A Csodavár (Cetătile Ponorului) bejárása
 
Hatan voltunk, két lány és négy fiú. Lassan közeledünk a Csodavár katlanához. Mindannyiunknál 1-1 bag, melyeknek mélye a célunk eléréséhez szükséges eszközöket rejti. A legfontosabb a legnagyobb, egy gumicsónak evezők nélkül, egyelőre még leeresztve. Nemsokára elérjük a katlant, leereszkedünk a mélyére, most csak a turistaúton. Alig 15 perces séta után elérjük a barlang bejáratát. Átöltözünk neoprén, aláöltözet, overall, dupla zokni, gumicsizma. Karbidolás, sisak. Beülő, ereszkedő gép /xilofon vagy stopcsiga /, karabinerek, nálam + nitt-fülek és 40m kötél. Előzetes információk szerint ennyi elég. Megkezdjük utunkat a föld alatti birodalomba, magunk mögött hagyva azt a kíváncsi családot, amely időközben megállt bámészkodni. Hosszú kőgörgeteges lejtőn ereszkedünk le, óvatos léptekkel a párás, sötét félhomályba. A távoli folyó sistergése lassan morajlássá, majd fülsüketítő zúgássá erősödik. A hűvös párás levegő mindent elborít. Szinte vágyunk vissza a ragyogó napsütésbe. Egy 6-8m széles folyó kavicsos partján állunk, nézzük a homályba vesző sötét alagutat, amely a célt rejti. Nekivágunk. Először lassan, majd mind gyorsabb léptekkel haladunk a víz mellett. Nemsokára át kell vágni, szerencsére nem mély. Egy alkalmas mélyedésben elrejtjük a magunkkal hozott ruhákat, egyéb felszerelést. Már csak három bag maradt. Élelmiszer, tartalék karbid, gumicsónak és a beszerelő eszközök, illetve a kötél. Az utóbbiak nálam. Kialakul az ideális sorrend is. Én megyek előre, utánam egy srác, Djordje majd a vendég lány, aztán a barátja, őt követi a másik lányka Anikó, a sort csapatunk gyakorlott fiútagja Kovács Krisztián zárja. Közben egyre beljebb hatolunk a barlang mélyébe. A kezdeti bizonytalanság eltűnt, helyét vidám, bizakodó hangulat veszi át. Lassan már 30 perce haladunk egyre beljebb, többször átvágva a sebes sodrású vízen, mikor távoli morajlás figyelmeztet az első veszélyre. A teljesen feltunningolt lámpafénynél is alig látjuk az előttünk lévő terepet. A jobboldali fal közelében haladunk, pár lépés után egy apró lyuk a falban, egy nitt figyelmeztet, mellette még egy, de még mindig nem látunk semmit. Még pár lépés, megvan, egy vízesés. Visszamegyek, beteszem mindkét nitt-fület, karabinerrel, „Y” kötés, gyors ellenőrzés, oldalamra akasztok még két darab nitt-füllel ellátott karabinert, a baget magam alá, be a térdig érő vízbe és továbbindulok. 2m, majd 4m után újabb nitt, becsavarom, feszesre húzott pillangócsomóval rögzítem a kötelet. Tovább a talaj lejt, a víz felgyorsul, előttem m3-es leszakadt kőtömbök, közöttük őrjöngve kavarog a száguldó víz. Hangjától semmit sem hallok, bár félszemmel látom, Djordje mutogat a jobbfalra. Odanézek, meresztem a szemem, megvan egy bennhagyott csillogó nitt-fül. Magasan, de alatta 3m magas kőtömb, odaérek teljesen sima, csúszik az algától. Fogódzkodót keresek rajta, közben hagyom, hogy a víz nekinyomjon a kőnek. Megvan, kicsi 3 ujjas medence, víz van benne, de nem csúszik, megragadom jobb kézzel, lábbal támaszt keresek, a víz alatt találok is, ingatag, csúszós, valószínűleg hordalék. Feltolom magam és felnyúlok, keresem a következő fogást, végre megvan, majd tovább, lábam kiemelem a vízből, ólomnehezek a gumicsizmák, felemelem, hogy kifolyjon a víz, de csak a fele távozik, nem baj ez is számít. Egy erős rántással fent hasalok a sziklán, a bag mázsás teherként húz le, lenyúlok, felrántom magam mellé, ömlik belőle a víz a hasam alá is jut. Gyorsan felállok, karabiner a nitt-fülbe, feszesre húzott kötél, pillangócsomó. Berakom az ereszkedő gépet és megindulok lefelé. Alattam 6m mélység és örvénylő víztömeg. Sikerül ráereszkednem egy kis ingázással egy távolabbi kőtömbre. Tovább egyensúlyozok a következőre. Nyert. Újabb nittet találok. Gyorsan berakom, rögzítem a kötelet, s magam is lenézek. Itt már nyugodtabb a víz, de sebes mozgású. Megérkeznek a többiek is. Felpumpáljuk a csónakot, ami egy kicsit körülményes, de sikerül. Vízre eresztett csónakba eresztem magam. Mellém jön Djordje is, majd az 50m-es húzózsinór végét otthagyva, kézzel-lábbal csendesebb vizekre kalimpálunk. Kisvártatva kettesével megjönnek a többiek is. Levetjük a slószt, az üres bagbe rakva beletesszük egy mélyedésbe. A csónakot magunk előtt terelve tovább indulunk. Miközben ámulva nézzük a falakat. Megdöbbentőek a méretek, 8-10 helyenként 15m széles folyosón haladunk, a mennyezet sokszor nem is látszik. A magyar barlangokhoz szokott szemnek nagyon idegen ez a világ, mintha éjsötét kanyonban sétálnánk. Közben ismét felgyorsul a tempó, már majdnem futólépésben hagyjuk magunk mögött a métereket. Aztán stop. Sötét mozdulatlan víztükör. Nem látjuk a végét, homályba veszik. Ketten a csónakba, irány át, különösebb bonyodalom nélkül megérkezünk, csónak vissza és tovább. Így megy ez további három tavon keresztül, ám a negyedik vízesésbe torkollik. Nem nagy, talán 3m lehet, de nagyon vizesnek tűnik. Szerencsére itt is nagy kőtömbök alkotják a tetejét, mégis ez valahogy csendesebb, mint az első volt. Talán mélyebb a víz, sehogy sem tetszik. Kötelünk már nincs, így felkapaszkodunk az egyik kőmonstrum tetejére és visszaküldjük a csónakot. Várunk, közben nézzük, hol lehetne tovább menni. Megvan, a bal fal melletti kőtömb és a fal között le lehet traverzálni. Lent hatalmas fatörzsek vannak beékelődve, alatta egy nagy örvényüstben csendesen forog a víz. A köveken egyensúlyozva elindulunk balra. A közeledő csónak utasai látva az irányunkat, egyenesen oda tartanak. Közben a fatörzseket felhasználva megindulok lefelé. Nem is olyan vészes, bár vizes, de nem csúszik. Lent az oldalfalon találok egy 4-5 cm-es párkányt, a víz alatt, s ezen kényelmesen álldogálva várom a többieket, illetve a csónakot, amelyet a húzózsinór segítségével már engednek is le a kőtömbön. A megérkező Djordjéval együtt csónakba szállunk és megpróbálunk kievezni a medencéből. Ám a víz másként gondolja, újra meg újra visszavisz, ráadásul egyre közelebb a lezúduló vízhez. A harmadik körben Ő győzött és mi ázott ürgeként, elaludt lámpákkal, prüszkölve, félig megtelt csónakkal kerülünk szárazabb éghajlatra. Levegő után kapkodva, (kevés a 2-3 C°-os vízhőmérséklet) újra próbálkozunk, az eredmény ugyanaz. Hiába, a történelem olykor ismétli önmagát. A harmadik próbálkozást egy talált és csáklyaként alkalmazott uszadék fa segítségével siker koronázza. Épp ideje, ugyanis már nem tudtuk eldönteni, hogy a csónakban vagy mellette ülünk. Miután elláttuk az utánunk jövőket hasznos, de kivitelezhetetlen jó tanácsokkal visszaküldtük a „tó alatt járó” utazási eszközt. Előremegyek utat felderíteni, s találok is egy hidat. Két gerenda ácskapoccsal összefogva, nálam biztosan ősibb, pedig én sem vagyok a legfrissebb termék. Nézem az alatta lévő terepet, ha könnyebbnek nem is, de biztonságosabbnak tűnik, de nyilván megvan az oka, amiért iderakták ezt a tákolmányt, így megyünk fent egyesével, lovagló ülésben. Mire átérünk, megtudjuk akármilyen is lent, ennél csak jobb lehet. Eldöntött tény, visszaúton nem élünk a fahíd kínálta lehetőséggel. Megyünk tovább. Izgalmas szép útvonal, séta, tavak, vízesések és kalandok váltogatják egymást bőszen és mindezek végén egy sóderszifon. A víz itt vidám csobogással tűnik el. Mi csak nézünk egymásra értetlenül, úgy tudtuk, tóval végződik a barlang. Ez nem lehet a vége …., nem is az. Fejünk felett a jobboldali oldalfalon, sötét ovális nyílás. A szifonkerülő. Nem nehéz felmászás, viszont annál nehezebb a csónakot felvinni, pedig muszáj, mert kellhet még. Kell is. 40-50m-es kanyargós folyosón tett séta után, újabb tó. Majd egy omladékhegy állja utunkat. Előtte és rajta hatalmas fatörzsek. Szenzációs átkelési lehetőség. A túloldal viszont kárpótol mindenért. Csodaszép cseppkő paradicsomba érkeztünk. Mindenhol függő és álló cseppkövek, köztük kristálytiszta vízzel feltöltött cseppkőmedencék között lavírozunk tovább. Átkelünk egy meglepően hosszú és keskeny, helyenként „nyomd össze a csónakot” tavon, mire újra elérjük a balról becsatlakozó főágat, kedvenc folyónkkal együtt. Itt egy érdekes szakasz következik, átlag 50 cm magas mennyezet alatt 3-4 m mély víz, illetve vízből kiálló kőtömbökön át vezetett az út. Határozottan tetszik, mert csak egyszer sikerült belehasalnom a vízbe. Ehhez csak annyit kell tudni, hogy nem tudok úszni, de legközelebb viszek úszógumit, vagy keresek valakit, aki megtanít úszógumival úszni. A további utunk során találunk tavat és még nagyobb tavat, mindben víz van, de ezeket már rutinszerűen hagyjuk magunk mögött, bár vannak gondok. Nem fér el, vagy leereszt a gumicsónak, rövid, illetve beakad a húzózsinór, de végül 5 és fél óra alatt elérjük a barlang végponti tavát, amire a felgyülemlett, gusztustalan szeméthalom, illetve az elkeskenyedett járat tendencia is utal. Elindulunk vissza, az első vízmentes helyen leülünk falatozni. A vízmentesen elcsomagolt étel, ami teából, leves porból, kétszersültből, kolbászból, szárított gyümölcsből illetve csokoládéból áll, meglehetősen siralmas állapotban van. Igazából csak a csokinak és a gyümölcsnek van meg az eredeti állaga…., de azért elfogy. Innen már gyors a kiút, 2-2,5 óra alatt elérjük a be, illetve a kijáratot. De már így is sötét van. Átöltözni sincs kedve senkinek, egy szál neoprénben, gumicsizmában, hátunkon a bagekkel, bandukolunk vissza a Glavoj-rétre.
 
(Eredetileg megjelent: Mount Everest 2002. november II. évf.14.)