Vándorúton az évszakokban

(Alacsony-Tátra gerinctúrán)
 
Mikor először jártam a Cseh Köztársaságban, visszaúton megálltunk pihenni és ebédelni Szlovákiában, Donovalyban. Ám a kavargó sokaság elől a közeli Zvolen (1402 m) tetejére menekültem fel. Itt csend, nyugalom és enyhe tavaszi idő fogadott. Ekkor láttam először az Alacsony-Tátra hosszan elnyúló méltóságteljes vonulatát. A főgerinc tetejét ekkor a napsütésben szikrázó hó borította.
Egyik barátommal beszéltünk arról, hogy egyszer majd elmegyünk oda túrázni. Nem is gondoltam volna, hogy erre viszonylag hamar, még az év októberében sor kerül. Az említett hónap 23-ája, ami „hosszú hétvége” plusz két nappal megtoldva ideális egy ilyen túrára. A tervünk az volt, hogy Telgart faluhoz elautózunk, a járművet valami biztos helyen hagyjuk, és tömegközlekedéssel megyünk vissza Donovalyba, ahonnan a túrát indítani szándékoztunk.
A településen találtunk egy idős nénikét, aki némi anyagi támogatásért megengedte, hogy az udvarában leparkoljunk. Busszal, liptószentmiklósi átszállással értük el a starthelyet, Donovalyt 3-3,5 óra alatt, ahonnan kora délután vágtunk neki az első emelkedőnek, kellemesen meleg tavaszias időben.
 
Az Alacsony-Tátrát északon és nyugaton a Kárpátok külső ívétől a Liptói-medence választja el, délen a Garam-völgye, míg keleten a Szlovák érchegység határolja. A hegység az Északnyugati-Kárpátok belső ívének legnagyobb területű és legmagasabb tagja. Területe, mintegy 2000 km2. A hegylánc hossza 60 km, szélessége 25 km. A főgerince kelet-nyugati irányú (a nyugati rész kivételével), közel párhuzamos a Vág és a Garam-völgyével.
A főgerincből északi és déli irányba mellékgerincek ágaznak ki, melyek lépcsőzetesen, egészen a hegylábig nyúlnak le. A hegység mészkőből, valamint kristályos kőzetekből: gránitból és gnájszból épül fel. Az Alacsony-Tátrát az északi oldal bizarr glaciális jellegű domborzata, a déli oldal szelíd lejtős tája teszi aszimmetrikussá. A két eltérő tájjelleget a főgerinc választja ketté.
A hegység sűrű erdőségekkel benőtt, ez alól csak a főgerinc egy része és az oldalgerincek legfelsőbb régiói képeznek kivételt. Az erdőhatár kb.1500 méter magasságig nyúlik fel, felette kiterjedt, nehezen áthatolható, törpe fenyves régió következik, mely néhány 100 méter után átadja a helyét az alhavasi gyepeknek. A hegyvonulat két jól elkülöníthető szakaszból áll, melyet az Ördög lakodalma-hágó választ ketté. Itt keresztezi a vonulatot átszelő észak-déli országút is. A nyugati, központi szakasz hordozza a hegység nagyobb csúcsait: Dumbier (Gyömbér – 2043 m), Chopok (2024 m), Deres (2003 m) és a Chabenec (1955 m). Ez a szakasz az ismertebb, itt sorakoznak a hegység fő vonzerejét jelentő síparadicsomok, turistaközpontok is.
A turisták egy része ezt a régiót azonosítja az „Alacsony-Tátra” megnevezéssel – tévesen, ugyanis a hegylánc keleti szakasza is szerves egységet alkot a központi régióval. A kevésbé ismertségnek egyik oka valószínűleg az, hogy a keleti régió legtöbb csúcsa néhány 100 m-rel alacsonyabban húzódik, és nagyrészt sűrű erdőséggel borított, ellentétben a kopár nyugati résszel. Az 1400-1500 m-es átlagmagasságú hegyláncból mindössze a Király-hegy éri el az 1948 méteres magasságot, mellyel kiemelkedik a vonulatból.
Az Alacsony-Tátra ideális túracélpont, bőséges, jól jelölt úthálózata kiváló lehetőséget teremt mindenféle kirándulásra. Azonban a Magyarországon megszokott jelmondatot: a „megyek az orrom után, amerre nekem tetszik”-et itt nem tanácsos követni, ugyanis a hegység szigorúan védett nemzeti park, ahol nem javasolt az útról letérni. A gerincen sátrazni csak a kijelölt helyeken lehet. Ettől csak extrém időjárási körülmények esetén térhetünk el.
A nemzeti parkot 1978-ban hozták létre, először csak a főgerinc gyephavasi régiói védelmére, később csatolták hozzá a teljes hegységet. Napjainkra Szlovákia legnagyobb területű parkja lett. Védelméről és a szabályok betartásáról a NAPANT (Alacsony-Tátra Nemzeti Park) parkőrei gondoskodnak. Az őrök meglepő rendszerességgel járják a területet, így a szabályok megsértése esetén nagy a lebukás veszélye, amely súlyos pénzbírsággal járhat.
 
Kora estére értük el a Hédeli-nyerget, ahol aludni szándékoztunk. A térkép által jelölt forrás megtalálása jó néhány percbe beletelt. Ez szükségszerű volt, ugyanis a következő biztos vízlelőhely innen kétnapi járásra található. Másnap reggel 8-kor már úton voltunk a Nagy-Chochula csúcsa irányába. Előbb erdős, majd nehezen járható törpe fenyvesen keresztül, meredek kapaszkodón értük el a főcsúcsot. Innen azonban könnyedén, szelíd, hullámzó dombvidék jellegű tájon haladtunk tovább. A nyári gerinctúra nem nehéz, itt inkább a hosszú távú vándorlás és az időjárás szeszélyei jelentik a nehézséget. Az utóbbiból kifolyólag, durván öt nap alatt végigéltük az évszakok lehetséges változatait. Míg az első nap, enyhén kellemes, tavaszi, addig a második, forró, nyári időjárással ajándékozott meg. Ennek igazán örültünk a kopár árnyékmentes hegytetőkön. Sorra hagytuk magunk mögött a kevésbé ismert csúcsokat: Skalka (1549 m), Velka hola (1640 m), Latiborska hola (1643 m), és a Durkova (1751 m).
A nap egyik fénypontja volt, mikor elértük az esti táborhelyet a Durkova-nyerget.
Másnap reggel párás, ködös időben ébredtünk, és vágtunk neki az aznapra beütemezett első csúcsnak, az 1955 méteres Chabenec-nek. Később az erősödő szél szétszaggatta a ködtakarót, így a csúcsokról – Polana (1889 m), Deres (2003 m), Chopok (2024 m) és a legmagasabb a Gyömbér (2043 m) – egyre szebb panorámában gyönyörködhettünk. Az éjszakát a Gyömbér menedékházban töltöttük, előtte azonban jól belaktunk a helyi finomságokból. Az éjszakai nyugalmat sűrűn megzavarta a viharrá erősödő szél tombolása. Ez másnap is folytatódott olyannyira, hogy csapatunk legkönnyebb tagjának komolyan vigyáznia kellett, nehogy a szelek szárnyán folytassa útját a völgyfőbe. Késő délelőtt, mikor elállt a szél, az eső kezdett esni, és abba sem hagyta egész nap. Az éjszakát az Ördög lakodalma-hágó után a sűrű erdőben töltöttük. A következő reggel, sátorszárítási programot követően folytattuk utunkat, gyenge de hideg szélben, majd ismét egész napos esőben. Gyönyörű, szinte érintetlen őserdő jellegű tájon vezetett tovább a gerinctúra piros jelzése. A hegység itt már jóval alacsonyabb. Az útba eső csúcsok, így a Homolka (1660 m), Zadna hola (1620 m), Oravcova (1544 m), Kolesarova (1508 m) ritkán nyúlnak az erdőhatár fölé. Az éjszakát a klasszikus Priehyba-nyereg helyett az Andrejcova (1519 m) csúcs előtti nyergében, egy elhagyatott faházban töltöttük. Itt szállótársaink német turistalányok voltak, akik sajnálták, hogy hamarosan továbbállunk. Éjjel azonban leesett a hó, így másnap erős szélben, szállingózó havazásban vágtunk neki a túránk következő, befejező szakaszának: Bartkova (1790 m), Orlova (1839 m), Stredna hola (1876 m), Králova hola (1948 m) .
Időközben a szél és a havazás viharossá fokozódott, megjött a tél. Az útjelző karókon a 0,7-1 méteres vízszintes zúzmara réteg igazán lenyűgöző látványt nyújtott, amely valamelyest kárpótolta a körülöttünk lévő ólmos szürkeséget. Igazán szép a hópalástba öltözött törpefenyők ezüstös zöldje. A tévétoronnyal díszített csúcsról, hosszú ereszkedést követően értünk le néhai kiindulási pontunkra, a Telgart nevű településre, ahol várt hazautazásunk biztos eszköze. A hazaút nagy részét pedig már újból esőben tettük meg.
 
(Eredetileg megjelent: Mount Everest 2004. február IV. évf.29.)