- GRAN PARADISO - túranapló 2002.

Az klimatizációs hegy
 
1998-ban másztam meg a görögországi Olimposz-hegység legmagasabb csúcsát a Mytikast (2918m) , rá egy évvel később a Mont Blanc-t (4808m). Ott fent a csúcson fogadtam meg magamnak, hogy ezután évente megmászok egy-egy jelentősebb hegyet, s jóval több időt töltök a hegyek között, mint a föld alatt. Ez évi kitűzött cél a 2000-ben már egyszer sikertelenül megpróbált Monte Rosa elérése. Ám előzőleg akklimatizációs céllal kerestük fel az Alpok legkönnyebb 4000-esének tartott Gran Paradiso-t (4061m) (Sajnos a folytatatás már jellemző a csapat egyik-másik tagjára…)
 
Szeptember 15. vasárnap
Eljött az indulás napja, s reggel 4-kor keltem, befejeztem az előző napon félbehagyott pakolást, majd 5:25-kor irány HÉV állomás, ami 5:37-es indulással egyenesen a Közvágóhídig döcögött. Nem sokkal később befutott Som Laci a Gyula haverjával, s innen már kocsival 6:30-kor mentünk tovább a Batthyány térre. Persze itt gyorsan kiderült, hogy a csapat negyedik tagjának nincs semmilyen magashegyi eszköze. Így onnan 7-kor vissza Nagytéténybe a Széles Lacihoz hágóvasért és jégcsákányért. Ezután már végre irányba állhattunk, így az M7-es és a 8-as úton Rábafüzesig szinte megállás nélkül eljutottunk. 11:30-kor átléptünk a határon, s tovább Graz, Klagenfurt útirányon át Villachig. Itt egy rövid pihenőt követően át az osztrák-olasz határon majd Velence – Milánó végül az Aosta völgy. Már sötétben értük el az Aosta mellékvölgyét a Varsavarenche-völgyet, amelyben egy alkalmas helyen töltöttük az éjszakát, s 22:00 órától alvás.
 
Szeptember 16. hétfő
Reggel 7:30-kor kelés, gyors pakolás, majd 8:00-kor indulás tovább. Alig 15-20 perc múlva elértük a járművel megtehető út végállomását, „Pont-ot”. Hosszas pakolászás és bőséges reggeli, majd 11:30-kor elindultunk lassú, kényelmes tempóban a Vittorió Emanuel II. házhoz. Széles szekérút, majd keskeny erdei ösvényen kanyarogtunk egyre magasabbra, meglehetősen szétszóródva, s ki-ki a maga tempójában a saját gondolataiba merülve. Kora délután, 15:00 órára mindannyian felértünk, majd elfoglaltuk a szállásunkat. Ezután kiültünk napozni , falatozni, s fotózni, közben felkészültünk a másnapi túrára. Néhányan elsétáltunk a másnapi túra beszállásig, visszafelé ismét fotózgattunk, majd este 21:30-kor lefeküdtünk.
 
Szeptember 17. kedd
Hajnali 2-kor ébresztő, s 3:05-kor indulás teljes sötétben, fejlámpával felszerelkezve. Most látszott, milyen jól tettük, hogy az előző napon felderítettük a terepet, ugyanis a sötétben könnyen letérhettünk volna az útról. Az út először egy morénán, majd egy gleccser csiszolta kőmezőn vezetett keresztül. A végén 4:30-kor felvettük a gleccser felszerelést. Beülő csak 3 db volt, ami ugye kevés négy fő részére. Így vállaltam, hogy szólóban mászok. Laci – Ildi – Gyula (ebben a sorrendben) összekötőzködtek, majd indulás. 1300m szint, ebből még közel 1000m várt ránk a Gran Paradiso csúcsáig. Az út innen meglehetősen egyhangú, unalmas, folytonosan emelkedő firnes szakaszokat tartogatott. Az elején még sötétben gyaloglás, később azonban a káprázatos vörös csúcsok, meglehetősen lekötötték a figyelmem. Az erős hideg szél, bele-bele mart a szabadon hagyott bőrfelületekbe. Közben rövid pihenőkkel tarkított lassú baktatással haladtam egyre feljebb, kissé más útvonalon, mint a közelben, hol előttem, hol mögöttem haladó társaim. A magasság növekedésével egyre inkább éreztette hatását a hegyi betegség, előbb csak enyhe, majd mind jobban erősödő fejfájás és szerencsére enyhe émelygés formájában. Délelőtt 9:30-ra Laciék, 9:45-re én is felértem. Rövid pihenés s egymás köszöntése után a hármas lassan elindult le, én azonban még átmásztam a Madonna szoborhoz (az igazi csúcshoz, ami izgalmas kitett mászás), és néhány perc erejéig elmerültem a ködös, felhős hegyek látványában. Sajnos nem maradhattam sokáig magamban, ugyanis néhány mászó is elindult fel a kis kőtoronyra, (birka effektus), így a hely szűkösnek mutatkozott. Hát elindultam én is lefelé. Visszafelé, lendületesen gyorsan haladtunk, s a gyors szintvesztés ellenére csak lassan és fokozatosan csökkentek a hegyi betegség tünetei. Kevéssel dél után, 12:30-ra értük el a gleccser végét. Kis pihenés, gyors vetkőzés után indultunk tovább, s nem sokkal később 14:30-ra a háznál voltunk. Hosszas pihenés, pakolás, étkezés, majd 17,10-kor indultunk vissza az autóhoz, ahova kora este 19:05-re le is értünk. Meleg tea, meleg vacsora, jól esik a 2-3 C˚-os hőmérsékletben, majd indulás alvóhelyet keresni. Az út mellett találtunk is, néhány km-rel lejjebb. Este 22:00-ra már álltak a sátrak és mentünk aludni.
 
Szeptember 18. szerda
Reggel 6:30-kor erőszakos kopogásra ébredtünk, parkőrök keltettek. Nagyon morcosan néztek ránk, de szerencsére nem büntettek, csak elzavartak. Ennek köszönhetően volt egy nagyon gyors összepakolás, majd továbbállás. A következő úticélnak, a Monte Rosa csoportot jelöltük meg, azon belül is a Gressony-völgyet, ahonnan a Dufourspitzét akartuk elérni a Margherita házon keresztül. Kora délután elértük a kiszemelt helyszínt, ám a felvonó, amivel az első 2500 m-t tettük volna meg, nem járt, így már kockázatos lett volna az időhiány miatt, hiszen vasárnap estére már otthon kellett, hogy legyünk. Nem volt az sem egy utolsó szempont, hogy a társaság egyes tagjainak elég volt a Gran Paradiso, s nem vágyott újabb 4000-es hegyre. Rengeteg eltékozolt idő és tanakodás után (sátorszárítás, evés 2x, fürdés, zárjavítás) úgy döntöttünk átmegyünk a Dolomitokba és felmegyünk a Marmoládára. Délután, 18 óra után indultunk el autópályán és kisebb utakon. Jó sokára, hajnali 1-re érkeztünk meg a hegy lábánál a visszaduzzasztott Fedaia-tó feletti parkolóba. Sátorállítás a gát eldugottabb, fűvel benőtt zugában, majd éjjel 1:30-kor alvás.
 
A folytatást lásd: DOLOMITOK – túranapló 2002.