
Kora délután a Közvágóhídon találkozunk párommal, majd közösen folytatjuk az utat. A késés ellenére 16,15-re már Szokolyán vagyunk, ahol közös ismerősünknél, törökországi útitársunknál, Ádámnál hagyjuk az autót. Nem sokkal később a 15,52-kor induló erdei vasúton (350 Ft/fő a jegyár) zötykölődünk egészen Kismarosig. Itt átszállás egy megálló erejéig a MÁV-ra. Néhány perc alatt elérjük a Nagymaros-Visegrád állomást, ahonnan gyalog folytatjuk az utat. A vasút megállóban keressük a bélyegzőt, ám hiába, így lesétálunk a komp állomásra, de ott sincsen. Jobb híján ezúttal bélyegzés nélkül vágunk neki a túraútvonalnak, 17,30-kor. Kellemes meglepetés, hogy a településen is jól jelzett az út. Nem sietünk, kényelmes tempóban hagyjuk el a várost és folytatjuk az utat a fokozatosan emelkedő és egyre szűkülő ösvényen. A Templom-völgy után kiszélesedik az út, kidőlt fák alatt felett és mellett megyünk tovább, először fel egy meredek gerincre, majd onnan a hegyoldalban harántolva sétálunk fel a Szent Mihály-nyeregre. Rövid kitérő magára a hegyre is (18,55) néhány percnyi pihenés a csúcson, majd folytatjuk az utat ismét felfelé a kék jelzésen egyre sűrűsödő félhomályban. Szürkületben érjük el a Hegyes-tetői Julianus-barát tornyot. Hirtelen döntés alapján itt töltjük az éjszakát. Rövid nézelődés a kilátóban majd az alatta lévő pad mellett felállítjuk a sátrat. Vacsora a padon, s esti beszélgetés közben kiderül, hogy otthon hagytam a fejlámpámat!  21 órakor be a sátorba, hálózsákba, s nem sokkal később alvás.
 
Április 16. szombat
Kellemes madárcsicsergésre ébredek reggel 6-kor. Napfelkelte reményében ugrom ki a sátorból, s pólóban, alsógatyában fényképezőgéppel, s a ruháimmal a karomban caplatok fel a kilátóba. Borult, felhős a reggel, ennek ellenére a Visegrádi-hegység felett szürkéskék felhősávban keskeny bíborvörös sáv jelzi az új nap hajnalát. Körben mindenfelé felhők, s csak néhol villan elő az ég kékje. Nézelődés közben felöltözöm, majd vissza a sátorhoz. Előszedem a hátizsákot, s kiülök a padra naplót írni, közben elfogyasztom a szokásos reggeli kakaómat. Nem sokkal 7 óra előtt kacsa madár is elődugja a csőrét, majd elvágtat a közeli bokorhoz. Ezután összepakolunk, kényelmes reggeli a padon, majd 8,20-kor indulunk tovább. Meredeken lefelé széles, kitaposott erdei úton haladunk, s viszonylag hamar elérjük az első rövid pihenőhelyet, a Köves mezőt. A folytatás jórészt vízszintes majd enyhén lejtő erdei úton haladunk lefelé a Törökmezői turistaházig. Rövid pihenő és bélyegzés után folytatjuk az utat, de nem túl sokáig, ugyanis a Békás-rét szélén újabb, ezúttal hosszabb pihenővel örvendeztettük meg magunkat. Az út folytatása unalmas, szépnek véletlen sem mondható erdei szekérút, sárral és az erdészeti gépjárművek által szinte a járhatatlanságig összeszabdalva. Kóspallag település a következő állomás, ahol szeretnénk vizet vételezni, ám a falu kútjai jórészt kiiktatva, pedig igencsak szükség lenne arra a vízre. Végre a település másik oldalán egy kút, ami üzemel, így a palackokat teletöltve ismét teljes súllyal hagyjuk el a lakott területet a Kálvária irányába. A megváltozott jelzés már nem az aszfalt úton vezet (mint a térképen), hanem a Kálvária-dombon át, (a kereszteknél rövid, de jóleső pihenő), jókora félkörrel érkezik az út a Kisinóci-turistaházhoz. A turistaház és környéke autóval megközelíthető, így felkapott nyüzsgő hely, így a bélyegzés után a háztól jó 100 méterre tartunk pihenőt egy patakparton. Étkezés után 14,15-kor nekivágunk az útvonal következő felfelé vezető szakaszának az Inóci-vágáson keresztül. Hosszú, unalmas és folyamatosan emelkedő vízmosásokkal tarkított nyílegyes úton haladunk tovább. Jólesik a hosszabb megállás az Etel-pihenőnél, kivágott farönkökön. Bő 30 perc, majd továbbindulunk s folyamatos, de lassú haladással 17 órára felérünk a Nagy-Hideg hegyre (865 m). Pihenő és bélyegzés a teraszon, s nem sokkal később fekete (leány) kökörcsint fotózunk meglehetősen hosszú ideig. Végül 17,40-kor folytatjuk az utat a Börzsöny főgerincén tovább, sorba érintve a csúcsokat. Mindjárt az első előtt (Egés-tető) az út mentén emberkére leszünk figyelmesek. Fotózik, állapítom meg görnyedt mozdulatlan tartásából. Haladunk egyre közelebb, s egyszer csak kerek meztelen fenék emelkedik fel…, az első gondolatom, hogy a dolgát intézi, aztán gyorsan rájövünk, hogy teljesen másról van szó! Tündi igyekszik minél nagyobb zajt csapni, hogy észrevegyenek. Ez végül eredményre vezet, felkerül a nadrág, s békésen beszélgetve várják, hogy elhaladjunk mellettünk. Így is lett, az Égés tetőn készítünk 1-1 csúcsképet, majd folytatjuk az utat a Hangyás-bércen át a Szabó kövek felé. Rövid megálló a Haramia lyuknál, megtekintem a barlangot, majd jó fényeknél fotózás a bércen s utána folytatjuk az utat. Kopár, levél nélküli erdőben hatalmas fák között 19 órára fent vagyunk a Csóványoson. Pont időben, ugyanis a kilátóból még elcsípjük a naplementét. Nemsokára társaságunk is akad két fiatal személyében. Bő 30 perc után térünk vissza a földre. A kilátótoronytól nem messze, a padok mögött felállítjuk a sátrat, figyelve rá, hogy ne tegyünk kárt a növényzetben. Ez nem túl nehéz feladat, ugyanis a padok környéke teljesen kopár, kitaposott. Közben Tündi tüzelőt gyűjt, amihez én is csatlakozom sátorállítás után. Esti tűzfény mellett, parázs felett készül el a vacsora, nyárson sült szalonna, kolbász és hagyma, majd étkezés, s utána melegedés (igencsak lehűlt az idő) után egyesével be a sátorba. Nem sokkal később 22 óra után alvás.
 
Április 17. vasárnap
Nyugtalan, sajgó tagok miatt lassan telik az éjszaka, ennek ellenére sikerül lekésni a napfelkeltét, így 6,25-kor trappolok fel a lépcsősoron (6x13 fok), s kifulladva, levegő után kapkodva érek fel. Lefotózom, amit látok, s érdemesnek találok majd vacogó foggal ezúttal is odafent öltözök fel. Búcsúpillantás a tájra, s indulok le. Odalenn várnak a virágok, melyek a reggeli súrlófényben igazán bőséges fotótémát kínálnak. Közben győzködöm Tündi kacsát, hogy keljen fel, ám a hálózsák melege számára sokkal csábítóbb. Kompromisszumként addig elmegyek a közeli Magosfa (915 m) csúcsára. Visszafelé egy másik útvonalon rövid kitérő a Rózsa-forráshoz, hátha találok vizet, ám ez hiú remény, ugyanis az itt található néhány négyzetcentiméteres, kb.1-1,5 centiméter mély víz max. forralva iható. Visszaérkezés után reggeli, majd a Tündi indul a Magosfára. Visszatérésig naplóírás, madárfotózás, ugyanis a padon maradt morzsákra hamar megjelennek. Lassan megjönnek a turisták is, a madarak ezzel egy időben elmennek, így az időközben visszaérkezett Tündivel 11,45-kor elindultunk mi is lefelé. Útközben keresztezzük a Három-hárs csúcsot (787 m), s utána a Fultán-keresztnél rövid pihenő. Ismét madárfotózásra van lehetőség, amit ki is használunk. Folytatás a Saj-kút-bérc (641 m), majd a Saj-kút forrásnál pihenő és vízvételi lehetőség. Végre teleihatom magam! Az út hátralévő része Nógrádig már csak patakátkelést és egy újabb pihenőt tartalmaz. A nemzeti park határa előtt a Soros-erdőben mintha Dél-Amerika ingoványos dzsungelében járnánk. Út sehol, viszont mindenhol ingovány, sár, víz és tüskés bozót. Jókora időbe telik, míg átvergődünk ezen a rövidke szakaszon, utána viszont már kényelmes úton haladunk Nógrádig. Az éppen érkező vonat miatt futásban keresünk „menedéket”, ami egészen a pénztárig tart, jegyvásárlás és pecsételés a pénztárban, majd vágta a már beállt vonathoz, s nem sokkal később érkezés Szokolyára. Innen még további 2 km aszfalton, útközben rövid étkezési szünet és a célnál vagyunk…