/ Durmitor – Montenegró /
 

Csend, magány, nyugalom és béke lengi körül a természetjárót, ha behatol a Durmitor égre törő bércei közé. Manapság kevesen teszik ezt meg, mert az európai ember számára, a sötét, ismeretlen, háború sújtott övezetben fekszik.
 
Szerbiától délre Montenegró közepén a Dinári Alpok részét képező Durmitor Nemzeti Park viszonylag kicsiny hegység, mindössze 360km2. A mészkőtömb sziklavárként magasodik ki, a környező füves fennsíkokból. A hegység fő tömegét, a geológiai középkor elején a triászban képződött mészkő alkotja, amely palára és homokkőre települt. A Durmitor mészkőrétegei a geológiai harmadkorban (miocén) emelkedtek ki, később csapadékvíz hatására erősen karsztosodtak. A jégkorszak idején a hegységet állandóan hótakaró borította, amelyek gleccserek képében megindultak a völgyek felé, jelentősen átformálva a vidék arculatát. A jégkorszak vége óta, jelentősen nem változott a hegység felszíne. Legmagasabb pontja a Bobotov Kuk (2522m), ami egyben, az egész Montenegró második legmagasabb csúcsa.
 
Mi barlangfeltárás címszóval, az egyik szerb barlangkutató egyesület meghívására érkeztünk a hegységbe, amely már az autóban ülve is megkapó látványt nyújtott. Mikor a jól megpakolt hátizsákok alatt görnyedezve a hágón át behatoltunk a hegységbe és letáboroztunk egy viszonylag kis fennsíkon, a Zupci-tornyok lábánál, rögtön megszületett az elhatározás, legalább egy napot felszíni túrázással kell eltölteni. Erre mindjárt másnap lehetőség nyílt, ugyanis a barlangban a korábbi egyhetes esőzés eredményeként nagyon megnőtt a vízmozgás, ami lehetetlenné tette a kutatást. Túránk céljául a Bobotov Kuk-ot és a mögötte húzódó gerincet, illetve a lánc végén magasló névtelen csúcsot választottuk, meg ami még belefér. Kora reggel 5,30-as kelés után 6.00-kor nekivágtunk a túrának. A helyiek szerint, 3 óra alatt elérhető a főcsúcs. Bő félóra alatt a Zupci-tornyok hágójában voltunk, ahonnan néztük a Bobotov Kuk masszív tömegét. A tömb közepéből mintegy mészkő piramis emelkedik az égre a hegység legmagasabb pontja, ami az első célunk. Néhány perc alatt leereszkedtünk a hágóból a völgyben csillogó tengerszemhez, felzavarva az ott sátrazókat. Tovább követve a piros kör-jelzést, nekivágtunk az emelkedőnek. Először autónyi kőtömbök között, majd kisebb moréna sáncon, illetve füves, kisebb-nagyobb sziklabetétekkel tarkított hegyoldalon vezetett az út felfelé. Mintegy ½ órai izzasztó gyaloglás után egyenletessé vált a terep, majd rövidesen elértük a sziklapiramis talpát. Harántolás balra, majd az északi fal 1-1 párkányán fektetett „U” alakot megtéve szerpentineztünk felfelé, hogy elérjük a szikla piramis Nyugati élét, melyen egyenes meredek „út” vezetett a csúcsra.
 
Egyszerre kitágult a tér, a reggeli napfényben fürdő 100-200m-es sziklafalak, ormok, gerincek mindenfelé. Lent a völgyek mélyén tengerszemek bújtak meg az árnyékban, vizük még mélyzöld színben játszott. Távolban a Tara és a Susicca kanyon burkolódzott a reggeli párába. Táborunkat a Zupci-tornyok karcsú sziklatűi takarták. Közvetlen a csúcs alatt keskeny sziklagerinc húzódott a Névtelen csúcsig, az utunk folytatása. Bő órás pihenő, reggeli, nézelődés, csúcsfotó, majd tovább indultunk. Rövid keresgélést követően megtaláltuk az útjelzést is, bár az utat nem. Ennek ellenére sikerült a gerinc egy szakaszán végigmászni, majd egy kereszthasadék kiszállásra kényszeríttet, így egy bosszantó törmeléklejtő keresztezésével értük el a Névtelen csúcs falát. Szinte rögtön megtaláltuk a lehetséges felvezető utat, melyet alig 30 perc alatt meg is jártunk. Leereszkedve folytattuk utunkat a csúcson kiválasztott jégbarlang felé. Közben rá kellett jönni, hogy a Durmitorban nincsenek utak, csak jelzések, melyek vezetnek valahová. Néhol még az sincs, ugyanis a térkép a lehetséges utat is jelzi. Kora délután találtuk meg a barlangot, egy meredek hegyoldalban, benne félig visszaoldott látványos jégképződményekkel. Az kicsi alig 30m-es zsákszerű meredeken lejtő barlang alján egy tágas magas teremmel. Érdekes és látványos formavilágát különböző jégformák teszik változatossá. A téli időszakban, a teremben beszoruló hideg levegőben megfagy a lecsöpögő víz. A nyári időszakban folyamatosan, de lassan melegszik a barlang légtömege, így olvadásnak indulnak a jégképződmények. De a rövid nyár kevés ahhoz, hogy a jég teljesen elolvadjon, így képződmények állandóan megmaradnak kisebb-nagyobb mennyiségben. Rövid ebéd után indultunk tovább, egy kis tengerszemhez, melyet, hosszas ereszkedést követően értünk el.
Kárpótlást a fürdés jelentette a kellemesen hűvös vízben, ami bő 30 percet emésztett fel, utána folytattuk utunkat a tábor irányába a Zupci-tornyok másik oldalán egy kellemes füves hágón keresztül, amit délután 17 órára el is értünk.
 
Még néhány kisebb túrát csináltunk, de az időjárás hagyott némi kívánnivalót maga után. Ettől függetlenül az a tény, hogy a Durmitor, a Dinári Alpok egyik legszebb tagja, számtalan kiváló túralehetőséget, élményt kínál az olyan természetjáróknak, akik nem ijednek meg a zordabb, vadabb tereptől és szívesen járnak ember által kevésbé ismert és járt tájon. Azonban az ide készülőknek nem árt tudni, hogy a Durmitor, bár vannak jelzések, mégsem egy sokak által járt biztonságosan kiépített hegység. A jó tájékozó képesség megfelelő ruházat magashegyi tapasztalat elengedhetetlen feltétel azoknak akik bemerészkednek az égre törő bércek közé!
 
(Eredetileg megjelent: Mount Everest 2002. október II. évf.13.)