Törökország - Kappadókia országjárás 2011. február 18.
Törökországi kalandjaim 6. rész

Írta: Csizmadia Tünde
 
2011. február 18.
Kappadókia
 

Február 18. péntek
11. nap: Anycikám születésnapja, Isten éltessen Édesanya!
Kellemes ébredés a barlanglakásban, ahol az éjjel nem ért minket a szél, és nem fáztunk. Sátrat bontunk és várjuk a napfelkeltét, hogy sütkérezhessünk a sziklatornyok látványában, de elmarad, mert a Nap mögöttünk kel és a völgybe csak később érnek ide a sugarak.
Teát főzök, majd elindulunk felfedezni az északról a Fekete-tenger, keletről az Eufrátesz, délen pedig a Toros-hegység által határolt, méltán világhírű területet. Kappadókia körbejárására immár nyugodt tempóban készülünk, mert 2 teljes napunk van erre a régióra.
Első állomásunk a híres földalatti városok egyike Derinkuyu, a maga 8 km hosszúságával és 12 szintjével. Kappakódiában több mint, 30 földalatti város létezik, amik az első keresztények búvóhelyéül szolgáltak. Hónapokig éltek a föld alatt, ahol az állataikat, a takarmányt, valamint az élelmüket és vizeiket tárolták. A kőzet vulkáni hamuból megkövült „könnyen faragható” vulkáni tufa. Előnyét kihasználva rengeteg barlanglakást faragtak mind a föld alatt, mind a föld felett sziklákba vájva. Derinkuyu 12 szintjéből 6 látogatható, kb. 1-1,5 km hosszan, így egy óra alatt fotózással együtt végigjárjuk. Nagyon érdekes látvány! A föld alatt megelevenedik a keresztények itt eltöltött élete. Kőbe vésett szobák, kamrák, kutak, lépcsők, találkozóhely, templom, „Wc-k” és malomkövek jelzik jól berendezkedett, védett, biztonságosnak tűnő ittlétüket, fantasztikus időutazás ez, akárcsak az ókori színházban. Közvetlen a kijárat előtt hascsikarás fog el, így borzasztó gyorsan (a fiúk is velem tartva) kimegyünk a felszínre, ahol a Nap, bántóan csap le sötétséghez szokott szemünkre. Azonban minden rosszban van valami jó. Amíg a fiúk rám várnak a WC előtt, meglátnak egy hátizsákos, térképet nézegető srácot, akitől megtudják, hogy a szomszédos Nevsehirben szerezte be, méghozzá ingyen! Ez az információ lehet bejáró túránk sikerességének kulcsa!
Irány Nevsehir, amit egyébként is útba ejtettünk volna. Itt nem sikerül parkolóhelyet találni, ezért egy taxiállomás be,- egyben kijáratában állok meg, lehúzódva amennyire csak lehet, kiszállni sem tudok, és nem is vagyok jó helyen, de maradok. Sürgetem a fiúkat, hogy gyorsan szaladjanak el térképekért. Akciójukat siker koronázza. Szinte hihetetlen, hogy majdnem körbeautóztuk Törökországot, mire sikerült térképet szereznünk.
Következő állomás Uchisar, ahol rövid időre megállunk. Itt van egy lifttel felszerelt, fizetős, több emeletnyi magas, sziklába vájt „barlang-toronyház”. De mi e mögött, egy másik sziklatömbön, akár veszélyesnek is mondható mászásba kezdünk. Mint említettem a vulkáni tufa jellegzetességét: morzsalékony, amin Ádám szólózni kezd, majd felér és gyorsan el is tűnik. Maci is ügyesen felmegy, de én csak félig, mert a legneccesebb résznél úgy döntök, nem kockáztatok tovább, mert egy megcsúszás esetén, aminek az esélye elég nagy, több métert perecelhetek lefelé. Macival éppen azt találgatjuk, hogy hol találkozzunk, Ő fent van, én lent, Neki visszamászni veszélyesebb lenne, még a felfelé menetnél is, mikor Ádám megjelenik a hátam mögött. Talált egy utat lefelé a másik irányba és körbe vissza tudott jönni a kiinduló pontunkig. Így Ádámmal visszasétálunk a túloldalra, ahol lemászott, addigra Maci is odaér felülről, majd együtt fedezzük fel a további részeket. Így elkerüljük a tömeget, kihagyjuk a belépőt, és sokkal kalandosabb élményben lesz részünk, mint másoknak. Ki,- bemászunk a barlang-lakokból és szép kilátással, majd néhány panoráma fotóval gazdagodunk. Az autóhoz visszatérve még néhány perces kitérőt teszünk az én kívánságomra, egy csodálatosan szép kézműves boltba. Itt az árak aránylanak a minőséghez, de nem a mi pénztárcánkhoz, így üres kézzel távozunk.
További utunkat különböző magasságú és vastagságú, felfelé elvékonyodó, sziklák szegélyezik. Az évmilliók alatt folyamatosan külsőt váltottak. A vulkánkitörés vagy kitörések után, még egységes mezőt képeztek. Majd a tektonikus mozgások miatt széttöredeztek, és a különböző kőzeteket a kő keménységének függvényében tovább formálta az erózió. Így látunk olyan sziklát, aminek a süvegén még szinte kalapként fekszik egy nagy kő, ami a keményebb anyag lévén megvédi az őt tartó „kéményt” a gyorsabb pusztulástól. Azonban, ha majd ez is eltűnik, ami Kappadókia nagy részére jellemző, már semmi nem állítja meg a magányos sziklák lassú pusztulását.
Többször megállunk fotózni, különlegesebbnél különlegesebb sziklákat. Kappadókia központját, Göreme városát kihagyjuk, mert zsúfolt és elüzletiesedett.
Inkább megállunk egy Rainbow Ranch nevű helyen, ahol csak egy autó parkol. Felfedezőútra indulunk, ez a hely is bővelkedik látnivalóban és fotótémákban, de nálam az éhség győz, és pár száz méter után visszamegyek az autóhoz. Maci Ádámmal egy kis körtúrára indul, addig én főzök egy zacskós levest, eszem egy kukoricakonzervet majd a közelben lévő sziklák közé indulok fotózni. A lassan lemenő Nap fényében sárga színben pompáznak a kőtornyok. Készítek néhány ellenfényes fotót, így csak sziluettek látszanak. Kb. másfél óra múlva a fiúk is visszaérnek és továbbmegyünk.
Útközben festménybe illő vörös, narancs és rózsaszín felhőket fotózunk, ezzel búcsút int nekünk a Nap. Kiválasztunk egy olyan sátorhelyet, (sík terep) ahonnan reggel látni fogjuk a napfelkeltét. A romantikus hely hangulatát a hideg szél némileg lerontja, de a felkelő Hold a négyzetre emeli. Ámulva nézzük, fényképezőinkkel lesben állva ezt a természeti csodát. Először vörösre festi az eget, majd előbújik kerek egészében, fényével annyi világosságot adva, amennyi a vadkempingezőknek szükséges, majd arany színben pompázni kezd, amíg a bárányfelhők el nem rejtik előlünk. 20 óra után kerülünk hálózsákjainkba, némi sátoráthelyezési procedúra után, mivel az én fekhelyem nagyon kényelmetlen volt. Az erős szél miatt „hangos” éjszaka elé nézünk.
Napi táv: 119 km
Csizmadia Tünde
2011. február 18.