(Grønligrotta)
 
Egy régi álom vált valóra, végig Norvégián az Északi-fokig, majd vissza finn, svéd és ismét norvég földön. Sok gyönyörű természeti látványosság közül, kiemelkedik egy apró, nem túl nagy „csoda”, a barlang a Sarkkörön. Csendes, sötét, száraz, helyenként poros, kanyargós folyosók, csobogó patak, morajló vízesés, eltűnő majd előbukkanó víz sistergő hangja tölti be az egymásba nyíló és egymástól eltávolodó járatok magányát. Villanyfüzér gyullad, tompa sárgás fénye nem lehel életet a titokzatos félhomályba. A bejáratok közelében vízcsepp koppan, majd elsötétül a háromszög alakú, omlott nyílás, mely az ismeretlent rejti. Lármás kíváncsi turista csapat érkezik, egy fiatalka idegenvezető kíséretében. Belépnek a földalatti folyosók alkotta labirintusba, elhalkul a zsibongás, helyét átveszi a bizonytalanság. Senki sem mondja, de elárulják a léptek, a falakat tapogató kezek. Röpke félóra, az idegenvezető magyaráz, mesél, az emberek hallgatják, nézelődnek, majd továbbállnak. Legtöbbjük örül, hogy kint lehet az áldott, biztonságot jelentő fényben. Nem jönnek vissza, nem érintette meg őket a barlang titokzatos magánya.
A földkéreg mélyébe vezető járatokra ismét sötétség borul. Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben, ahogy álltam a barlang bejáratában és figyeltem a távozó turistákat. Két órám van, hogy megnézzem a barlangot barlangász szemmel, ennyi idő múlva várható a következő turnus.
Belépve a barlang széles, bár kicsit alacsony bejáratán törmelékes, de tágas terembe jutunk. Balról a sötétből halk morajlás hallatszik. Arrafelé véve az utam, a jobboldali falból vastag sugárban dől a víz, ám néhány méter után két réteglap között eltűnik. Arrébb örvényüstök vágódtak a talppontba, s a mélyén a zubogó áradat ismét látható. Az út egy fémlétrán felfelé vezet tovább. Kanyargós járat, majd elágazás aztán még egy labirintus. Csipkés oldalfalak a járatokon, tükörsima csillámpala alkotja a főtét, ami tompa villogással veri vissza a rávetődő fénysugarakat. A mészkő itt csak vékony rétegben van jelen, és valójában geológiailag nem tiszta kőzet, hanem az évmilliók során, az iszonyatos nyomás következtében márvánnyá kristályosodott metamorfid kőzet. Erről árulkodik a járatok talppontját vastagon borító homokos lisztszerű anyag, ami oldási málladék. Továbbhaladva gömbölyű, párhuzamos oldási formák, szinlők uralják az oldalfalakat, mutatva, hogy egykori víz alatt keletkezett szakaszban járunk. Távolabb terem sötétlik, nem nagy, de szép oldott falakkal és tektonikus törésvonalakkal gazdagítja az egyébként sem unalmas látképet. Összevetve az információkat, a megfigyeltekkel tűrhető kép alakult ki a barlangról. Viszonylag kis alapterületen elhelyezkedő, jórészt horizontális struktúrájú, enyhén lejtő, a tektonikustörések mentén kialakult víz által oldott, hálózatos, bonyolult, labirintus jellegű barlang. Az oldásformák szépek, változatosak. Cseppkőképződmény nem található a barlangban csak minimális mennyiségben, az is kicsi és fejletlen. A mészkőtest valójában márvány, amiben létrejött, viszonylag kicsi közbetelepült tömb, melyet minden oldalról gránit és csillámpala fog közre. A barlang kiépítését csak a minimumra szorították, ami egy fémlétrából és egy rövid korlátból áll. A világítást, párhuzamosan kötött, a vezetéken szabadon, egymástól 1-1,5 méterre lógó villanyizzók szolgáltatják. A barlangnak két nyílása van, az egyiken befelé, a másikon kifelé vezet az út.
A villanyfüzért követve viszonylag könnyen megtaláltam a kiutat. Állok a kijáratban , nézem a közeli Svartisen-gleccser kékesen csillogó jegét. Egykor, úgy 10 ezer évvel ezelőtt, a jégár elborította ezt a területet is, vize részt vett a barlang kialakításában. Ma már mindez a múlté….. a barlanglátogatás is.
 

 
Kiegészítés:
 
A barlang közvetlenül az északi Sarkkör alatt Mo i Rana-tól 20km-re északra a Saltfjellet-Svartisen Nemzeti Park területén nyílik. A park melyet 1989-ben 2105 km2-en hoztak létre, magában foglalja Norvégia nagyobb barlangjait.
A Grønligrotta valószínűleg már az első telepesek (1750) előtt is ismert volt. 1914-ben térképezték először. Jelenleg kb.: 4000m hosszú. Befoglaló kőzete, 4-500 millió éves Skóthegységgel egy időben gyűrődött és átalakult, márvánnyá. A kőzet rétegei 20º-os lejtéssel dőlnek lefelé. A járathálózat tektonikustörések mentén, jórészt víz alatt jött létre. Jelenleg idegenforgalmi nevezetesség, a szomszédos Settergrottával egyetemben.
A belépődíj 80 NKR /2640.-Ft./, az MKBT tagságit nem fogadják el. A túraútvonal kb.: 400m, bő ½ óra.